Történelmi spájzok titkai | Magánélet Napóleon korában

Posted on 2012. január 9. hétfő Szerző:

0


Írta: Hudácskó Brigitta

Magánélet Napóleon ... - címlapHa szenvedélyesen érdeklődnék a statisztika iránt, biztosan kiszámolnám, eddigi életem mekkora hányadát töltöttem el történelemórákon. Mivel azonban hidegen hagy ez a terület, megelégszem azzal a tudománytalan és felszínes válasszal, hogy minden bizonnyal nagy szám jönne ki. Emellett szeretem azzal áltatni magam, hogy az a rengeteg idő nem veszett kárba, és aktívan részt tudnék venni a művelt társalgásban, amennyiben az indiai ópiumháborúra vagy a francia forradalomra terelődne a szó. Valószínűleg nem mozgok azonban a megfelelő társaságban, hiszen ritkán adódik alkalmam ilyesmikről csevegni.

Persze ha nagyon őszinte akarok lenni, különösebben nem szeretnék senkivel a napóleoni háborúk állomásairól beszélgetni. Ezt azonban nem a történelmi érdeklődés teljes hiánya mondatja velem, hanem a kíváncsiság: engem a történelem azon része érdekel igazán, amelyről nem sok szó esett az alatt a sok-sok óra alatt, amikor pedig Napóleont és kollégáit minden létező oldalról megvizsgáltuk. A kérdésem tehát az: mégis mi történt a világban a történelem során? Mit műveltek az emberek, míg a fejük fölött zajlottak az események? Hogy éltek? Mit ettek? Mit viseltek?

Az apró-cseprő dolgok rajongóinak kedvez a Corvina Kiadó Mindennapi történelem című sorozata, amely történelmi korszakok kevéssé ismert oldalát mutatja be: az egyszerű emberek életét. A sorozat második darabja, a Magánélet Napóleon korában című kötet a 19. századi Franciaországba kalauzolja az olvasót: bekukkanthatunk a városi lakásokba, az arisztokraták szalonjaiba, a falusi házakba – és igen, a hálószobákba is.

Napoleon BonaparteA kötet elsősorban a 19. század elején élt franciák életmódját mutatja be négy nagy témán keresztül. Ezek a tematikus csomópontok pedig a család és erkölcs, a lakóhely és kényelem, a ruha és test, valamint az étel és asztal, amelyek nagyrészt tükrözik azokat a népszerű – és a jelek szerint örökzöld – elképzeléseket, amelyek a francia népről és kultúráról élnek bennünk.

Igen szimpatikus, hogy a könyv a nők helyzetének bemutatásával indul, ám maga a tartalom nem sok derűlátásra ad okot. Hiszen a Code Civil (Polgári törvénykönyv, Ptk) bevezetésével elveszett a nő és férfi forradalom teremtette egyenlősége, a legrosszabb helyzetben pedig a magányosok, özvegyek és elváltak voltak. A születésszámok és a nagycsaládok csökkenése, a fiatalok önállósodása és tiszteletlensége sem 21. századi spanyolviasz: a francia közvéleményt már Napóleon korában is foglalkoztatták ezek a problémák.

A konzulátus idején a szexuális szabadosságnak is igyekeztek véget vetni, így tiltólistára kerültek a korábban szabadon árusított pornográf kiadványok. (Arra nem tér ki a szöveg, volt-e összefüggés a könyvpiaci szigorítások és a születésszámok csökkenése között.) Bár a kor szexuális szokásai minden bizonnyal hasonlóak voltak a legtöbb országban, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül, olvasás közben nehéz megállni, hogy ne jussanak az ember eszébe azok az angol kifejezések, amelyek minden csintalanságot francia eredetűnek tulajdonítanak.

Hasonlóan megalapozott instant bölcsesség, amelyet a könyv igazolni látszik, hogy ami jó: az tilos vagy erkölcstelen vagy hizlal: a hálószobákban zajló események mellett ugyanis a konyhaművészetről is hosszan olvashatunk (a szerkesztő különös bosszújaként közvetlenül a korabeli sebészek munkáját bemutató – nem különösebben étvágygerjesztő – fejezet után). A szerző pedig nincs téma szűkében, hiszen bár ekkoriban a fő élelmiszert a kenyér jelentette, és a szegényebb rétegeknek sokszor még ebből sem jutott elegendő, a tehetősebbek dúskálhattak a változatos ételekben és italokban. Ekkoriban született meg a gasztronómia is, azaz a kiváló étkek készítésének és fogyasztásának művészete.

Sokan már akkor is a szívükön viselték a köz javát: a vendéglők ételeinek zsűrizésére önjelölt ínyencekből álló bizottság alakult. A tagok az étlap végigkóstolása után az évente megjelenő Torkosok almanachjában jelentették meg kutatási eredményeiket. Legyünk bármilyen jámborak is, azért nem veszélytelen késő éjjel egyedül olvasgatni ilyesmikről, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szerző a Marengo módra készített csirke receptjével bocsátja el az olvasót.

Adatok: A könyv fülszövege

Boris Dänzer-Kartof: Magánélet Napóleon korában

Corvina Kiadó, 2011