Soma Mamagésa: Új egyensúly (részlet)

Posted on 2011. november 24. csütörtök Szerző:

0


Soma Mamagésa: Új egyensúly

Miben vagyunk most benne?

Házasság, együttélés, gyermekvállalás

„Rossz dolog a házasság, minden férfi poligám,
Jó dolog a házasság, mert minden nő monogám.”

Hát, ez volna a házasság lényege, legalábbis William James 19. századi pszichológus szellemes versikéje szerint. Az előző fejezetben erre mondta Wahorn András – nyersen fogalmazva… –, hogy a nő egyetlen férfit választ ki a megtermékenyítésre, a férfit viszont a naponta képződő több millió spermiuma ösztönzi állandóan. A nő attól kezdve, hogy anya lett, el van foglalva a babájával (a kezdeti időszakban ezáltal némileg a férfit is elhanyagolva), a férfiben viszont továbbra is tombol a biológiai program. (A házasság egyik fő célja viszont a családalapítás.)

A nőnevelés fejezetében betekintést kaphattunk abba, hogy a különféle korokban és kultúrákban a nő „gyámja” és őrzője-birtoklója a férje volt. Annak, hogy ez így alakult, számtalan oka közül most csak egyet említenék: a férfi így lehetett bizonyos afelől, hogy a felesége az ő gyermekét hordja a szíve alatt. (De ahogy erről is beszéltem már: ez se jött össze mindig…) Mindenesetre így nagyobb esélye volt annak, hogy a gyermek apja, és az őt fölnevelő férfi/férj ugyanaz a személy.

A patriarchális társadalmi rendszerben a nő alapvető feladata a férfi szolgálata volt, ahogy persze sok esetben a férfi is szolgálta és védte a nőt. Tradicionálisan korábban a házasság volt az egyetlen lehetőség a nő számára, ha, úgymond, törvényes (és nem „zabi”) gyereket szeretett volna a világra hozni. Ráadásul a biztonságot adó férfi jelenléte mindig is igen nagy érték volt és lesz a szülő és szoptató nőnek.
„A monogámia hosszú távon sokat ajánlott fel a férfiaknak a szaporodás terén – írja Susan Maushart. – Ám ha a kompromisszum életképes akar lenni, akkor, akárcsak a keserű orvosságot, amit le kell nyelni, itt-ott édesebbé is lehet tenni. Úgy vélem, ez az asszonymunka eredete: a szexuális, érzelmi és fizikai szolgáltatások, amelyekkel az asszonyok gondoskodnak a férfiakról a monogám házasságban.”[1]

De ebben a témában engem nem a múlt izgat, hanem a jelen. Mára a kényszerházasságok kora lejárt. Amerikában a 18 és 34 év közötti nők 70%-a gondolja úgy, hogy a házasságon kívüli gyermekvállalás rendjén való.[2]
Ha mindebbe belegondolunk, ez egy óriási fordulat a házasság társadalomban betöltött szerepét és megítélését illetően! „A házasság válságáról tulajdonképpen tévedés beszélni. Azt állítani, hogy a házasság intézménye válságba jutott, magában hordaná azt a szuppozíciót, hogy eddig jó volt”[3] – jegyzi meg Harsányi Zsolt nyugatos szerző. Amikor ez a kijelentés elhangzott a nőNYUGAT című darabban, az egész közönség hangos kacagásban tört ki. Némi öniróniával ekkor a férjemhez fordultam szigorú arccal, és a házsártos feleséget alakítva ráförmedtem: „Te csak ne nevess!”
Mindenesetre a statisztikákat nézegetve úgy tűnik, a házasság intézményéről egyre többen vélekednek így. Amerikában a házasságok 50%-a válással végződik, és Anglia, vagy a Maushart szerint konzervatív szemléletű Ausztrália sem marad el sokkal mögötte.[4]
Hazánkban sincs másképp a helyzet: a ’40-es évek vége óta folyamatosan csökkent a házasságkötések száma, míg a válásoké nőtt. Ma már minden második házasság válással végződik, az elváltak száma pedig ötszörösére nőtt a ’60-as évek óta.[5] Elgondolkodtató adatok…

