Groteszk remastered | Boris Vian: Pusztuljon minden rusnyaság!

Posted on 2013. január 21. hétfő Szerző:

0


Vian_Pusztuljon_minden-borítóÍrta: Abonyi Barbara

Jó kérdés, hogy lehet-e újat mondani Boris Vianról. A legtöbb műve már évekkel, évtize­dekkel ezelőtt megjelent itthon, a legtöbb írása még talán hiánycikknek sem mondható. Akit érdekelt a groteszk és a meghökkentő tükör, amit mutatni tud – rég elolvashatta.

Most azonban mégis van apropója annak, hogy legalábbis újra elővegyük – esetleg pótoljuk a hiányzó kötetekkel meglévő gyűjteményünket (már amennyiben van nekünk olyan). Sőt fel is frissíthetjük, hiszen a Cartaphilus Kiadó gondozásában útjára bocsátott Vian-sorozat egyes kötetei pontosításon is átestek, mint történt az például e recenzió tárgyával. A könyv itthon először 1990-ben jelent meg, Öljünk meg minden rohadékot! címmel. Az új titulus pontosabban tükrözi a mondanivalót a réginél: a történetből ugyanis világossá válik, hogy aminek az eliminálása köré a sztori felépül, az nem a jellembéli gyengeség, hanem a csúf fizimiska.

A szerző munkásságát kevésbé ismerőknek egy kis háttér információ a műről. A negyvenes évek végén a szerző Vernon Sullivan álnéven, fekete amerikai íróként három regényt is közre adott, önmagát szerényen fordítónak állítva be. Ezek kettős célt szolgáltak – értők ugyanis felfedezhették benne a parodisztikus jelleget, az irodalmi tréfát. Másfelől, némi jövedelemmel is kecsegtette az amúgy nem túlságosan vastag Viant. A regények eleinte folytatásokban jelentek meg újságokban – amíg hagyták. A francia közönség ugyanis, mai szemmel talán meglepően kevés humorérzékről téve tanúbizonyságot, felháborodott. Így például a Pusztuljon… folyóirat-közlése nagyjából a harmada után ellehetetlenült.

És hogy mi késztette a buzgó gallokat a könyv bojkottjára? Nos, Viannak ez már a harmadik regénye volt Sullivan néven, melyről az olvasók nagy része addigra már tudta, hogy álca. Viszont ebben a helyzetben alighanem Vian is úgy érezte, hogy szabadabban mozoghat, így nyilvánvalóbban, szabadabban parodizált, a blődli is tetőzött, hogy a nem túlzottan visszafogott (viszont legalább rendkívül vicces) erotikáról ne is beszéljünk. Akkoriban ennyi, úgy látszik, elég volt ahhoz, hogy alaposan felpiszkálja a vasárnapi újság egykori olvasójának vércukrát…

Vian_Pusztuljon_minden-INDMi is ez az ennyi pontosan? Az E/1-ben elmesélt sztori szerint főhősünk, Rocky Bailey (micsoda név) vígan éli a szemtelenül fiatal, pofátlanul jóképű, és pokolian gazdag sportolók életét, amikor egy este leütik (mely esemény, a kezdőmondat tanúsága szerint még kétszer egy estén sem számít igazán különleges dolognak), és meztelenül tér magához, egy hasonlóan „öltözött” hölgyemény társaságában (mely fordulat viszont kicsapja nála a biztosítékot). A továbbiakban három zsúfolt napon és éjszakán keresztül halmozódnak a történések, melynek során Rocky elveszti szüzességét (aztán változatos módokon gyakorol), és mellesleg leleplez, majd futni hagy egy máskülönben joviális német professzort, aki a tökéletes szépségű ember-egyedek kitenyésztésén fáradozik. Mindeközben térdig gázolunk az egyre több szereplős, egyáltalán nem csak sejtetett szexjelenetekben, és nyakig az abszurdabbnál abszurdabb helyzetekben. Térdig és nyakig bizony, mert az eleve paródiaként kezdődő történet minden eleme folyamatosan fokozódik benne – több, harsányabb, és bizarrabb lesz minden. Az egész olyan, mint egy írott formájú börleszk.

