Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora (részlet)

Posted on 2012. szeptember 17. hétfő Szerző:

0


(…) Bulle a folyosón felhúzta parányi cipőjét, majd a ház előtti lépcsőn feszes vigyázzba vágta magát, összepréselt ajkát a trombita fúvókájához illesztette és belefogott egy melódiába, amelyet még a nagyapja tanított neki. Egy reggeli ébresztő volt, amelytől az összes hétalvó garantáltan kiugrott az ágyból.

– Sorakozó! – kiáltotta végezetül, hiszen nagyapa is így tanította. – Koponyánként két lábat akarok a padlón látni! És éber pillantásokat! Reggeli körzetellenőrzésre felkészülni!… Vi-gyázz!

A költöztetők szófogadóan megtorpantak a kavicsos feljárón, és vigyázzba vágták magukat anya ötszemélyes tölgyfaszófája cipelése közben. Néhány másodpercre olyan csend támadt, hogy csupán némi óvatos madárcsiripelés és egy kukásautó távoli hangja hallatszott az utca végéről.

– Érdekes – ütötte meg aztán Bulle fülét egy vidám, kissé raccsoló hang. – Amint hallom, egy újabb parancsnok bukkant fel az utcában.

Bulle megfordult. A szomszéd ház fakerítése fölé egy magas, vékony férfi magasodott. Ősz haja pont olyan hosszú és elhanyagolt volt, mint a fű a kertjében. Pont olyan kék köpenyt viselt, mint a technikatanár Bulle előző iskolájában, a fején pedig egy úszószemüveghez hasonló szerkezet éktelenkedett. Bulle arra a következtetésre jutott, hogy vagy az alaposan lefogyott Mikulás áll előtte, vagy egy őrült professzor.

– Elnézést, felzavartam? – kérdezte Bulle.

– Ellenkezőleg – mosolygott a bozontos hajú. – Muszáj voltam kijönni, hogy megtudjam, ki játszik ilyen ügyesen. A dallam csodás emlékeket ébresztett bennem egy sok-sok évvel ezelőtti franciaországi hajótúráról.

– Hajó? – kérdezte Bulle.

– Úgy van. – A férfi álmodozva lehunyta a szemét és a nap felé fordította az arcát. – Egy folyami hajó volt, ami rajtam, a jegyesemen és a motorbiciklimen kívül még egy csomó kecskét szállított. Lassan alkonyodott, feltámadt a szél, a folyó egyre nagyobb hullámokat vetett, a kecskék pedig csodás mekegésbe kezdtek. Soha nem felejtem el azt a hangot.

– Üdv – mondta Bulle. – Engem Bullének hívnak. Mi jut erről az eszébe?

– Nem sok minden – válaszolta a férfi. – Hacsak te nem akarsz mondani valamit.

Így ismerkedett meg Bulle doktor Proktorral.

Doktor Proktor pedig nem a Mikulás volt, hanem egy őrült professzor. Legalábbis majdnem.

| 3 | Az első porpróba

– Doktor Proktor vagyok – mondta a professzor. A raccsolása úgy hangzott, mint egy rosszul olajozott fűnyíró berregése. – Kicsit pontosabban egy őrült professzor. Legalábbis majdnem. – Azzal horkantásokkal tarkított, szívből jövő kacagást hallatott és egy zöld kannából locsolni kezdte az elvadult gyepet.

Bulle, akinek soha nem volt ellenére egy érdekes beszélgetés, letette a trombitáját, leugrott a lépcsőn és a kerítéshez szaladt:

– És mitől olyan biztos abban, hogy majdnem őrült, Proktor úr?

– Doktor Proktor. Hallottál már valaha olyan professzorról, aki a szénanátha ellenszerét kutatja, azután kiderül, hogy a pukiport találta fel helyette? Nem? Gondoltam. Elég elmebeteg módon hangzik, nem igaz?

– Az attól függ – mondta Bulle és felmászott a kerítésre –, hogy mire jó az a pukipor. Abbahagyja tőle az ember a pukizást?

A professzor még hangosabban nevetett.

