A tűz hordozói | Cormac McCarthy: Az út

Posted on 2012. január 20. péntek Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

Az út - címlapKét alak botorkál a pernye lepte, holt földön. Egy férfi és egy fiú. Egy feleséget hátrahagyott apa és anyját vesztett gyermek. Északról jönnek, délnek tartanak. Világégés utáni világban járnak, ahol a pusztulás okai ismeretlenek előttük. A teljes reményvesztettség elől menekülnek. Magukat a tűz hordozóinak mondják. Meghazudtolva a józan tényeket, még bíznak az élet utolsó szikrájában. A remény hal meg utoljára. E mondás szavahihetősége azonban komoly kétségekbe ütközik a kiüresedett univerzumban.

A növényzet kipusztult, az állatok eltűntek a föld színéről, az emberek egyre inkább fogyatkoznak. Az egész világ hajléktalan. A tulajdoni viszonyok felborultak. Senkinek sincs szüksége lakóingatlanra, sőt egyenesen veszélyes a négy fal között maradás. Amikor már nem találtak elég élelmet, a Föld nevű bolygó szerencsétlen két lábon járó fenevadjai egymást kezdték el fogyasztani. Felütötte a fejét a kannibalizmus, mint az anyagba ragadt élethez ragaszkodás kétségbeesett utolsó gaztette. Bármikor az emberségüket feladott farkasok martalékává válhat az, aki kitűnik a vándorlók közül. Elég, ha a falka útjába kerül az ember, kész a baj. Hogy mi történhetett a világ pusztulása után, csak sejthetjük, de felfogni aligha vagyunk képesek. Nem az érdekes, hogy mi okozta a világégést, hanem a ‘hogyan tovább’ megválaszolhatatlan kérdését szegezik nekünk.

Az emberi szívbe szinte belehasít a dermesztő hideg. Nincs egy reményt adó napsugár sem a szürke égen. Megdermed minden élő szervezet. Akad-e még egy utolsó szalmaszál, amibe még belekapaszkodhat az ember? Ami napról napra a továbbhaladásra sarkallja a fáradt utazót? A nő, az anya már feladta, nem akart tovább e világ részese lenni. Ha rajta múlt volna, a fiút is magával viszi. A gyermek, a fiú sosem ismerte az egykor volt világot, ő a világégés utáni kor szülötte. Ő a tűz, amely fellobbanthatja újra a tartalmat adó szeretetet a kietlen vidéken. Az apa foggal-körömmel küzd. Miért is? Egy jobb jövőért? A fiáért mindenképp. Miatta, érte nem adja fel sosem.

Cormac McCarthy regénye, Az út egy reményteli, ám kilátástalannak tűnő vándorlásról szól. Sosem tudhatjuk, mi van az út végén, ezért kell folytatni. Apa és fia folyamatosan úton van. Vonszolják magukat előre, hátha találnak valami jót ezen a törvények nélküli földön. Útjukat a folyamatos élelemkeresés és a rosszaktól való folytonos félelem hatja át. Egyetlen egy golyó van abban a pisztolyban, amely készen áll bármikor kioltani a fiú életét, arra az esetre, amikor már nincs más megoldás.

McCarthy már a Véres délkörök oldalain megfogalmazta a jelenlévő földi poklot. A vörös alkonyban úszó tájon egyetlen jótét lélek sem fordult meg. A szerző világvége utáni történetében azonban nem hiányzik a jó. A remény jelenvaló, annak folyamatos életben tartása a regény hőseinek feladata. Ahogyan az apa örökösen összeszedi a tűzre való fahasábokat, hogy újra élessze a hidegben meleget adó tüzet, a gyermek ugyanúgy újabb és újabb esélyt ad az emberiségnek az eredendő jó cselekedetre.

Az út nem a legjobb McCarthy-regény, de komorsága ellenére is mélységesen szép történet. Nem sok minden történik benne, de a rövid és tömör mondatokból érzékletesen rajzolódnak ki a földi pokol bugyrai, amelyekben halványan pislákol még az élet tüze.

A Cormac McCarthy életműsorozat harmadik darabjaként jelentette meg a kiadó 2010 januárjában a szerző Pulitzer-díjas alkotását. Totth Benedek kiváló fordítói munkát végzett, ez még az eredeti szöveg ismeretének hiányában is egészen nyilvánvaló. A könyvből John Hillcoat forgatott filmet, amelyet a magyar mozikban kevéssel a regény megjelenése után mutattak be.

John Hillcoat nem tett sokat hozzá a történethez, így az adaptáció különösebben nem gazdagítja a nézőt. Pedig minden benne van, ami a könyvben fontos. Még a szavak, a mondatok is erőteljesen egybeesnek. A könyv lelke azonban valahogy nem került át a vászonra.

Cormac McCarthy

Cormac McCarthy

A színészek jó munkát végeztek; a látványvilág, hűen a regényhez, egészen komor. De az út hosszú csöndjét, a csontig hatoló ridegséget nem tudta megfelelően visszaadni. Az apa gondolatai, amelyeket némán kiált a fekete éjszakába, nem érzékelhetőek a filmben. Az otthon melegében ülő néző sokkal nagyobb távolságban érzékeli a látottakat, mint az olvasó, aki együtt didereg a szereplőkkel. A film végén nem éreztem, hogy megérintett volna a történet, pedig a regény a szívembe markolt.

Pedig létezik jó ellenpélda: McCarthy egyik korábbi regénye, a Nem vénnek való vidék tökéletes adaptáció lett. A regény ugyan izgalmas munka, de messze nem a legjobb McCarthy-alkotás. A Coen fivérek azonban sajátos stílusukkal valami olyasmit adtak az irodalmi alapanyaghoz, ami mesterművé tette a filmet. Az a ritka eset állott elő, amikor a filmadaptáció az alapmű fölé tudott nőni.

Az út (a regény) vége életben tartja a reményt. Igaz, ehhez erős hit kell. Amit csak egy olyan gyermek hordozhat magában, akit még nem emésztett fel teljesen e világ kegyetlensége.

Adatok: A könyv fülszövege

Cormac McCarthy: Az út

Magvető Kiadó, 2011