Tárgyilagos halálfélelem | Deák Krisztina: Aglaja

Posted on 2012. október 9. kedd Szerző:

0


Ónodi Eszter

Írta: Bedő J. István

Legjobb lenne felkészületlenül írni erről a filmről, mintha nem tudnánk semmit az előtörténetről, meg minden – de hát nem megy. Deák Krisztina gyönyörű filmet csinált egy  iszonytató történetből.

A kondukátor (nem vagyok hajlandó nagybetűvel írni) Romániájából kimenekül egy cirkuszos család. Vegyes a házasság, román az apuka (bohóc), magyar az anyuka (légtornász), a két kislány meg kétnyelvű. Meg sem állnak az első cirkuszig, ahol csak a bohóc kell, a többiek csak kényszerűségből eltűrt függelékek. De az egyik távol-keleti artista szerencsétlen balesete megnyitja az utat az asszony karrierje előtt is: megveszi a saját haján függő néhai cirkuszművész számát (és trükkjét), és attól kezdve ő lesz az Acélhajú Nő. A vándorcirkuszos nyomortól eljutnak a luxus lakókocsis színvonalig, és a cirkuszos hagyományoknak megfelelően a kisebbik lányt is bevonják a produkcióba. Csakhogy ezt a derék svájci hatóságok nem tűrhetik, és bentlakásos intézetbe hurcolják a két kislányt. Anyuka zokog, de csak hét év (és három hónap) múlva szabadítja ki Aglaját – mert a nagyobbikat apuka (naná, a válás után) egy hajna­lon már elvitte.

A kamasz Aglaja betagozódik a cirkuszos életbe, mígnem egyszer a mamát baleset nem éri hajfüggeszkedés közben. Ekkor mindenki elhagyja (még a mama fiatal szeretője is, persze), ettől kezdve a bogárszemű nagylány ápolja, tutujgatja – és amikor a mama cirkusznak, varietének nem kell többé, ő megy pucér táncosnak az ordenáré varietébe, hogy eltartsa kettőjüket. És kevés híján a híres acélhajú számot is átveszi…

Ha a filmet, a filminget nézem, szinte minden lenyűgöz. Berzenkedem ugyan kicsit: mintha túl sok dolgot gyúrt volna bele a forgatókönyv írója, fordulatokból, jellemekből és jellemtelenekből. Mintha a valóságban nem is lenne ilyen élet, ilyen sűrű, ilyen hihetetlen. Ám a mesélő maga a kicsi Aglaja, ettől hátborzongatóan hangzanak olyan egyszerű fogalmazású mondatok, mint hogy „eljöttünk Romániából, és mamát meg a papát halálra ítélték, meg minket is”. De, mint tudjuk Európa történelméből, volt ilyen.

Jávor Babett

Aglaja nemcsak cím-, hanem főszereplő is, mindent az ő szemén át látunk – és ez az egész filmet áthatja. Nem csupán arról van szó, hogy a gyerek a világból mit ért meg, de arról is, hogy mindent elfogad és úgy fogad el, ahogy történnek a dolgok, még a legszörnyűségesebbek is. Cirkuszos falut, manézst, kupolát, óriáskígyót, a cirkusz egén lányként felvezetett kiskamasz fiút, aki a pneumatikus (?) cipőjével a „mennyezeten” légy módjára gyalogol, míg le nem zuhan. Meg apukát, aki csajozik, aki meglép, de „aki úgy tud seggre esni, mint senki más”, és ezt a bohóc számot mindig el lehet adni.

Máthé Tibor kamerája előtt gyönyörű minden jelenet, még a ronda ipari tájak is olyanok. Konstanca kikötője, a harmadrendű országutak, a szakadt kamionoskocsma. A cirkuszos lakókocsikból épült település, ahol minden négyzetméter gyep: próbaterem, a kocsi pedig a saját világunk, vagy ami megmaradt belőle. És az ellenkező előjellel is működik: a Vaskapu (vagy a menekülés útját jelentő hegyszoros) is szörnyűséges, pedig csak falait látjuk felfelé nézve, ahogy Aglaja nézhette. Aglaja általában is csak megfigyelő, nagyon keveset beszél. Szerepét ketten játsszák, a pici lányt Jávor Babett, a kamaszkorút a(z azóta) színészképzős Móga Piroska. Elképesztően jók mindketten. Babett munkája azért különösen figyelemreméltó, mert a film természetéből adódóan szinte sosem színészként kellett megnyilvánulnia, inkább a képek összefüggései adtak értelmet leskelődéseinek, sétáinak, félelmeinek, szorongásainak.

