Egy tó tükrében | Alessandro Baricco: Selyem

Posted on 2013. január 18. péntek Szerző:

0


Baricco_Selyem-borÍrta: Tóth Zsuzsanna

Ismerik az érzést, amikor úgy belemerülnek egy könyvbe, hogy konkrétan megszűnik a külvilág? Hogy nem hallják a zajokat, nem figyelnek a kérdésekre, mert a belső figyelem csöndharangot borít mindarra, ami kívül van? Gyerekkorom gyakori állapota volt. Azóta – sajnos – ritkán esik meg velem. Most az történt, hogy nem szálltam le a buszról, csak a második körben. (Az így keletkezett bonyodalmakról talán ne beszéljünk.)

Alessandro Baricco (1958) neve nem ismeretlen a magyar olvasók, de még a mozilátogatók előtt sem. A Helikon Kiadó jóvoltából jó néhány világhírű könyvét olvashatjuk magyarul, több művének megjelent „beszélő” változata is, hangoskönyv készült a Tengeróceán, a Nove­cento és a Selyem címűből. Utóbbi kettő a filmvásznon is sikert aratott. Jómagam a Selyem filmváltozatát még nem láttam, de nagy vágyam támadt rá, bár meggyőződésem, hogy az író műveit olvasni kell.

A Selyem 1996-ban jelent meg, s már 1997-ben magyarul is. Baricco kicsi, vékony könyve majdnem olyan, mint egy ballada. Tragédia dalban elbeszélve. A zenei párhuzam önként adódik, de nem lehet véletlen, Baricco zenét tanult, zenekritikusnak készült. A gyönyörűség egyik forrása, hogy miközben egyértelműen lírai, cseppet sem érzelmes – és mégis. Az „elérhetetlent markolássza”, a megfoghatatlan könnyűséggel birkózik. Számos kísérletet tettem, hogy tudósítsak róla, de nagyon szegényesnek érzek mindenféle ajánlást. Nincs értelme kivonatot adni a történetből. „Olyan férfiról szól, aki beutazza a világot, és a végén egy szeles tó partján ül egész nap.”

A rövid fejezetekre tagolt írás egyszerű mondataiban világok sejlenek fel, mert az egyszerű szavak nem szegényesek. Pontosak. (Kiváló a fordítás, Székely Éva munkája.) Minden olyan evidens, az ismétlődő mondatok, a hosszú hónapokig tartó utazások, találkozások, háborúk, tragédiák; a szerelem s a vágyódás is. És mégis olyan bonyolult, sokrétű, mint maga az élet. Hihetetlenül sűrű anyag, vagy inkább hihetetlenül erős (mert igaz), miközben könnyű is, mint a selyem. Hogyan lehet az egész életet, annak minden apró villanását ilyen lehelet­könnyedén vázolni néhány oldalban? Akár egy-két akkord, ami érzelmi viharokat képes elindítani… Mint amikor az ember éber álomban van, lelassul a szívverése, lélegzetvétele egyen­letes, ám belül oly gyorsan peregnek a képek, hogy alig lehet követni őket. Össze­mosódnak, mint egy akvarell éppen olvadó színei – mégis pontosan jelzik a fény átsuhanását is a leveleken…

Alessandro Baricco

Alessandro Baricco

„Minden történetnek zenéje van – írja művéről Baricco. – Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs.” S valóban nehéz hozzáfűzni valót találni. Inkább csak annyit, akik még nem tették, olvassák, olvassák, olvassák. Más műveit is. Hogy jobban megérthessék önmagukat is, hogy leüljenek saját tavuk partjára, nézelődni.

„Hervé Joncour még huszonhárom évig élt, nagyrészt kiegyensúlyozottan és jó egészségben. (…) Ideje többi részét szokásainak szertartásrendjében töltötte, ez megvédte a boldog­talan­ságtól. Időnként, szeles napokon, lement a tóig, s órákig nézte, mert úgy tűnt, a vízen alig észrevehető, megmagyarázhatatlan látványban van része, magát az életet látja.”

Alessandro Baricco: Selyem
Helikon Kiadó, 2012

»Alessandro Baricco: Selyem – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«