Ehhez még vegyük hozzá azt a tényt is, hogy a válások több mint 60%-át nők kezdeményezik. A megkérdezettek kétharmada azt hozta föl a válás okaként, hogy a férfi nem tudott saját patriarchális szemléletén változtatni. Mit jelent ez konkrétan? Azoknak a férfiaknak a sokaságát, akik továbbra is úgy gondolják, hogy a férfit és a nőt a kapcsolaton belül nem illetik meg azonos jogok a munka, az emberi viszonyok, a szabadidős tevékenységek, stb. terén, hogy a nő a férfi tulajdona, a házimunka és a gyereknevelés pedig kizárólag a nő feladata.
A saját csoportjaimban nagyon sok nő azt az indokot hozta föl, hogy a férje lelkileg-érzelmileg nem partnere, illetve azt, hogy míg ő törekszik a változásra, önismeretre, a férfi ezt elutasítja. Nem haladnak együtt.

Való igaz, a nők nagy többsége sokkal nyitottabb arra, hogy „lelkizzen”. Neveltetésünkből, hozott mintáinkból, érzelmi beállítottságunkból fakadóan feltehetően ez eddig is így volt, csakhogy a ma asszonyának már nem az a jelszava, hogy „tűrni, viselni kell”. „A válság (…) a patriarchális monogámia válsága, mivel az már nem felel meg a mai társadalmi viszonyoknak – vélekedik Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus. – A nemek hagyományos hatalmi struktúrája tarthatatlanná vált. Új egyensúlyt kell kialakítani, ami persze nem megy viták és surlódások nélkül. A hagyományos házasság – és vele együtt a család – a fajfenntartás elősegítése mellett három fő funkciót, szerepet töltött be: gazdaságit, szexuálisat és gyermeknevelőit. Mindegyik funkció terén jelentős változások történtek és történnek ma is, ráadásul új szerepek is megjelentek.”[6]

A gazdasági téren a fő változás az, hogy ma már a nők is dolgoznak: ebből fakad, hogy az otthoni munka és a gyermeknevelés mindkét nemre hárul, hiszen a nőnek a munka után éppen annyi a szabad ideje, mint a férfinek. (Itt leszámítom azt a korai időszakot, ami a szülés-szoptatás, és az esetleges GYED/GYES ideje, amit többségében – és alapvetően szerintem helyesen – a nők vesznek igénybe.)

A szexualitás házasságon belüli szerepe is nagy változáson ment keresztül. Ahogy azt már oly sokszor mondtam: véget ért a szűz és a szajha kettőségének időszaka, ami azt jelenti, hogy egyre több nő (és férfi) igényli, hogy a tisztességes feleség, a gyermekeit nevelő anya, és a szexet élvező nő egy személyben legyen a férfi társa. (Emellett pedig még önmagát megvalósítani törekvő, dolgozó nő is…)

Most már nem vagyunk hivatalosan „rossz lánynak” bélyegezve, mert kimondjuk a bűvös MÉG-et, és egyre mélyebben fedezzük fel a bűntudat nélküli isteni szexet.
Ha ezt nem kapja meg a házasságban az ember, három dolgot tehet: 1. Igyekszik javítani a házasságon belüli szexuális élet minőségén. (Ez magától értetődően magával hozza a kommunikációt, a lelki-érzelmi kapcsolat változását is.) 2. Lemond a szexről. (Ez egy idő után testi-lelki problémákat okoz.) 3. Marad a házasságban, és azon kívül keresi a minőségi(bb) szexet. 4. Elválik.

A közfelfogás még ma is elítéli a félrelépést, különösen a nőét. Ez a családjogi törvényekben is tükröződik, sok helyütt ma is válóoknak tartják. (Hazánkban szerencsére már nem.)[7]

Szerintem ez teljesen gyermeteg hozzáállás. Ha valaki csak azért zúzza szét egy család közös életét, mert az egyik félrelép, úgy gondolom, még messze van az igazi felnőtté válástól. (Egyiptomban – és más kultúrákban, köztük sokban ez mind a mai napig él – a házasságtörést teljesen eltérően ítélték meg férfiak és nők esetében: a hűtlen asszony büntetése máglyahalál volt, míg a férjnek elnézték a házasságtörést.)

