Sziszifusz esete a gordiuszi csomóval – Danny Boyle: 127 óra (film)

Posted on 2011. december 1. csütörtök Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

127 óraA Trainspottinggal a filmes szakmába berobbanó Danny Boyle – az Akadémia által többszörösen kitüntetett szenzációs műfaji kevercse, a Gettómilliomos után – egy monodrámával állt elő. A 127 óra megtörtént eseményeket dolgoz fel.

Aron Ralston imádja a kalandsportokat. Nekiindul a kanyonvidéknek, sziklákat mászik, szűk szakadékokba ereszkedik le, olykor bele is ugrik az ismeretlenbe. A szabadság megszállottja, hiányzik belőle a félelemérzet, és a felelősség okozta teher cipelése sem az erőssége. Pedig néha nem árt az elővigyázatosság: a veszély mindig ott leselkedik az emberre. Aron azonban soha senkit nem avat be a terveibe. Nem szól senkinek, ha elindul hegyet mászni. Nem veszi fel a telefont, amikor az édesanyja hívja. Barátnőjétől elszakad, mert képtelen a kommunikációra. Soha senki sem tudja, merre jár. És elég egy rossz mozdulat, agy apró félrenyúlás, hogy valaki szorult helyzetbe kerüljön…

2003-ban, egy meleg szombat délutánon a huszonhét éves Aron Ralston útnak indul az Utah állambeli Kék John-kanyonba. Felszerelése egy kevés víz, némi élelem, egy kínai túlélőkészlet, fényképezőgép, kamera, valamint a hegymászó kötél. Két óra negyvenegy perckor, nyolc mérföldre kisteherautójától, egy mély és keskeny hasadékkanyonban épp egy beékelődött sziklatömbön ereszkedik lefelé, amikor balesetet szenved. Belezuhan a szakadékba, s egy kőszikla odaszorítja a kezét a mélyedés falához. Ralston a kövek fogságában reked. Egyedül van a semmi közepén. A szabadulás lehetetlennek tűnik, a szikla súlyos, megemelni képtelenség.

127 óra. Több mint öt napnyi szenvedés. A kanyon peremétől harminc méternyi mélységben Ralstonnak a fizikai és lelki fájdalom mellett a halállal is szembe kell néznie. Nincs megfelelő ruházata, a nap sugarai naponta csak tizenöt percre érik tartózkodási helyét. Jó esélye van a fagyhalálra. A nyári zivatar miatt megindult árhullámban akár meg is fulladhat. Víz hiányában viszont a kiszáradás vár rá.

James Franco a 127 órában

James Franco a 127 órában

Aron a magával hozott kézi kamera optikája előtt elköszön családtagjaitól, szeretteitől. Felkészül, hogy kiszálljon az életből. De aztán jön az isteni sugallat: csupán (?!) a kezét kell hátrahagynia, hogy szabaduljon fogságából.

Nem egyszerű feladat egy szűk térre koncentráló történetet megfelelően filmre vinni. Az Aron Ralston könyvéből (A kanyon fogságában, Corbis Kiadó, 2006) készült filmnek azonban sikerül megmutatnia a főszereplőben lezajló folyamatokat. Egy egyszemélyes film sikere a kiválasztott színészen áll vagy bukik. James Franco állja a sarat, megbirkózik a hatalmas drámai feladattal.

A 127 óra követi a Gettómilliomos látvány- és zenei világát (mindkét film zenéjét A. R. Rahman jegyzi). Boyle a szűk térbe szorult történetet enyhe videoklip technikával, valamint az osztott képernyős módszerrel pörgeti fel. A sötét zug ellenpólusaként pedig gyönyörű képeket kapunk a kanyonvidék lenyűgöző látványáról.

Aron Ralston története tanulsággal szolgálhat számunkra is. Mindenkinek vannak sziklái, amelyek végletesen leszűkítik az ember lehetőségeit. Hogy kiszabaduljunk a magunk alkotta csapdákból, cserébe le kell mondani kényelmes helyzeteinkről. Az elengedés ugyanis utat nyit. Ehhez kell óriási erő. Ha képesek vagyunk rá, akár sziklákat tudunk elgörgetni.

Danny Boyle: 127 óra (127 Hours), 2010 – amerikai-angol életrajzi dráma

Magyarországi bemutató dátuma:2011. március 3. (Forgalmazó: Budapest Film)

Rendező: Danny Boyle
Író: Aron Ralston
Forgatókönyvíró: Danny Boyle, Simon Beaufoy
Zeneszerző: A. R. Rahman
Operatőr: Enrique Chediak, Anthony Dod Mantle

A főszerepben:

James Franco (Aron Ralston)

Posted in: Film, NÉZŐ