Kicsit történelem, nagyon regény | Ófeigur Sigurdsson: Jón története

Posted on 2013. január 20. vasárnap Szerző:

0


Sigurdsson_Jón története-borÍrta: Sylvester János

Senkit ne tévesszen meg a címoldal tetejére írt mondat, amely nyilvánvalón nem címe a könyvnek: „Lávánál is forróbb szerelem”, ugyanis nem erről szól a regény. Van benne, persze, szerelem, de jóformán csak az említgetés szintjén, tán gorombábban – ám pontosabban – szólva: ürügyként. A regény ugyanis 27 levélből áll, a főhős küldi a távolba, asszonyának, aki várandós, és aki majd követni fogja a hosszú utat bejáró, sőt végigszenvedő férjét. Az elsőbb levelekben inkább, a későbbiekben talán ritkábban, de mindig akadnak szerelmes mondatok, amelyeket forróaknak ugyan nem neveznék, de amelyek őszinte lelki-testi vágyról szólnak, sőt emlékezésről is a nyilván igencsak kevés együtt töltött óráról. Ezek a személyes hangú utalások minőségben se, mennyiségben se vetekedhetnek azokkal a drámai leírásokkal, amelyek valódi láváról szólnak, Dél-Izland aktív és heves tűzhányójának, a Katlának a kitöréseiről, pusztításairól. Ráadásul a hátrahagyott asszonykát aligha hevíthetik fel a jeges télben a levelek, hiszen nyilvánvalóan fiktívek.

De felesleges a bizonyára üzleti célú és minőségű mondatra több figyelmet fordítani, annál inkább magára a könyvre, amely a fiatal izlandi irodalom markáns alakjának 2011-ben díjat is nyert műve. Noha ezt az Európa északi perifériáján fekvő országot, Izlandot a 18. századi állapotában mutatja be, mégis, a mai világában való tájékozódásunkhoz is érdekes-hiteles forrásnak érezzük. Pedig, ha statisztikakészítésre hajlamos olvasó netán megszámolná, valószínűleg nem sokkal több emberekről szóló sort találna azoknál, amelyek a természetet ábrázolják. Döbbenetes például, hogy az említett vulkán kitörését, annak előzményeit, lefolyását, következményeit hányszor írja le, és miként tűnik valamennyi újabb és újabb leírás lenyűgözően meglepőnek. A regénynek nincs sok szereplője, nincs fordulatokban gazdag története, mégis fogva tartja az olvasót.

A történet fővonala: egy fiatal lelkésznek távoznia kell a kolostorból, ahol alkalmazták, ezért úgy dönt, hogy az ország egy másik vidékén keres önmaga és a családja számára a tervezett új, boldog élethez megfelelő körülményeket. Azért bocsátják el, mert – be nem bizonyított –gyilkossággal vádolják, s megélhetés nélkül maradván a terjedő és fojtogató rágalom menekülésre kényszeríti. És sürgeti! Ezért vág neki az országot átívelő útjának a lehető legcudarabb télben, a lehető legmostohább körülmények között, gyakran a fagyhalál és az éhhalál szélén, aligha akad olyan szenvedés, amelyet ne élne át és túl ezen az úton. Megmaradását teherbírásának, ügyességének, kitartásának és hitének köszönheti.

Vagyis minden kellék rendelkezésre áll egy kalandregényhez. Ám anélkül, hogy ezt a műfajt alábecsülnénk, azért kijelenthetjük: ez a regény több annál. És nem csak azért, mert miközben a hős ezernyi akadályt legyőz, önmagát is képes legyőzni, hanem mert közben szembesül a létezés nagy kérdéseivel, a legkülönfélébb emberi gyarlóságok természetrajzával, kora irodalmának és tudományának eredményeivel, illetve dilemmáival. Ír, olvas, fordít, imádkozik, gondolkodik, de olyan érdekfeszítően, mintha váratlan eseményeket adna elő. És minduntalan elébe tárul a saját múltja: csalódás és áldozat, menekülés és remény. Bizony, olykor úgy érezhetjük, hogy a levél címzettjéhez szánt sorokban mintha kicsit kibeszélne a történetből, vagyis afféle habarcsszövegek ezek, amely összefűzik a leveleket.

Ófeigur Sigurdsson

Ófeigur Sigurdsson

De ha így éreznénk is, hamar rájöhetünk a tévedésünkre. A regény anyagát nem a levélforma vagy a szerelem-motiváció tartja szerves egységben, hanem az, amit a leginkább talán körkörös szerkesztésnek nevezhetünk. Ahogyan például az őt ért rágalomról egy-két kivételtől eltekintve mindegyik levélben szó esik, de ahogy haladunk előre (és ő is a kemény vándorútján), egyre jobban megismerhetjük az áldozatot, a körülményeket, a konkrét történetet, a valódi gyilkost, a vádolók indítékát; az író újra és újra körbejárja mindezt, s az újabb körök egyre gazdagítják az ábrázolást, erősítik és színezik a képet a kolostor konkrét világáról csakúgy, mint a kor közösségeiről, társadalmi és gazdasági viszonyairól általában. Ugyanígy a többi szereplőről is csak fokozatosan derül ki, hogy valójában kicsoda, s milyen szerepe volt és lehet még a főhős sorsának alakulásában. Nem marad ki e levelekből az akkori élet talán semmiféle terepe, eleme: halászattól a gyógyászatig, az élelmezéstől a nevelésig. Ez a körkörös szerkesztés nem azt a fajta izgalmat nyújtja, amit például a krimi, hanem azt a kellemes és erős várakozást, amit akkor érezhetünk, amikor a megfelelő technikával készített filmeken aránylag rövid idő alatt láthatjuk, hogy a kicsiny bimbó miként bomlik ki gyönyörű, nagy virággá.

És mindez egy kissé Izland történelme is. A kitűnő fordító, Egyed Veronika utószavából tudható, hogy a regény a 18. századi Izland egy valóban élt, jelentős egyházi alakjának, (akinek a nevéhez még csodatétel is fűződik), Jón Steingrímssonnak részletes önéletrajzára épül.

Ófeigur Sigurdsson: Jón története & levelei, melyeket várandós feleségének írt, mikor egy barlangban vészelte át a telet felesége érkezésére & az új időkre készülődve
Libri Kiadó, 2012

»Ófeigur Sigurdsson: Jón története – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«