Radikális szemléletváltozásra van szükség, ha azt szeretnénk, hogy a házasság, egyáltalán, a tartós párkapcsolat megmaradjon, mint együttélési forma. Szakítani kell azzal a felfogással, hogy a házasság bebörtönöz, máskülönben gyermekeink nem harmonikus családban, hanem egymáshoz láncolt emberek környezetében nőnek fel. Márpedig az nem kérdés, hogy a gyermeknek mindkét szülőjére, és azok pozitív mintáira egyforma szüksége van. (Mindezekre még részletesebben kitérek Lehetséges egyéni és társadalmi feladataink kapcsán.)
A problémát jelzi, hogy hazánkban vészesen lecsökkent a gyermekvállalási kedv, ugyanakkor nőtt a terhességmegszakítások száma. Szintén jellemző, hogy növekszik a gyermeküket egyedül nevelő szülők (lányanyák, elváltak) aránya. [8]
Mára már rengetegen kutatják mindezek okait, és azt, hogyan lehetne változtatni rajta. Én úgy gondolom, a változásokat legfőképpen a szellemi szintről kell elindítani. Globális szemléletváltásra van szükség  a házasságot, a gyermeknevelést, a nemek viszonyát illetően. Csakis a „felébredés” az, ami felemelhet minket.

A gyermekvállalási kedv főképp a modern társadalmakban csökken. Az úgynevezett primitív népeknél, a kevésbé civilizált kultúrákban, a színesbőrűeknél, cigányoknál töretlen. Két éve járok le Borsod megyébe, ahol rengeteg a mélyszegénységben élő ember, és azok között nagyon sok a roma származású. (Rossz érzés, hogy mintha a cigány szóhoz egyfajta negatív minősítés járulna, pedig hát ennek a népcsoportnak ez a neve.) Náluk egyáltalán nem csökken a gyermekvállalási kedv! Mindez a munkanélküliséggel párosulva komoly, megoldandó problémákat jelent most hazánknak.

Most pedig jöjjön egy kis irodalmi barangolás! Nézzük meg, hogyan vélekedett nagy gondolkodónk, Hamvas Béla a házasságról! (Ha eddig volt kedved házasodni, most majd elmegy…)
„Ha azt kérdezné valaki tőlem, kivel akarok élni, azt felelném: a Fehér Anemona-leánnyal. Ha ránéznék, rajta kívül mindent elfelejtenék, a Léthé bűbájos, hűvös vize nézne szeméből, érintése bársonyos lenne, s úgy kellene vigyázni reá, mint a fehér bársony sziromra. Jung azt a nőt, akit a férfi születésétől fogva szívében hord, és akit tulajdonképpen és örök szerelemmel szeret, Animának hívja. Anima és Anemona. Lélekvirág. Boldogságvirág. A halhatatlan szűz virága.”
Milyen érdekes! Számára a „Boldogságvirág”, akivel együtt akarna élni, maga a halhatatlan szűz virága! Nem az érett nő, a kiteljesedett asszony, akiben ott van az egykori Szűzlány, és aki teljességében pompázva egyszerre Anya, Vénuszi nő és Főpapnő, hanem a „Fehér Anemona-leány”…
Az asszonyról, a feleségről már kevésbé ír ilyen áhítatosan: „Minden férfi átélte, hogy a leányt, akit szeretett, menyasszony korában bűbájos, meleg, drága teremtésnek látta, s aztán a házasság alatt kitűnt, hogy tele van a házsártos, komisz, uralomra vágyó, kegyetlen, közönséges lélek hibáival. De ha nem is élte át, biztosan át fogja élni, mert ez a tapasztalat a férfi sorsának el nem engedhető, szükségszerű állomása. (…) A férfi azt hiszi, hogy virágot vesz feleségül. De nem. Azt a felfogást, hogy a nő és a virág rokon, sajnos, le kell rombolni, mert nem igaz. Különös, hogy a nőben levő hamis, hazug, gyarló, bosszantó, leverő és kiábrándító tulajdonságok eredete és gyökere nem az önzés. (…) A nőben levő gonosz, pusztító és ördögi, ami éppen olyan aljas és közönséges lehet, mint amilyen szépséges és elbájoló a nő, az teljesen indokolatlan, értelmetlen, a természetes sorshoz nem tartozó, független gonosz. Nem énjében levő szükségszerűség ez, hanem a lényén kívül levő rossz Hatalmak szolgálata.”[9]
Kemény szavak ezek, de ne felejtsük el, hogy a legnagyobb ember is ember, vagyis a tisztánlátás és a zsenialitás mögött is ott húzódnak a sérülékenység és a sérülések, és úgy tűnik, ő ilyen következtetésekre jutott a nőkkel való tapasztalatai során.
Mindaz már a sors iróniája, hogy első feleségét Angyal Ilonának hívták, de vele csak 1929-től ’36-ig élt házasságban. Szellemi társát (aki halála után Dúl Antallal közösen hagyatékának gondozója is lett) a második feleségében, Kemény Katalinban találta meg, akivel a válása után egy évvel, ’37-ben már házasságot is kötött.

