Székács László: Ingyenes utazás
tíz évesen rám akasztott korom 55 éve rozsdásodik
a hűvös völgy nedves árnyai körül, de élek
rózsaszál hullámzik a fal tövében mécses lángfényében
most regisztráltam gyalogosból
a már mindegy korú ingyenes tömegközlekedővé,
már nem potyázhatok többé,
… a háló szakadozik,
alattam, arccal a vasút felé úgyse látom, … most se
sivár, zúzott ösvényeimről porzok az utolsó vonatokra,
ja, kiérdemesülten, hogy keressem csak a végtelen utakat,
medencém csontjai között,
persze egyre gyorsítva magamba
a tél végén ott hóvirág harangozik, fehérbe mossa az avart
sóvirágok között a régtulipános kertkapuhoz
napfény és holdsugár indák fényein botorkálnak emlékeim
majd irataim közé rejtem titkokat látott gondolataim,
majd elhessentek róla minden ujj- és új lenyomatot,
légypiszkot, mert Isten csak embert akart belőlem is,
és nem mocskolható, génmanipulált alattvalót
az özönvíz nem tartott csak egy pillanatig, láthatod
milliónyi visszatartott lélegzet jelöl időt,
mögötte források töltenek újra választható terekből,
már fáradt vagyok, hogy szikrát lássak, és te is
az ösztönséghez valóban elég agyunk töredéke,
fejteni kéne a kulcsot, a világ világáért,
tisztulásért, a hűvös völgyekbe az árnyak fényéért
vörös rózsaszálak őrzik titkaikat, és a miénket,
látlak az idéző láng lobbjaiban
a nagy évem téli állásához közelít, kézenfogva,
a világosság felé húznak a mozdonyok, az alagút végére
felszállok a vonatokra, céltalan, repülök meditálva,
majd, majd, majd a célnál már nem kell fizetnem,
ingyenes utazás, … és én megértem,
esetleg a jelszavamat kellene törölni, utam egyedi
… nem tudom még mindig, honnan indultam
lehet, a hideg hegyekből, hallva a város
gépfegyver és gépágyú kattogásait,
a barikádok szélére szült emberhalmok
jajait, az azóta is sustorgó füttyöket, éji orgonákét,
… megvilágosodtam, … nem tudtam, … az az
az integetőket – még sokáig – a peronokról számolom
(2011)
Posted on 2011. december 6. kedd Szerző: olvassbele.com
0