Neil Gaiman: Ne ess pánikba! (részletek)

Posted on 2012. június 15. péntek Szerző:

0


Előszó

Tizenhét évvel ezelőtt megkértek egy fiatal írót, hogy írjon egy Galaxis útikalauz stopposoknak kézikönyvet. Douglas Adams már évekkel azelőtt az áldását adta, még mielőtt a Titan Kiadó kiadhatott volna egy ilyen könyvet, ám az eredeti iró, Richard Hollis számomra mindmáig érthetetlen okokból mégsem írta meg, és valaki a Titannál megkérdezte Kim Newmant, lenne-e kedve megírni. Kedve nem volt – ám azt elárulta, hogy ismer valakit, aki már több ízben is meginterjúvolta Adamst.

Felhívott hát a Titan Kiadótól Nick Landau, és megkérdezte, érdekel-e a dolog. Hogyne érdekelt volna! Tudtam, hogy ezt a könyvet meg kell írnom, hogy meg akarom írni, hogy én akarom megírni. Naná, hogy igent mondtam.

Douglas Adams kinyitotta nekem a címnoteszát. Beszéltem a munkatársaival, átkutattam a kartotékszekrényeit. Tucatnyi kéziraton rágtam át magam, és lefénymásoltam Adams minden egyes újságkivágását. Végigjátszottam a Stopposoknak számítógépes játékot, és primitív szövegszerkesztő programokkal keltem birokra, míg végül megtaláltam azt az egyet, amelyikkel lehet lábjegyzeteket készíteni. A munka legkedvesebb részei mégis a Douglasszel folytatott beszélgetések voltak, lenyűgözött, ahogy egyszerre tudott vicces, komoly és egy árnyalatnyit szórakozott maradni.

Ebben a könyvben sok Útikalauz-anekdotát fog találni az olvasó (habár sok közülük, mint például az első Forbidden Planet [Tiltott bolygó] dedikáláskor az utcát eltorlaszoló ezernyi ember, még nem is volt ismert 1987 előtt, amikor a könyv legnagyobb része megíródott).

A Ne ess pánikba! kétszer lett javítva és bővítve. [Sőt, ezzel a könyvvel együtt már háromszor, hiszen Guy Adams egy kicsit helyrepofozta a 30. fejezetet, megírta a 31–37. fejezeteket és naprakészebbé tette a Függelék II-t. David K. Dickson 1993-ban megírta a 24–26. fejezeteket, M. J. Simpson 2002-ben a 27–30. fejezeteket, és gatyába rázta az egész szöveget.]

Amikor Douglas Adams elhunyt, egyszer csak engem kezdtek el interjúvolni tévétől, rádiótól (ez utóbbi volt Adams kedvenc médiuma), engem kértek meg, hogy magyarázzam el, ki is volt ő, miről híres, és a halála miért tragédia. Csak most, megkésve jut eszembe, hogy Adams írásaival kapcsolatban (akárcsak irodalmi példaképe, P. G. Wodehouse írásaival kapcsolatban is), az a legcsodálatosabb, hogy érezni rajtuk: aki ezt írja, a mi oldalunkon áll, és nem rajtunk röhög – hanem mi is szerepelünk a viccben.

Adamst még 1987-ben boldoggá tette, hogy ez a könyv megszületett; a sikerétől kétszer olyan boldog lett. Hogy ahhoz mit szólt volna, ha megéri azt a napot, amikor ott van még ezen kívül M. J. Simpsonnak a nem-igazából-hivatalos– de-semmiképp-sem-kalóz Douglas Adams-életrajza, A stoppos, és Nick Webb hamarosan megjelenő, hivatalosnak tekinthető életrajza, a Bárcsak itt lennél, arra gondolni sem merek.

De jó lenne, ha még mindig itt lenne velünk… Megkérdezném tőle e-mailben! És ő visszaírna valami vicceset és komolyat és egy árnyalatnyit szórakozottat egyszerre.

Neil Gaiman | 2003. július 8. | Késő éjszaka

Bevezetés

»Emberi lények, amelyek egészen egyediek abban, hogy képesek tanulni a mások tapasztalataiból, figyelemreméltóak abban is, hogy feltűnően idegenkednek attól, hogy úgy is tegyenek.«

A Galaxis útikalauz stopposoknak valószínűleg a legfigyelemre­mél­tóbb, de egészen biztosan a legsikeresebb könyv, amit a Kisgöncöl kiadóvállalatai valaha is megjelentettek. Nagyjából akkora, mint egy puhafedelű könyv, ám inkább hatalmas zsebszámológépre hasonlít, mivel a címlapján száznál is több lapos nyomógomb található és egy mintegy hat négyzetcentiméternyi kijelző, amelyen a több mint hatmillió oldal bármelyike szinte azonnal megjeleníthető. Strapabíró műanyag tokban forgalmazzák, rajta a következő szavak láthatók:

NE ESS PÁNIKBA!