Hamvas Béla idősebb éveiből Sarudi Ágnes – aki ismerte őt, és rajongott érte – erről így vall: „…a három vagy négyszobás polgári lakásból neki csak a fűtetlen hall jutott, amelyen mindenki átjárt. Elszomorító. (…) Szívesen feltenném azt a tapintatlan kérdést, hogy hol aludt Kemény Katalin? És azt, hogy miért nem fogadta be a szobájába a drága Béla bácsit? (…) A kérdésekre azonban nincsen, és már nem is lehet válasz. Kivéve azt az egyetlenegyet, amelyet Hamvas Bélának tettem fel, és ami így hangzott: »…és Béla bácsinak milyen a felesége?« Ő pedig egyetlen szóval válaszolt: »kemény«. Akkor sem volt kétségem felőle, és most sincs, hogy ezt jelzőnek szánta.”[10]
Mindebből tanulságképpen annyit vonnék le, hogy a legnagyobb emberek szavait is éberséggel olvassuk, és ne feledjük: ebben az illúziómátrixban a körülöttünk levő világ érzékelése a mi elménken keresztül történik.

De, ha már megmutattam a házasságról való vélekedés (negatív) férfiaspektusát, jöjjön egy erre rímelő női is. Kocsis Rózsi már emlegetett művében így ír az egyik szomszédasszonyt idézve: „Tudod, leányom, én az uramat gyűlöltem, utáltam. Olyan hideg, rideg volt, mint a jég. Csak addig engesztelődött, amíg rajtam volt. Minden szóra káromkodott. Belém fojtotta azt a kis meleg érzést is. Én is elhidegültem tőle. De nem volt szabad otthagyjam, mert ez akkor nagy szégyen volt. Az én időmben az nem volt jóféle, aki nem tudott tűrni egy embernek…”[11]
„Az asszonyt nem illik becézni, neki kedveskedni, mert az »szégyen«. A gyöngédség általában az… Mondanom sem kell, ezt a ridegséget sohasem a férfiak, mindig az asszonyok élik át igazán.” – foglalja össze Nagy Olga, a kötet előszavának szerzője.[12]
A két nem egymás iránti megértése és meg nem értése örök téma volt, és talán lesz is, míg e földön élünk. Persze ugyanúgy, ahogy most a meg nem értés és szeretetlenség negatív példáit hoztam fel, meg lehet mutatni a pozitív oldalt is, amikor férfi és nő csodálja, imádja és kölcsönösen tiszteli egymást.

Én például – nem azért, hogy dicsekedjek, de elmondom – 21 éve élek együtt a férjemmel kölcsönös szeretetben és tiszteletben. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak hullámvölgyek és -hegyek, konfliktusok és viták, de igazából soha nem akartunk kiszállni a házasságból. (Volt, hogy azt hittük, igen, de ahogy mélyebben belegondoltunk, rájöttünk, hogy tévedtünk.)

Szóval nekem/nekünk bejött a házasság intézménye. Ezen mindketten igen sokat dolgoztunk. (No, meg nagy mázlista is vagyok, áldott jó természete van az én „uramnak”!…) Ami az igazi, átütő változást hozta, az volt, amikor mindketten megpillantottuk kívülről, milyen negatív mintákat hoztunk a szüleinktől, amivel a saját életünket nehezítjük.
Önismeret és játszmamentes kommunikáció nélkül lehetetlen hosszú távon jól működő párkapcsolatot kialakítani! És erre most a nők nyitottabbak. Hogy ez házasságban történik vagy sem, bizonyos szempontból részletkérdés.

