Székács László: Ingyenes utazás

Székács László: Ingyenes utazás

tíz évesen rám akasztott korom 55 éve rozsdásodik
a hűvös völgy nedves árnyai körül, de élek

rózsaszál hullámzik a fal tövében mécses lángfényében

most regisztráltam gyalogosból
a már mindegy korú ingyenes tömegközlekedővé,
már nem potyázhatok többé,
… a háló szakadozik,
alattam, arccal a vasút felé úgyse látom, … most se

sivár, zúzott ösvényeimről porzok az utolsó vonatokra,
ja, kiérdemesülten, hogy keressem csak a végtelen utakat,
medencém csontjai között,
persze egyre gyorsítva magamba

a tél végén ott hóvirág harangozik, fehérbe mossa az avart

sóvirágok között a régtulipános kertkapuhoz
napfény és holdsugár indák fényein botorkálnak emlékeim

majd irataim közé rejtem titkokat látott gondolataim,
majd elhessentek róla minden ujj- és új lenyomatot,
légypiszkot, mert Isten csak embert akart belőlem is,
és nem mocskolható, génmanipulált alattvalót

az özönvíz nem tartott csak egy pillanatig, láthatod

milliónyi visszatartott lélegzet jelöl időt,
mögötte források töltenek újra választható terekből,
már fáradt vagyok, hogy szikrát lássak, és te is

az ösztönséghez valóban elég agyunk töredéke,
fejteni kéne a kulcsot, a világ világáért,
tisztulásért, a hűvös völgyekbe az árnyak fényéért

vörös rózsaszálak őrzik titkaikat, és a miénket,
látlak az idéző láng lobbjaiban

a nagy évem téli állásához közelít, kézenfogva,
a világosság felé húznak a mozdonyok, az alagút végére

felszállok a vonatokra, céltalan, repülök meditálva,
majd, majd, majd a célnál már nem kell fizetnem,
ingyenes utazás, … és én megértem,
esetleg a jelszavamat kellene törölni, utam egyedi

… nem tudom még mindig, honnan indultam

lehet, a hideg hegyekből, hallva a város
gépfegyver és gépágyú kattogásait,
a barikádok szélére szült emberhalmok
jajait, az azóta is sustorgó füttyöket, éji orgonákét,
… megvilágosodtam, … nem tudtam, … az az

az integetőket – még sokáig – a peronokról számolom

(2011)