Csehov kétszer | Színház a Rózsavölgyi Szalonban

Leánykérés, asszonykérés, özvegykérés? Csehov! (Nem pedig a III. Richárd.) A tartozást visszakövetelő dúvad, a »Medve« végül már nem is a pénzét akarja…

„Az előadás két bő félórás szkeccs tulajdonképpen, ami szinte kizárólag a színészeken múlik. Mivel néhány jelzésértékű kelléken (kancsó, víz, fegyver) kívül semmi nem áll rendelkezésre, még a világítás is csupán egy generálfény, rajtuk annak a terhe, hogy érdekes legyen az, amit látunk – írta erről az előadásról a 7óra7 oldal. – Dióssi Gábor, Miklós Marcell, Darabont Mikold és Dobra Mária pedig jól játszanak, egyrészt mert hangsúlyosan nekünk játszanak, másrészt mert egymással játszanak.”

A Leánykérésben „Dióssi (Csubukov) Cavintonra érett atyaként, aki lassan felfogja, hogy nagyszájú és diktátori jellemvonásokra hajlamos lányát végre valaki elvenné feleségül (hacsak közbe nem jön a Bivalyrét tulajdonjogi problematikája), Dobra (Natalja Sztyepanovna) vehemens, tűzről pattant érdekérvényesítőként, Miklós (Lomov) pedig zaklatott, szívbajközeli kérőként”; a Medve című jelenetben „Dióssi (Luka) tétova szolgaként, Miklós (Szmirnov) a kölcsöne visszaszerzéséért mindenre képes macsóként, Darabont (Jeléna Ivanovna Popova) pedig pozőr özvegyként”.

Csehov két mulatságos egyfelvonásosa május 4-én és 5-én (péntek, szombat) este fél 8-kor a Rózsavölgyi Szalonban (1052 Budapest, Szervita tér 5.) Jegyváltás a helyszínen.

Dramaturg: Selmeczi Bea, rendezte: Funk Iván

***

Szmirnov: Én nem tudom, hogy kell viselkedni nőkkel szemben?! Több nőt láttam én életemben, asszonyom, mint maga verebet. Háromszor volt nők miatt pisztolypárbajom, tizenkét nővel én szakítottam, kilenc velem szakított! Úgy bizony! Volt idő, mikor én is olyan jó bolond voltam: hajlongtam, kedveskedtem, édelegtem… Én is szerettem, szenvedtem, sóhajtoztam a holdvilágnál, izzadtam és fáztam, hol olvadoztam, hol savanyodtam… Szerettem szenvedélyesen és őrülten, az összes létező minták szerint, mint akibe belebújt az ördög; csörögtem, mint a szarka, a nőemancipációról, fél vagyonomat föláldoztam a gyöngéd érzelem oltárán, de ma, – nem, köszönöm! Ma engem ugyan ilyesmire már kötéllel se lehet befogni! Nekem elég volt! Égő szemek, fekete szemek, piros ajkak, gödröcskék az arcon, suttogás, holdfény, visszafojtott lélegzet – mindezért, asszonyom, ma már én egy lyukas fityinget se adnék! A jelenlevőkről nem beszélek, de ahány nő csak van a világon, apraja-nagyja, mind egytől-egyig tettető, képmutató, pletykázó, gyűlölködő, ízig-vérig hazug, hiú, kicsinyes és könyörtelen, a logikája felháborító, ami pedig ezt illeti itten (homlokát kopogtatja), bocsásson meg nyíltságomért, de ebből még egy verébnek is több van, mint egy ilyen szoknyás filozófusnak. Ha kívülről nézi az ember az ilyen költői teremtést, finom, mint a lehellet, csupa báj, csupa szellem, félig angyal, félig istennő, de csak egyszer pillants a lelkébe: mi van ott? A legközönségesebb krokodilus! (Megragadja a szék támláját, a szék recsegve összetörik.) De ami a legfelháborítóbb, ez a krokodilus, nem tudom miért, még azt képzeli, hogy az ő speciális kiváltsága és erénye – a gyöngéd érzelem! De hát ördögbe is, itt akasszanak fel engem fejjel lefelé arra a szegre, ha egyetlenegy nő is képes szeretni mást, mint az ölebecskéjét! A nő a szerelemben csak sopánkodni és nyöszörögni tud! A férfi szenved és egyik áldozatot a másik után hozza, a nő csak illegeti-billegeti a szoknyáját és igyekszik minél szorosabban behálózni a szerelmes férfit. Ön is azok közé a szerencsétlenek közé tartozik, akik nőknek születtek, úgyhogy a maga személye alapján van módjában megítélni a női természetet. Mondja meg hát nekem igaz lelkére: látott már valaha is életében olyan nőt, aki őszinte, hű és állhatatos lett volna? Nem látott. Hűség, állhatatosság egyedül csak öreg asszonyokban és nyomorék nőkben lakozik. Fehér hollót, vagy kétfejű bárányt könnyebben lehet találni, mint állhatatos nőt!

(Csehov: A Medve, Sík Endre régebbi fordítása)