Én magam egyetértek Bert Hellingerrel, aki azt mondta: a párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése. A teljes felvállalás hiánya ugyanis azt üzenheti, hogy „te most jó vagy, de lehet, hogy jön majd valaki, aki nálad is jobb”. Ma már, amikor nincs kényszerházasság, és a felek szabad akaratukból döntenek egymás mellett, a házasság azt jelenti, hogy ország-világ-család-Isten előtt kijelentem: megtaláltam a párom. Aki a szövetségesem, segítőm, társam, szeretőm, de nem a birtokom!

Szerintem sok ember azért fél házasságot kötni, mert riasztóan és irreálisan sokat ígértetnek meg vele. Ha a hűség iránti vágy nem belülről jön, a kívülről ráhalmozott elvárás és ígéret egy idő után bilinccsé válik. Én azzal értek egyet, amit az IES tesztben is megfogalmaztam az önmagunkhoz való hűségről. Az, hogy a társunk felvállal, feleségül vesz, vagy férjhez megyünk hozzá, nem jelenti, hogy onnantól birtokolható az illető. Enyém az időd, a gondolataid, a szexualitásod, a vágyad, a tested, stb. – ez egyre kevésbé fog működni. Amíg ez a szemlélet nem változik, véleményem szerint semmit nem fog javulni a házasság tendenciája!

Nézzük címszavakban, mik azok az elengedhetetlen kritériumok, amelyek nélkül szinte lehetetlen a hosszú távú jó párkapcsolat:

  • Kémia, kölcsönös szexuális vonzalom
  • „Passzent”, azaz a nemi szervek méretének egymásba illeszkedése
  • (Közel) azonos szenvedélyességi szint a szexualitásban
  • Érzelmi összhang, szeretet
  • Közös érdeklődési körök találkozása
  • Lelki kapcsolat, és az erre fordított idő
  • Szellemi kapcsolat, mindkét fél számára élvezetes beszélgetések
  • Közösen töltött élvezetes szabadidős tevékenységek
  • Kölcsönösen és játszmák nélkül működő kommunikáció
  • Egymás privát szférájának, magánéletének és szabadságának a tiszteletben tartása
  • Saját autonóm élettér és szabadidő
  • Önkifejezés a munkában/hobbiban
  • Empátia, másikra figyelni tudás
  • Kölcsönös tisztelet

Mindehhez hozzáfűzném még azt is, hogy aki nyitott, rugalmas, laza, annak minden eleve könnyebb. No, meg, aki tele van szeretettel… Az élet azért nem ennyire egyszerű és nem írható receptre, mint egy húsleves, de tapasztalataim azt mutatják, ha a felsoroltak közül bármelyik is hiányzik, az olyan, mintha beakadna valami egy fogaskerékbe. Lehet, hogy megy, de döcögve… A hiánynak is hatalmas feszítő ereje tud lenni…
Szüleik és a környezet mintáit látva egyre kevesebben gondolják úgy, hogy az az igen boldogító lesz, úgyhogy világszerte megjelentek az együttélés újabb modelljei. Egyre többen gondolják úgy, hogy „nem a papír számít”, illetve félnek a döntés több szintjére is kiterjedő (jogi, mentális, stb.) felelősségétől.
Teret kaptak az „illegális együttélések”, a rugalmas monogámia, a nyitott házasság, a határidőre (általában öt évre) kötött házasságok, a házassági szerződések, a próbaházasság, az ún. kétszakaszos házasság. (Ezt eredetileg Margaret Mead amerikai antropológus javasolta. Eszerint a házasulók megállapodnának, hogy az első szakaszban – előre meghatározott ideig – nem lesz gyermekük, s csak e szakasz sikere esetén térnek át a második, gyermekvállaló szakaszra.)
A nem monogám jellegű, házasságszerű kapcsolatoknak is többféle lehetőségük van. A poligámia (többnejűség) már az ókorban eléggé elterjedt. A 19. századi, amerikai mormonok is megpróbálkoztak vele, de a társadalmi környezet nyomására abbahagyták. Ma az ún. bigámiákon (különböző helyeken kétszer házasodó férfiak) kívül főleg háromszög-kapcsolatok fordulnak elő, amelyekben a törvényes házastárs mellett egy harmadik is helyet kap. A csoportházasság már az ősidőktől előfordul. Ezekben több férfi és több nő él együtt intim, szexuális közösségben.
Egészen új házasságmodell az azonos neműek házassága, bár elvétve az ókorban és középkorban is előfordult. Ma a skandináv országokon kívül is egyre több országban teszik lehetővé azonos nemű párok legalizált együttélését, sőt, gyermekvállalását (ami vagy örökbefogadással, vagy mesterséges megtermékenyítéssel lehetséges).
A házasságszerű együttélések új modelljeivel párhuzamosan a családnak is vannak új modelljei (kibucok, kommunák, vagy lakóközösségek).