Mindez ma talán nem sokra elég – olyan korban élünk, ahol A szürke 50 árnyalata a maga tematikájával vezeti az eladási listákat, de éppenséggel Sade márkit sem kell újságpapírba kötve, suttyomban beszerezni. Celebektől és celebekről jelennek meg szaftos, botrányos sztorik, amik akár még igazak is lehetnek. Megpukkad-e hát ma a polgár Boris Viantól? És ha nem, mire elég, ami a pukkadáson túl marad? Helytáll-e ez a fajta humor a 21. században? (Egyáltalán, hány viccnek van esélye, hogy 60 év múlva is ugyanannyira röhögjenek rajta, mint mikor kitalálták?)

Nos, mai szemmel azok a gegek, ahol Vian nyilvánvalóan épített a derék franciák felháborodására, kevésbé ütnek. Így az egész mai szemmel valószínűleg blődebbnek hat. Viszont a humor forrása szerencsére nem csak ez. Ott van a nem kimondottan éles eszű főhős sajátos hozzáállása a világhoz, és a világot benépesítő hasonszőrűek, és ott van a műfaj, amit parodizál – az akkori detektívregények történetvezetése, tipikus figurái. Rock, mint kemény öklű, az eseményekbe belekeveredő civil, aki azért keményen helyt áll, de az egyéb kellékek, mint az újságíró barát, az olasz rendőr, és a femme fatale sem hiányozhatnak. A főgonosz (vagy inkább főellenfél, ebben a kifordított világban ugyanis egy-két „érv” után senkinek nem akad különösebb problémája dr. Schutz tevékenységével) természetesen egy magánszigeten űzi mesterségét, és hogy egy kis aktualitás legyen benne, ő bizony német. Ezen kívül további apró komikus morzsákra bukkanunk akár egy leíró részben is – normál esetben átsiklanánk rajta, de hopp, itt egy gaboni kékpinty (nem létező faj), vagy egy tevecsontváz, amit valószínűleg egy karaván hagyott itt (a kaliforniai sivatagban).

Érdekesség ínyenc Vian-rajongóknak, hogy a legtöbb mellékszereplő neve az író valódi barátai és üzletfelei neveinek kicsavarása, ahogy azt az alapos és informatív utószóból meg is tudjuk. Ez a sorozatszerkesztő, Takács M. József dolgozata. Neki köszönhetjük az új, az eredeti magyar címnél pontosabb új változatát, továbbá az előző, Vinkó József-féle fordítás lektorálását is – ugyanebből az írásból derül ki, miért volt rá szükség.

vian-portré03

Boris Vian

Talán a mai olvasónak, különösen, ha kevésbé járatos Vian világában, ostobának is tűnhet az egész úgy, ahogy van. De ha kicsit kinyitjuk a szemünket, könnyen észrevehetjük a karikatúra mögött megbúvó társadalomkritikát is. Nem, azért nem szatíra ez, és nehéz lenne azzal vádolni, hogy nagyon mély gondolatokat rejtene, nem is ez volt a célja. De a szépség és a rusnyaság viszonyáról, és a társadalom nagyon is külsőségeken alapuló ítéleteiről azért el lehet gondolkozni a mű kapcsán. Valamint azon is, hogy ha valaki elkövet etikailag aggályos, törvényileg azonban nem kifejezetten tiltott cselekedeteket, az meddig bírhatja a társadalom félrenézését, hallgatólagos némaságát? Pontosabban: mi rángatja ki az embert a közönyből? Még egyszer, ennek a regénynek a realitáshoz van a legkevesebb köze, de van néhány igen jó kérdése. A görbe tükör megmutatja, mi az, ami biztos nem történik – no de mi az, ami megtörténik?

Egyszóval, furcsa kis könyv ez, talán nem a legjelentősebb, talán nem is a legjobb, ha Vianról van szó. Egy próbát mégis megér – döntse el az olvasó, hogy kiállta-e az idő próbáját.

Boris Vian: Pusztuljon minden rusnyaság!
Cartaphilus Kiadó, 2012

»Boris Vian: Pusztuljon minden rusnyaság! – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«