„Mikor végződik a vég?” | Szabó Magda: Liber Mortis

Posted on 2011. november 9. szerda Szerző:

0


Írta: Erdélyi Z. Ágnes

Szabó Magda: Liber MortisAkik szerettük, mindnyájan bizakodtunk: Szabó Magda minden csodára képes, és még a 100. születésnapját is egy új könyvvel ünnepelhetjük. Reménykedtünk, hogy hosszú élete nem ér véget, és megírja nekünk, amit ígért – a Für Elise folytatását. Szelleme frissességét nem féltettük, hiszen épp 85 volt, amikor az első rész megjelent.
Aztán mégis itt hagyott minket, nem múló hiányérzetet keltve, és hiába nem akartuk elhinni, mindörökre adósunk maradt Cili és saját fiatal önmaga történetének befejezésével, a bécsi évek megírásával. De az életmű mégsem zárult le az írónő halálával. Rajongói – úgyszólván az egész ország – azóta is hálásan fogadják síron túli üzeneteit, a Drága Kumacsot, ami Haldimann Évához írott leveleiből állt össze, és most a Liber Mortist, amely férje, Szobotka Tibor halála után keletkezett naplójegyzeteit tartalmazza – a jogutód Tasi Géza értő gondozásában. A hagyaték minden dokumentuma segít enyhíteni a Szabó Magda nélküli világ ürességét. Frissítő újra meg újra érezni azt a szellemi pezsgést, azt a különös hangulatot, ami Szabó Magda minden rövid vagy hosszú írását átszövi, és a kíváncsi utókornak jó belátni a kulisszák mögé is, egy-egy regény keletkezésének nyomait keresve.

De a Liber Mortis cseppet sem könnyű olvasmány: tömény kín és gyötrelem, több mint 600 oldalon keresztül. Csak akinek volt/van már halottja, az tudja igazán felfogni, megérteni, mivel birkózik éveken át Szabó Magda. A gyászmunka irodalmi megjelenítése ez a könyv, felvonultatva a fájdalmas folyamatnak a pszichológiában többször elemzett fázisait a sokktól a belenyugvásig, azzal a különbséggel, hogy Szabó Magda valójában soha nem tudta elfogadni Szobotka Tibor elvesztését. Bár a naplóbejegyzések száma egy idő után gyérül, majd abba is marad, a Drága Kumacsból (is) tudhatjuk, hogy nem felejtett semmit, és a fájdalom, a társ örök hiánya is mindennapjai része maradt.

A gyászmunka legfőbb eleme és az írónő életben maradásának legerősebb indoka az volt, hogy méltó helyére állítsa mellőzött férjét a magyar irodalomban, akit saját magánál sokkal többre tartott. Egy ideig úgy tűnt, ez sikerülni is fog neki, nemcsak a Megmaradt Szobotkának című, viharos gyorsasággal megírt könyv-emlékművel, de férje hagyatékának feldolgozásával, a kéziratban maradt novellák, regények kiadatásával. Sajnos a rendszerváltással, illetve a piaci alapon működő könyvkiadás megjelenésével ez félbeszakad. (Kívül esik a könyv témáján, de nem lehet szívfájdalom nélkül olvasni, hogy a nyolcvanas években még mekkora jelentősége volt egy Kortárs-béli megjelenésnek, esemény volt egy új regény boltokba kerülése, egy 10 000 példányban megjelenő könyv pedig mellőzöttnek számított…)

„A halottaskönyv” az életben maradás eszköze: „nem lehet másképp kibírni, csak ha írok”. Mert a fájdalom sújtotta Szabó Magda alighanem valóban szívesen elment volna Szobotka Tibor után. De az életösztön és az emlékállítás vágya erősebb volt. „Ha egyszer elfogadom, ami történt, ha nem írok Neked levelet, ha elhiszem, hogy meghaltál, ha nem lázadok a halál ellen. Akkor csakugyan elnyel a föld, akkor igazi halott leszel. De egyelőre nem fenyeget ez a veszély.” Később azzal próbálja átvészelni a kibírhatatlant, hogy saját teremtményét, a Katalin utcát és a benne megfogalmazott hitet állítja szembe a halállal. De a könyv vége felé már ez sem segít: „Míg hinni tudtam a túlvilágban, míg a Katalin utcában rendületlenül hittem, valahogy természetesebb volt minden. Nem tudom, mikor s miben ingatott meg valami Nevenincs, de megingatott.”

