Erdélyi Z. Ágnes, Hermann Irén: 33 világhírű magyar a XX. századból (részlet)

Posted on 2012. július 16. hétfő Szerző:

0


Lugosi Béla, a leghíresebb vámpír

A vámpírok az elmúlt években százmilliós dollárbevételeket jövedelmeztek. Persze nem a jó öreg, hagyományos vérszívók, hanem a cseppet sem ijesztő, ártatlan és szemérmes mai vámpírok, akikbe tini lányok tömegei szerelmesek.

Furcsa fordulata ez a mítosznak, hisz a sötétség urai néhány évtizede éppenséggel a rémfilmek ijesztő lényei voltak, akik sápadt arcukkal és hegyes fogaikkal friss vérre vadásztak az éjszakában, mindenki menekült előlük és senkinek eszébe nem jutott beléjük szeretni. E szörnyek leginkább a fiatal lányok vérére szomjaztak, mióta csak megjelentek, majdnem kétszáz éve, előbb az irodalomban, később filmek tömkelegében.

A magyarok oly sok mindenben jeleskedtek már, hogy senki nem fog meglepődni azon, hogy még a rémfilm-vámpírok leghíresebbje is magyar volt: Bela Lugosiként ismerte meg a világ. Emléke ma is eleven, az idős és 1956 óta halott (?) vámpír „halad a korral”: köpönyegét, megjelenésének szimbolikus kellékét 2011-ben bocsátották árverésre, és már a kikiáltási ár is milliódolláros volt. De van saját honlapja is, bevezetője félelmetes és jellegzetes: felhők mögé bújik a hold, vonítanak a farkasok, nyikorog a koporsó lassan emelkedő fedele, fekete madár siklik ki alóla, elhagyatott várkastély felé repül – végül megjelenik maga Lugosi, és baljós kedvességgel beljebb invitál. A honlapot is több mint 230 ezren látták már.

Lugosi Béla épp 130 éve született, 1882. október 20-án. Nem is olyan messze a hírhedt havasalföldi Vlad Tepes (a feltételezett Drakula) lakóhelyétől, a Kárpátok-beli Lugoson. Születésekor Blaskó Bélának hívták. Eleinte erdélyi színházakban játszott, többek között Temesváron, aztán Szegedre került, onnan fokról fokra dolgozta magát egyre feljebb, míg végre budapesti színész lehetett. Nyilván karrierje csúcspontjának érezte, amikor 1912-ben leszerződött a Nemzeti Színházzal, és már filmes szerepeket is kapott, Olt Arisztid néven. (Filmezni akkoriban annyira csak pénzkereső mellékfoglalkozásnak számított, hogy komoly színész nem is vállalta a saját nevét.) A Star filmgyár bérmunkása lett, mely egyike volt azon magyarországi-erdélyi filmgyárkezdeményeknek a tízes években, amelyek bármelyikéből kifejlődhetett volna egy európai Hollywood is, ha nem szól közbe a történelem. Ezek a stúdiók szakmányban gyártották a kalandos, szerelmes filmeket, a ponyvairodalom legsikeresebb feldolgozásait, ugyanúgy, mint bárhol máshol a világon ebben az időszakban. Magyarország ekkoriban igencsak termékeny filmkészítő nagyhatalomnak számított a maga évi több mint száz filmjével. Sajnos a legtöbb mű elveszett, megsemmisült, de annyi bizonyos, hogy a filmtörténet első Casanova-filmjének a daliás Olt Arisztid volt a főszereplője, és miután a jóképű fiú a színpadokon is rendszerint a szívtipró bonvivánt alakította, a magyar némafilmkorszak egyik sztárjának számított.