Tehát az individualizáció útján az egyének egyre szabadabban választhatják meg azt a párkapcsolati formát, amit személyiségükhöz az adott pillanatban a legmegfelelőbbnek gondolnak. Szilágyi Vilmos mindezt így foglalja össze: „Végeredményben tehát megállapítható, hogy 1. a hagyományos házasságmodell mellett egyre több, ettől eltérő modell fog megjelenni. 2. A házastársak egyre kevésbé fogják igényelni a kizárólagosságot. 3. A szexuális élmények sokkal változatosabbak lesznek mind a házasságon belül, mind azon kívül. 4. A nemi szerep különbségei változnak és kevésbé lesznek jelentősek, vagyis bárki lehet »férfias« vagy »nőies«. 5. A felnőttek életében csökken a házasság szerepe; helyette többféle, időleges kapcsolatuk lesz. S végül 6. Csak akkor vállalnak gyermeket és annyit, amennyit tényleg akarnak; a házasság tehát függetlenedik a szülői szereptől.”[13] Ez utóbbi nem teljesen igaz, hiszen, hogy egy baba jön-e, vagy sem, nem csupán a szülők döntésén múlik.

Soma (forrás: kiskegyed.hu)

Soma (forrás: kiskegyed.hu)

„Nem komoly dolog a házasság. Játék. Izgató és változatos – vélekedik Karinthy. – Nem kell az élethez, de minden pillanatban veszélyezteti az életet. Játéknak ha veszed, elmulathatsz vele halálodig. Ennek a játéknak jól kell ismerni a szabályait. Meg kell tanulni – tíz, tizenöt év meg se kottyan azon az egyetemen, amin tanítják. De ne felejtsd el – ennyi kell ahhoz is, hogy tűrhetően hegedülj vagy teniszezz, vagy bokszolj. Nem válságban van a házasság – régen túl van a válságon, amit nem élhetett túl – már régen meg is halt, nincs, elvesztette tartalmát, értelmét, jogosultságát. Éppen ez a baj – nem élhet, mert már halhatatlan, nem halhat meg, mert már nem él.”[14]


[1] Susan Maushart, Asszonysors, Alexandra, Bp., 2005.

[2] I. m.

[3] Harsányi Zsolt, A házasság „válsága” IV., Nyugat, 1926/10.

[4] I. m.

[5] Szilágyi Vilmos, Szexuálpszichológia – Tankönyv és dokumentáció, Medicina, Bp., 2006.

[6] Szilágyi Vilmos, A nemek viszonyának jövője – Egyenrangúság, nyitottság, önmegvalósítás, Háttér Kiadó, Bp., 2010.

[7] I. m. 72.

[8] Magyar Bálint – Sándor Klára, A szabadság minősége – az élet minősége, 2007. március 9. (Vitairat)

Idézi: www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=1949 (Letöltve: 2011. február 7.)

[9] Hamvas Béla, A virágszedés lélektana = Uő., Babérligetkönyv, Szentendre, Medio Kiadó, 2005.

[10] Sarudi Ágnes, Béla bácsi…, Múlt-kor, MTI-Panoráma, 2007. március 24. Web: www.//hamvas7.site90.com/ (Letöltve: 2011 február 7.)

[11] Kocsis Rózsi, Remények és kétségek között – Egy asszony életútja, Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1997.

[12] I. m.

[13] Szilágyi Vilmos, Szexuálpszichológia – Tankönyv és dokumentáció, Medicina, Bp., 2006.

[14] Karinthy Frigyes, A házasság „válsága” I., Nyugat, 1926/12.

Bővebben a könyvről: Levél Somához

Adatok: A könyv fülszövege

Soma Mamagésa: Új egyensúly

Jaffa Kiadó, 2011