Szabó Magda és Szobotka Tibor - Fotó: DVK

Szabó Magda és Szobotka Tibor – Fotó: DVK

A Liber Mortis állandó, folyamatos, oldalról oldalra, napról napra, hétről hétre újrakezdődő, nem szűnő, eleve vesztésre ítélt, kíméletlen harc az elmúlással. Minden nap reménykedés, hogy talán mégsem történt meg az agyembólia rémes pillanata, majd a ráébredés a keserű valóságra, ami olykor olyan, mint egy gyilkos tőrdöfés: hogy sohasem láthatják egymást többé. Aztán a szüntelen kérlelés, hogy jöjjön, üzenjen, adjon jelet, és később a fásultság „belefáradtam, hogy egy néma telefonkagylóba kiabáljak”. Ordít a sorok mögül a fájdalom, és miközben Szabó Magda dolgozik, szerepel, intézi az ügyeket, ingerülten elutasítja a sorban álló kérőket, pályáján egyre több a siker, a kitüntetés – a kínokat a naplójának tartogatja.

Néha úgy érezni, mintha lassan elérkezne a megnyugvás fázisa, mintha Szabó Magda megszokná, hogy Szobotka és ő két különböző dimenzióban léteznek, és e kettő között egyre gyakorlottabban közlekedve folytatná az egyoldalú beszélgetést: beszámol a barátokról, a macskákról, az irodalmi élet fordulatairól, a pletykákról, a szemorvosról, cseveg, mesél, mintha egy élővel levelezne. De aztán újra belehasít, és szinte a depresszióig mélyül a fájdalom. „Te, borzasztó emberi kapcsolat nélkül élni. Irtózatos.” És Szabó Magdának csak Szobotka jelentett igazi emberi kapcsolatot, szeretkezésben és beszélgetésben egyaránt.

A Liber Mortis napló, de Szabó Magda sokkal okosabb volt annál, semhogy azt remélje, legbensőbb gondolatai megmaradnak íróasztala fiókjában. Nem csak Jablonczay Lenke vitte magával a titkait. Ez a vaskos könyv, akármilyen személyes is, akkor is a nagy kirakós játék része. Sok mindent megtudhatunk, de az életmű igazi rejtélyeire (létezett-e Cili, ki volt „a rangos úr a kártyából” stb.), természetesen nem derül fény.

Szabó Magdánál a személyesség is irodalom. Ahogy ő maga is bevallotta egyszer: „mindent, ami történt, beleépítettem regényekbe, színdarabokba. Olykor aggaszt is, hogy ami velem és köröttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban.”

Ahhoz, hogy végig tudjuk olvasni a könyv nyugtalanítóan gyötrelmes oldalait, érdemes körülbástyázni magunkat az írónő „önéletrajzi” könyveivel. A 90 évből, ami Szabó Magdának adatott, az első harmad – melynek eseményeit majdnem teljesen ismerhetjük az Ókútból és a Für Eliséből –, gyakorlatilag felkészülés volt a villámcsapásszerű szerelemre. A második harmad az a 34 év, amit Szobotkával töltött, a világra szóló érzés fellobbanása és kibontakozása a Megmaradt Szobotkának című szerelmi vallomásban olvasható, a házasság mindennapjainak pillanatairól pedig a Zeusz küszöbénből vagy Az ajtóból alkothatunk képet.

Szabó Magda

Szabó Magda

Amikor Szobotka Tibor meghal 1982-ben, Szabó Magda 64 éves, és nem is sejti, hogy még majdnem egy utolsó harmadot, 26 évet kell kibírnia az életben neki rendelt társ nélkül. Miközben remekműveket ír, és elindul a világhír útján, díjakat és kitüntetéseket kap, végre nincsenek anyagi gondjai, de valószínűleg mindent odaadna, ha csak még egyszer magához ölelhetné azt, akit a legjobban szeretett a világon.

A könyv fülszövege

Szabó Magda: Liber Mortis

Európa Könyvkiadó, 2011