Maik nem akart unalmas lenni | Wolfgang Herrndorf: Csikk

Posted on 2012. november 4. vasárnap Szerző:

0


Írta: Czimmermann Mária

Maik Klingenberg tizennégy éves berlini gimnazista, aki annyira unalmas, hogy amikor az iskolában magasugrásból felállítja a korosztályos rekordot, arra sem figyel oda senki. Főleg nem az osztály bomba csaja, Tatjana, akibe szerelmes. A lány az osztályból szinte mindenkit meghív a szülinapi bulijára, kivéve Maikot és Csikket, az orosz csövest. Pedig Maik szuper ajándékot is készített a lánynak, így eléggé maga alatt van, amikor nem kap meghívót. Ráadásul itt a nyár, a vakáció, és a szülei egyedül hagyták az úszómedencés, légkondis, pizzarendeléses házukban. Megpróbálja élvezni a korlátlan szabadságot, de nem igazán megy neki. Szerencsére megjelenik Csikk egy lopott Lada Nivával. Maik megriad, de egyszer az életben nem akar unalmas lenni. Jobb ötlet híján a két fiú elindul a Havasalföldre, meglátogatni Maik ott élő rokonát. Elkezdődik a nagy kaland.

Arról a két, élményekben gazdag hétről szól Wolfgang Herrndorf regénye, amit a fiúk Kelet-Németországban, az egykori NDK-ban utazgatva töltenek, meg az előzményekről és egy kicsit arról is, ami utána jött.

Nyilván el kell kerülniük a felkapott helyeket – lopott a kocsi, alacsony az életkor… A vidéket derítik fel, a színfalak mögötti országot. Elhagyott falvakat találnak. A szocializmus monumentális terveinek félbehagyott emlékeibe ütköznek, belebotlanak néhány őrültbe. A történelem hol egy hirtelen véget érő betonplató formájában, hol egy riasztó öregember kerül eléjük.

„Le kellett ülnünk egy díványra, aztán az öreg ünnepélyes mozdulatokkal elővett egy félig üres üveg Fantát: – Igyatok! Igyatok az üvegből!
Letelepedett velünk szemben egy karosszékben, és a maga részéről valami gyanús borféleséget kortyolgatott egy lekvárosüvegből. A puskát a térdéhez támasztotta. Azt vártam, hogy előbb kikérdez a Ladáról, vagy hogy hová akarunk menni, de úgy tűnt, a legcsekélyebb mértékben sem érdekli. Amikor kiderítette, hogy berliniek vagyunk, főleg az izgatta, hogy Berlin tényleg annyira megváltozott-e, és hogy igaz-e, hogy már zavartalanul lehet járkálni az utcán. Ebben ugyanis kételkedett. Miután tízszer is biztosítottuk, hogy nálunk az iskolában már ismeretlen fogalom az a gyilkosság és az agyonverés, hirtelen megkérdezte: – Van babátok?…”

Az ő „babáját” Elsének hívták, mesél is róla, meg a háborúról, amit nehezen, de túlélt. Maik nem igazán képes valóságként elfogadni a történeteket. Amennyire hitetlenkedve hallgatja az idős férfi Berlin mostani, nyugodt életéről szóló beszámolót, ugyanúgy tűnik elképesztőnek a fiúk számára a múlt, háború, a szörnyűségeivel. Kézzelfogható a nemzedéki ellentét – csak éppen görbe tükörben jelenik meg. Aztán éppen ez a teljesen a múltjában megragadt őskövület tanácsolja nekik: Carpe diem!, vagyis Élvezd a jelen pillanatot!, ami aztán Maik egyik kedvenc jelmondata lesz.

A történetet maga Maik maga beszéli el, rendkívül élvezetes és szórakoztató stílusban. Fiatal kora ellenére már átlát a felnőttek hazugságain, de nem tud, és nem is igazán akar beilleszkedni a világukba. Jó tanuló, nincs vele gond az iskolában. Nem különösebben filozofikus alkat, olyasmiken gondolkodik, amiken a kamaszok általában. Az idő múlásán, az öregségen, a szülei rossz házasságán, a tanárai, ismerősei személyiségén. És remek a humora.

A világot, az embereket nagyjából elfogadja olyannak, amilyenek. Mindenben és mindenkiben a jót igyekszik megtalálni. Már attól is meghatódik, ha valaki segíteni akar nekik, még ha nem is veszik igénybe. És arra sem haragszik, aki rájuk lő. A rossz dolgok leperegnek róla, legbelül érintetlenül hagyják. Ezt meg kéne tanulni tőle.

Wolfgang Herrndorf

A fiúk persze nem jutnak el Havasalföldre, de igazi barátok lesznek. Van konklúzió? Talán van. Egy csomó felesleges dolgot kidobhatnánk az életünkből – erre figyelmeztet a könyv utolsó, tombolós jelenete. Nem oldana meg semmit, de legalább enyhítené a feszültségeket. És arra is, hogy olykor át kell hágni a szabályokat, hogy az ember igazi élményekhez jusson.

Kamaszregények esetében szinte kihagyhatatlan az összevetés Salingerrel és az új utakat nyitó Zabhegyezővel. Én még mellétenném Nick Hornbyt (Egy fiúról) vagy Ajart (Előttem az élet) is. De amennyire nagyon amerikai a Zabhegyező Holden Caulfieldje, ugyanannyira nagyon európai – poszt-endékás – Maik és Csikk néhol már-már szürreálisba hajló utazása a német valóságban.

Wolfgang Herrndorf: Csikk
Scolar Kiadó, 2012

»Wolfgang Herrndorf: Csikk – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«