Ám az ő generációjának ekkortájt nagy fordulatot vett az élete. Kitört a világháború, s az ifjú színész, bár foglalkozásánál fogva kaphatott volna felmentést, önként jelentkezett katonának. Súlyos sebesülést szerzett, halálhírét is költötték. Amikor vége lett a háborúnak, a Tanácsköztársasággal új rendszer vette kezdetét. Senki sem tudta, hogy csak néhány hónapot ér meg. Több magyar művész vállalt szerepet a filmszakmai átalakításokban. Blaskó Béla a színész szakszervezet munkájában tevékenykedett. Ezek után nem meglepő, hogy a proletárdiktatúra bukása után emigrálni kényszerült. A frissen berendezkedő Horthy-korszak ugyanis nemcsak a szabadságát, az életét is veszélyeztette. Az emigránsok szokásos útvonalát járta be: előbb Bécsbe ment, majd Berlinbe. Itt is sok filmben szerepelt, főképp indiános történetekben. De Amerika biztonságosabbnak tűnt, ezért egy teherhajóra gépésznek – mások szerint szénlapátolónak – elszegődve az Újvilág felé vette az irányt.

Lugosi Béla a Drakulában

A színész és a szerep végzetszerű találkozásához azonban kellett még valami: az, hogy több mint egy évszázaddal korábban megszülessen maga a Drakula-mítosz.

Egy különös nyáréjszakán, 1816-ban, a Genfi-tó partján álló Villa Diodatiban egyszerre két szörny is megszületett: Drakula és Frankenstein. Igazi irodalmi partit tartottak aznap, Lord Byron látta vendégül Shelleyt és feleségét, Mary Shelleyt.

Nem volt jó az idő, ezért költői versenyt rendeztek, és a romantikus életérzés jegyében, az éjszaka lidérces, egymást ijesztgető hangulatában Mary Shelley kitalálta Frankensteint, Byron orvosa, Polidori pedig megteremtette a vérszívó vámpír legendáját. Műve 1819-ben jelent meg, világraszóló sikert aratott, és egy ideig rengeteg könyv és színházi előadás fogant a rémületes vérszívók jegyében. Már éppen kezdett volna lanyhulni a hullám, amikor a század vége felé egy Bram Stoker nevű író a szellemtörténeteket változatlanul kedvelő viktoriánus Angliában megírta a Drakulát. Állítólag ebben is volt része magyaroknak. Hiszen egyes teóriák szerint Stoker 1890-ben összeismerkedett Vámbéry Árminnal, a jeles magyar orientalista tudóssal, a Magyar Földrajzi Társaság elnökével, aki mesélt neki a Drakula-legendáról. Stoker évekig kutatott (bár Erdélybe be sem tette a lábát), és 1897-ben megjelentette a Drakula gróf válogatott rémtettei című művet.

Ha hinni lehet az évszázadokat is átívelő statisztikáknak, azóta ennél nagyobb példányban egyetlen könyv sem fogyott még a világban (a Bibliát is beleértve). 1931 az újabb dátum, amikor ismét összefonódik a két szörnylegenda sorsa. Igaz, közben sok minden történt: megjelent és egyre nagyobb népszerűségre tett szert az új művészet, a film. Kialakultak a műfajok: a western, a költői realizmus, a burleszk. És a horror.

A filmesek hamar felismerték a vámpírokban rejlő lehetőségeket, a közönség pedig felfedezte magában a borzongás örömét. Amikor Blaskó Béla/Olt Arisztid az Újvilág földjére lépett, már elkészült a műfaj klasszikusa, a Nosferatu (a német expresszionizmus jellegzetes alkotása még ma is félelmetes), és megindult az áradat: Drakula állítólag a leggyakrabban megfilmesített irodalmi figura. (E. Á.)

„Lugosi Béláról ma többet tudnak a világ bármelyik filmkedvelő országában, mint szülőhazájában. ismerik nevét. Hozzátartozik a mozimitológiához. Idehaza elfelejtkeztek róla. Nemzedékek úgy nőttek fel a mozik nézőterén, hogy nem látták egyetlen vámpírfilmjét sem.” Molnár Gál Péter, 1996

Erdélyi Z. Ágnes, Hermann Irén: 33 világhírű magyar a XX. századból
Sanoma Budapest Kiadó, 2012