Kamarás Iván, Móga Piroska

Móga Piroska tökéletes későbbi alakja Babettnek, nemcsak külsejében, de mintha töretlenül folytatná az internátusba hurcolt gyereklány életét. És ő, aki kicsi lányként mamájára volt utalva, a baleset utáni fordított szereposztásban támasztéka lesz a mamának.

A történet aktív főszereplője, az „acélhajú nő”, Ónodi Eszter. A mama szerepében az iszonyattól a kiszolgáltatottságon át a sikerben úszó, sztárallűrös artistáig minden színét megmutatja. A forgatási interjúból tudható, hogy többszörösen is meghaladta saját képességeit és átlépte korlátait: tériszonya ellenére maga ment a kupolába lebegni, undora ellenére ette a kakas agyvelőt – de mindezeknél sokkal fontosabb, hogy feszültséget tart minden jelenetben. A kedves link férjet/apát, aki végül is gyenge („de senki nem tud úgy esni”), Aglaja mégis vágyakozva emlékszik rá, Bogdán Zsolt játssza bohóckodva és – ahogy sok bohóc játszik – keserűen. Néhány mondattal van jelen Kamarás Iván az állami cirkusz mindenható Milo elvtársaként, majd rendszert váltott cirkuszosként – és mindig ugyanolyan strici gazemberként.

Kamarás Iván, Ónodi Eszter

Deák Krisztina nagy érdeme, hogy morzsányi szerepekre is nagyágyúkat tudott megszerezni: Molnár Piroska a svájci internátus igazgató asszonya. Alig néhány szót mond a két romániai gyerekről, akiket meg kell védeni az elzülléstől – de már attól is vadul lehet gyűlölni. Hasonlóan iszonyú jó Esztergályos Cecília, aki a legközönségesebb – tehát biztosan hatásos – varietétáncra oktatja Aglaját, és Lázár Kati, a kiégett cirkuszmutter (ez olyan, mint a műkorizók „jégmamája”), mert ő is tudja, mitől döglik a légy. Jordán Adél is csak néhány villanás, de tenyérbemászóan tökéletes ordenárésággal adja elő a varietébeli „mufftáncost”.

A magyar–lengyel–román koprodukció díszletei a korán elhunyt Stork Csaba kezét dicsérik – még ha ez esetben mindent natúrban, valódi helyszíneken vettek fel, de az emlékezetes cirkuszfalut is meg kellett valakinek teremteni. Szakács Györgyi rendkívül eleven jelmezeket alkotott – a román állami cirkusz szegényszagú körülményei között elérhető talmi csillogás az egyik végen, és a befutott acélhajú nő „munkaruhái”, suhanó, repdeső köpenyei, a test formáit szépen kiadó, de ugyanakkor szemérmes fellépő ruhái a másikon, nagyon szép feladat.

Szinte az egész filmet végigkísérik Zbigniew Preisner háttérzenéi, néha megfejthetetlen hangszerek szólalnak meg, és a megfoghatatlan félelem hangulatát támasztják alá.

Végezetül el kell mondanom, hogy visszavonni voltam kénytelen korábban írt berzenkedésemet, mert a filmet nem forgatókönyvíró eszelte ki. A román születésű, már tíz éve halott német-svájci író, Aglaja Veteranyi a saját élettörténetét írta meg, magyarul meg is jelent (A gyermek a forró puliszkába esett, Kráter Műhely, 2003). Deák Krisztina csupán néhány ecsetvonást változtatott meg a filmre vihetőség érdekében. Néhol talán lehetett volna rövidebbre vágni, de a film szép, fájdalmas, igaz.

Aglaja. Színes, magyar–lengyel–román játékfilm, 2012. 110 perc
Rendező: Deák Krisztina
Operatőr: Máthé Tibor
Jelmez: Szakács Györgyi
Díszlet: Stork Csaba
Vágó: Tuza-Ritter Bernadett
Zene: Zbigniew Preisner

Szereplők: Ónodi Eszter, Bogdán Zsolt, Jávor Babett, Móga Piroska, Kamarás Iván, Jordán Adél, Lázár Kati, Molnár Piroska

Posted in: Film, NÉZŐ