Mozgó panoptikum | Garaczi László: EMKE / Thália Színház

Írta: Bedő J. István

Kolti Helgáé volt az ötlet, olvasom a színlapon, és Garaczi László kapott bizalmat, hogy olyan darabot írjon a legendás EMKE kávéház köré, ami a békeidők boldogságát mutatja fel, amelyben még nem mérgezi sem antiszemitizmus, sem rasszizmus (vagyis itt és most cigányellenesség) a kávéház – meg persze a világ – levegőjét. Vagy legalábbis Magyarországét. („Mely szép idea, különösen mai napság, midőn – mondhatnám reformkoriul – a levegő kevésbé tiszta.” Talán ellendarabja kívánna lenni a Szabadság téri gyűlöletszínháznak.)

Mivel a kellő áthallásokhoz a nézőt be kell avatni a tudnivalókba – hiszen az EMKE helyén ma már egy bankfiók található –, két kézzel lapátolják ránk az információkat. Ezeket akkoriban egész Pest tudta, hogy kié a kávéház, ki vette, ki örökölte a legendás kávéreceptet, ki a tulajdon várományosa. Szóval mindent, amit ma már csak Saly Noémi, a vendéglátás-történész tud. (Köszönet szakmai hozzájárulásáért.)

Továbbá föl kell mutatni valami drámát is, konfliktust, ezért időjátékot kapunk 1944-ből, az orosz frontról. Onnan emlékezik vissza három katonaszökevény a pesti kávéházakra, ausgetippelt az EMKÉ-re. Arra az intézményre, ahol mindig a legjobb prímások muzsikáltak – de van egy pillanat, amikor éppen zenésztelen a hely, mert az aktuális prímás elszerződött Londonba. Ezért a tulaj, Wassermann úr prímásversenyt hirdet. Musicalszag terjeng a levegőben, mert egy piperkőc legény – jó hegedűs, kétségtelenül – és egy törékeny, Nagyváradról érkezett lány között kell eldőlnie, ki kapja az állást. Ami, ne feledjük, igen nagy megbecsüléssel jár.

Ha csak ennyi lenne a sztori, lehetne belőle egy operettes első felvonás. De nem.

Pedig a színen valóban van egy egészen kiváló zenekar, prímása Gáspár Álmos, mellette egy vele egyenértékű másodprímás (a bemutatón Kirkósa Ágnes), egy mindent megbízhatóan kísérő cimbalmos (Farkas Rózsa, az előadásokon váltva Balázs Jánossal), meg a zeneszerző-bőgős Horváth Károly – vagyis a zenei oldal tökéletes. El is viszi a tapsok zömét. A zene ugyanis részint eredeti (beleértve Karády dalait is), részint pedig Horváth saját szerzeményei a kor kávéházi stílusában. Ezekre a színészek énekelnek kórusban, olykor szólóban (Fátyol Kamilla például egyszer lenyűgözően).

És igen szellemes maga a hegedűpárbajt vívó művészek bemutatkozása, az igazi muzsikus húzza, a színész eltűnik mögötte, majd a szám végeztével fordul ismét a közönség felé, hogy a tapsokat learassa. Bagó Bertalannak ez az egyik kiváló rendezői ötlete.

Az EMKE-tulajdonos Wassermann Móricot (és a háborús jelenetben Koltóy főhadnagyot) Cserhalmi György adja. Utóbbiként van egy figyelemreméltó jelenete, amint alkudozik a zenész-katonaszökevények életéért a feljebbvalójával, a hadbíróval – aki aztán statáriális leszámolást hajt végre.

Ha híres cigányprímásokról szó esik, ki­­hagy­­­ha­tatlan szegény Rigó Jancsi törté­nete, akiért Clara Ward elhagyta Chimay herceget, de a különböző kultúrából érkezettek örök boldogságához kevés volt Jancsi muzsikája… (Bár így is kitartott tíz évig. De a színen ez nem jelenik meg.) No, beledolgozta hát Garaczi ezt a történetet is a képeskönyvbe. A jelenet viszont, melyben a hercegnő látogatást tesz a Rácz családnál, önmaga paródiája, és ezen az sem javít, hogy Fátyol Kamilla nyílt színen lavórban fürdik meg.

Panoptikum mozog a Tháliában, innen-onnan kölcsönvett töredékekkel. A három katonaszökevény például az Egy szerelem három éjszakájából. Nem képzelhető el, hogy Wassermann Móricnak ne lett volna kesernyés (ön)iróniája. Itt nincs. Cserhalmi az összeütközéssel fenyegető helyzeteket ismétlődően a mindenhatóhoz intézett néma fohászokkal intézi el (lásd még Tevjét/Topolt a Hegedűs…-ben). János fiát saját életének példájával szorítja, kényszeríti, hogy színészi pálya helyett kávéforrást vezessen. És ordít.

Megszoktuk már, hogy mindenki több szerepet húz magára – a jó színész még egy tyúkketrecet is el tud játszani –, de hogy Gubás Gabira miért osztották a hadbírót, az érthetetlen. Nem az a baj, hogy az éppen aktuális női (pláne estélyi) ruhája fölé vesz katonaköpenyt, de néha elveszíti férfiorgánumát, és nem tudni, ez most a szerepe része, vagy hibázás.

A színházi estben van még ezen kívül hirtelen támadt, beteljesületlen szerelem, prímás legényt elcsábító kasszírnő, hamis vád, valódi következménnyel. Van továbbá forgószínpad, süllyesztő (még főszerepet is kap), álnok és fondorlatos kasszírnő (Gubás Gabi), aki még mellékállásban boszorkány/ördög, aztán szellem- és boszorkányparti a Gellérthegyen, három nővér (vöröskeresztes!) látogatása a tiszti szálláson az orosz ellentámadás előtt.

Csak darab, az nincsen.

Fotók: Kállay-Tóth Anett

Garaczi László: EMKE / Thália Színház
Rendező: Bagó Bertalan

Wassermann Móric, az EMKE tulajdonosa / Koltóy főhadnagy: Cserhalmi György
Fruzsina, Móric felesége / Olga / Rácz néni: Kolti Helga
Irma, kasszírnő / Paulina / Bonga / Drégely hadbíró: Gubás Gabi
Rácz Gabi prímás / Janka / Clara Ward, hercegnő: Fátyol Kamilla
Vasadi (Wassermann) János / Trilla: Nagy Péter
Agyibagyi / Járomi doktor / Fuvaros: Both András
Hibácskai pincér / Altiszt / Egy vendég / Rácz bácsi: Hunyadkürti István
Farkas Pali / Durmoll / Buláki: Mészáros András
Cséri / Muki / Rácz Pista (Rácz Gabi apja) / Oroszlán Gyula / Atus: Szegezdi Róbert
Zene: Horváth Károly

Dramaturg: Lőkös Ildikó
Látvány: Vereckei Rita