– Ha még így lenne, akkor talán akadnának néhányan, akik megvennék – mondta. Aztán hirtelen abbahagyta a locsolást és elgondolkodva dörgölni kezdte az állát. – Mondasz valamit, Bulle. Ha a por megállítaná a szellentést, akkor az emberek egyszerűen csak bevehetnék, mielőtt társaságba mennek. Vagy temetésre. Végül is egy csomó esemény van, amelyen az ember nem szívesen kerül ilyen kellemetlen helyzetbe. Erre nem is gondoltam. – Azzal kiejtette a kezéből a kannát és a kis, kék ház felé robogott. – Érdekes ötlet – mormolta. – Talán csak meg kell fordítani a képletet.

– Várjon! – kiabált utána Bulle. – Doktor Proktor, várjon!

Átugrott a kerítésen, de azonnal el is terült a magas fűben. Mire feltápászkodott, a professzornak már nyoma sem volt, csak a kék házat látta és egy lépcsősort, amely a nyitva álló pinceajtóhoz vezetett. Bulle olyan gyorsan, ahogy csak kurta lábai bírták, az ajtóhoz rohant. Odabenn sötét volt, de csörömpölés és csattanások hallatszottak. Bulle erősen megkopogtatta az ajtófélfát.

– Bújj be! – kiabált bentről a professzor.

Bulle belépett a félhomályos pincébe. Az egyik fal mellett egy régi, darabokra szedett oldalkocsis motorkerékpárt pillantott meg. Valamint egy polcot, telezsúfolva különféle Mickey egér figurákkal egy lekvárosüveg társaságában, amelyben valami világoszöld por volt, az oldalára ragasztott cédulán pedig ez szerepelt csupa nagy betűvel: ’Doktor Proktor-féle Világoszöld Por!’ És alatta kisebb betűkkel: ’Egy ragyogó ötlet, ami talán szórakoztatóbbá teheti a világot.’

– Ez a pukipor? – kérdezte Bulle.

– Nem, az csak egy foszforeszkáló por, amitől világítasz a sötétben – válaszolta doktor Proktor valahonnan a félhomályból. – Egy szintén félresikeredett találmány.

Azután maga a professzor is előbukkant a sötétből, egyik kezében egy felkapcsolt zseblámpát, a másikban pedig egy búvármaszkot szorongatva. – Ezt vedd fel. Megfordítottam a folyamatot, úgyhogy most az egész visszafelé fog hatni. Csukd be az ajtót és légy nagyon óvatos. Az egész a villanykapcsolóhoz van csatlakoztatva.

Bulle felvette a búvármaszkot és bezárta az ajtót.

– Köszönöm – mondta a professzor és felkapcsolta a villanyt. Felgyulladt a fény, amivel egyidejűleg egy rakás vascső, mely rengeteg hordón, tartályon, tölcséren, kémcsövön és üvegedényen haladt keresztül és kasul, rázkódni és nyikorogni, harákolni és köhögni kezdett.

– Ne felejts el lebukni, ha robban! – próbálta túlkiabálni doktor Proktor a lármát. Az üvegedények tartalma gőzölögni, forrni és füstölögni kezdett.

– Rendben! – ordította vissza Bulle, és a következő pillanatban hatalmas robaj hallatszott.

Jo Nesbø

A dörrenés olyan hangos volt, hogy Bulle úgy érezte, az összes fülzsír visszapréselődött a fejébe, és a szeme kiugrott a helyéről. A fény kialudt és a helyiségben koromsötét lett. És teljes, szinte fölsiketítő csend. Bulle kitapogatta a zseblámpát a padlón, és a professzor felé irányította a fényét, aki kezével a fejét védve hasalt a padlón. Bulle mondani akart valamit, de amikor a saját hangját sem hallotta, rájött, hogy megsüketült. Jobb kezének mutatóujját a bal fülébe dugta és forgatni kezdte. Azután újra beszélni próbált. Most végre sikerült elcsípnie valami távoli hangfoszlányt, de még mindig az volt az érzése, mintha a dobhártyáját vastag réteg elefántcsiga-nyálka borítaná.

– Még soha nem hallottam ennél hangosabbat – kiabálta.

– Heuréka! – ordította doktor Proktor, majd feltápászkodott a földről, leporolta a köpenyét és letépte a fejéről a szemüveget. Bulle csak most jött rá, hogy nem is úszószemüveg volt, hanem motoros. A két fehér, köralakú folttól eltekintve, melyet a szemüveg kitakart, a professzor arca koromfekete volt. Azután ez egyik kémcsőhöz robogott, és a tartalmát az egész építmény legtetején elhelyezkedő üvegedénybe töltötte.