– nagy, barátságos betűkkel.

A Galaxis útikalauznak ezen a bolygón jelenleg nincs ismert példánya.

Ez a történet nem erről a könyvről szól.

Ez a történet arról a könyvről szól, amely a valószínűtlenség egy igen magas szintjén ugyancsak a Galaxis útikalauz stopposoknak címet viseli; a hangjátéksorozatról, ami mindent elindított; az ötrészes könyvtrilógiáról, ami az egésznek az alapja; a számítógépes játékról, a törülközőről és a tévésorozatról, ami belőle fakadt.

Hogy elmondjuk a könyvnek – meg a hangjátéknak meg a törülközőnek – a történetét, a legjobb, ha elmondjuk néhány mögötte álló ember történetét. A legelső helyen áll közöttük egy majomtól származó kétlábú a Föld bolygóról, bár történetünk kezdetén nem tud többet a végzetéről (amelyben szerepel majd föld körüli utazás, sok számítógép és szinte végtelen számú ebéd, hősünk a végén pedig észbontóan gazdag lesz), mini amennyit egy olajbogyó tud a pángalaktikus gégepukkasztó keveréséről.

Douglas Adamsnek hívják, két centi híján két méter magas – és nemsokára az eszébe jut valami…

0. fejezet | Európai útikalauz stopposoknak

Az ötlet teljesen váratlanul pattant ki Douglas Adams fejéből egy innsbrucki szántóföld kellős közepén. Később ugyan tagadta, hogy ő személy szerint emlékezne ilyen eseményre, de mégis így mesélte, ezért ez a történet kezdete, ha létezik egyáltalán kezdete egy történetnek. Ha a kezünkbe nyomnának egy ITT KEZDŐDIK A TÖRTÉNET! feliratú zászlócskát, és azt mondanák, helyezzük a megfelelő helyre a történetben, akkor nem tudnánk máshova helyezni, csak ide.

1971-et írtunk, és a tizennyolc esztendős Douglas Adams épp autóstoppal járta be Európát, kezében az Európai Útikalauz Stopposoknak egy példányával, amit úgy csórt el valahonnan (ahhoz nem vette a fáradságot, hogy az Európa napi 5 dollárból című útikönyvet „vegye kölcsön”, mert nem volt napi 5 dollárja).

Be volt rúgva, és egy árva garasa sem volt. Annyira le volt gatyásodva, hogy még egy olcsó diákszállóban sem engedhetett meg magának egy szobát (a történet az elejétől a végéig elolvasható a Galaxis útikalauz stopposoknak bevezetőjében, ami Angliában négyrészes trilógia, az Egyesült Államokban pedig egyszerű trilógia formájában látott napvilágot), így egy viszontagságos nap után azon kapta magát, hogy hanyatt fekszik egy innsbrucki szántóföld közepén, és a csillagokat bámulja. „Valaki – gondolta – valaki egyszer igazán írhatna már egy Galaxis útikalauzt stopposoknak!”

Neil Gaiman

Aztán meg is feledkezett a dologról.

De öt évvel később, miközben azon agyalt, hogy a földönkívülieknek miért lenne érdemes ellátogatniuk a Földre, újra eszébe jutott az ötlet. A többi történelem, amit e könyv hasábjain mutatunk be.

Egyébként azóta az említett innsbrucki szántóföldön egy teljesen érdektelen autópálya teljesen érdektelen szakasza manifesztálódott.

»Amíg az ember diák meg minden, és nincs pénze autóra, repülőre, de még egy vacak vonatjegyre sem, akkor csak abban bízhat, hogy valaki megáll, és felveszi.
Jelenleg nem áll módunkban eljutni más bolygókra. Nincsenek erre alkalmas űrhajóink. Lehet, hogy máshol is léteznek emberek a világegyetemben (persze nem tudom, van-e élet a Földön kívül, egyszerűen fogalmam sincs), de jó érzés ellátszani a gondolattal, hogy esetleg felvenne minket egy űrutazó, akár itt és most, ha kiállnánk stoppolni.« Douglas Adams 1984.

Fordította: Holbok Zoltán, Márton Róza Krisztina