– Odasüss! – mondta Bullének.

Bulle a szűrőn egy finom szemcséjű, világoskék porréteget pillantott meg. A professzor egy teáskanalat merített a porba, majd a szájába dugta.

– Hm – mondta. – Az íze nem változott. – Azután behunyt szemmel összeszorította a száját. Bulle érdeklődve nézte, ahogy a professzor arca lassan kivörösödik a fekete korom alatt.

– Most mit csinál? – tudakolta.

– Szellenteni próbálok – szűrte a szavakat a professzor a fogai között. – De nem megy. Hát nem fantasztikus?

A professzor boldogan felnevetett, majd egy újabb próbát tett. De mint ismeretes, lehetetlen egyszerre nevetni és szellenteni, úgyhogy gyorsan fel is adta a próbálkozást.

– Végre valami olyasmit találtam fel, aminek hasznát lehet venni – mosolygott. – Egy anti-pukiport.

– Kipróbálhatom? – kérdezte Bulle a szűrő felé biccentve.

– Te? – bámult a professzor Bullére. Az egyik bozontos szemöldöke felemelkedett, a másik pedig leereszkedett, amiből Bulle azonnal megértette, hogy egy csöppet sincs ínyére a dolog.

– Már régebben is teszteltem anti-pukiport – tette hozzá sietve Bulle.

– Valóban? Aztán hol?

– Prágában.

– Aha. És hogy ment?

– Egész jól. De fingtam.

– Nagyon jó.

– Micsoda?

– Hogy fingtál. Vagyis az, hogy még nem találtak fel olyasmit, ami a szellentés ellen hatna. – Azzal átnyújtotta a kanalat Bullének. – Parancsolj.

Bulle megtöltötte a kanalat porral, és a szájába dugta.

– Nos? – kíváncsiskodott a professzor.

– Egy pillanat – mormolta Bulle porral teli szájjal. – Átkozottul száraz ez az izé.

– Próbáld meg ezzel – nyújtott neki egy üveget a professzor.

Bulle a szájához emelte az üveget és leöblítette a port.

– A mindenit, ez nagyon finom – mondta Bulle, de hiába kereste az üveg címkéjét. – Mi ez?

– Doktor Proktor-féle körtelé – válaszolta a professzor. – Nagyrészt víz és cukor, továbbá egy gondolatnyi fehér üröm, elefántcsiga-nyálka és szénsav… Valami baj van?

A professzor aggodalmas arccal nézte Bullét, aki vad köhögésbe kezdett.

– Semmi vész – nyögte Bulle könnybe lábadt szemmel. – Csak azt hittem, nem létezik olyasmi, hogy elefántcsiga-nyá…

Bang!

Bulle rémülten kapta fel a fejét. A durranás közel sem volt olyan hangos, mint az előző, Bulle azonban úgy érezte, mintha valami megragadta volna a nadrágja ülepét, a pince ajtaja pedig kicsapódott.

– Jaj, ne! – sóhajtott fel doktor Proktor és a tenyerébe temette az arcát.

– Mi volt ez? – kérdezte Bulle.

– Fingtál! – kiáltotta a professzor.

– Ez egy fing volt? – suttogta Bulle. – Ez esetben ez volt a leghangosabb szellentés, amit valaha hallottam.

– A körtelé miatt – mondta a professzor. – Tudnom kellett volna, hogy a keverék kirobbanó hatással bírhat.

Bulle újra belekanalazott a porba, de doktor Proktor megállította.

– Sajnálom, de ez nem gyerekeknek való.

– Dehogyisnem – ellenkezett Bulle. – Minden gyerek szeret pukizni.

– Badarság – mondta doktor Proktor. – A szellentés büdös.

– Az lehet, de ezek a pukik szagtalanok – válaszolta Bulle. – Vagy maga érez valamit?

A professzor hangos szimatolásba kezdett.

– Hm – mondta. – Érdekes.

– Érti már, mire lehet használni ezt a találmányt? – kérdezte Bulle.

– Nem – felelte doktor Proktor. – Te igen?

– Igen – bólintott Bulle, majd keresztbe fonta maga előtt a karját és felpillantott doktor Proktorra. – Én értem.

Hát, így kezdődött a Doktor Proktor-féle Pukipor története.

Fordító: Petrikovics Edit

Kolibri Kiadó, 2012