Minden út romlásba vezet | Háy János: A gyerek

Posted on 2011. november 6. vasárnap Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

Háy János: A gyerekA gyerek útnak indul a faluból, ahol évszázadokkal ezelőtt telepedtek meg ősei. Kilép az anyai nagyapja házából, onnan, ahova beházasodott az apja, és akié így sosem lehetett a ház, hiába építette újjá. A gyerek nagy dolgokra hivatott. Parasztfiúból városi értelmiségi lesz – ezt várják tőle. Az apa egészen biztos abban, hogy a városban tudóst nevelnek a fiából, és így neki már nem kell a földet túrnia. Az anya is minden vágyát a gyerekbe oltja, ő valósítja majd meg a felmenők sosemvolt álmait.

A gyerek felmegy hát Pestre, hogy megcsinálja a szerencséjét. Elvégzi a gimnáziumot, majd jelentkezik a bölcsészkar filozófia szakára. Az egyetemnek azonban nem kell ez a „csodagyerek”, a város pedig nem fogadja magába. A szegedi tanárképzőt azért elvégzi, utána pedig hazatér a faluba. A helyi általános iskola igazgatójává választják. Legyen vezető egy ilyen kvalitású ember, aki mégiscsak közülük való. Lesz felesége, pedig nem valami szép legény, és lesz gyereke is.

Megkap tehát minden esélyt a gyerek, hogy mégiscsak váljék belőle valaki, legyen több, mint az apja, meg a nagyapja. A gyerek azonban az iskolaigazgatóságnál többre vágyik. Mert ahhoz képest, hogy tudósnak kellett volna lennie, ez bizony semmi. Az ilyet pedig csak úgy lehet elviselni, hogy kiül a verandára, és sűrűn töltöget a borral teli műanyagkannából. Éppen úgy, ahogy az apja meg a nagyapja tette…

A regény címében szereplő gyerek nem az emberi élet korai szakaszára utal, hanem az emberi lényeket meghatározó tudatszint milyenségét jellemzi. Háy János regényének szereplői képtelenek felnőni a felelősséghez, amelynek birtokában meg tudnák hozni a sorsukat befolyásoló döntéseket. Életfilozófiájuk szerint ami velük megtörténik, nem is történhet másképp, csak ahogy végül megesik. Látszat csupán, hogy a sorsukat a számtalan lehetőség közül választották ki. Az ő feladatuk más nem lehet: elfogadni a sorsot, ami eleve beléjük van kódolva.

Háy a figurákat a lap síkjában rajzolja meg. Önálló döntések hiányában nincs kiterjedésük, személyiségük. Az emberi akarat szabadsága csupán illúzió, nem kaptunk másra felhatalmazást, csak sorsunk igazolására. Kizárólag szerepek léteznek, amelyeket el kell játszanunk, ahogyan az adott karakter megkívánja. Nem véletlen, hogy lényegtelenek a szereplők nevei, az író csak mintegy lehetőségként ad nevet nekik. A gyerekről is csak a regény utolsó lapjain jegyzi meg, hogy Laci a neve – de ennek akkor már semmi jelentősége nincs.

Háy János maga illusztrálja könyveit, ezeket a dimenzió nélküli alakokat itt pálcikaszerű lényekként ábrázolja, akiknek teste meghajlik egy hegyes állú fej súlya alatt. Él bennük a remény, hogy az emberi élet nem feltétlenül boldogtalan, tapasztalatuk mégis folyamatosan rácáfol reményeikre. Hiába próbálnak meg érvényesülni a világban, küzdelmük eleve kilátástalan.

A regényben ez a sziszifuszi igyekezet ismétlődik meg az egyes emberi sorsokban. Háy epizódok sokaságával szakítja félbe a központi történetet, amelyeket egy-egy mondatba ékelt gondolat hív elő. Az egykori iskolaigazgató, a fiatal történelem-tanárnő, a szomszéd, a tanársegéd, a kocsmabeli haverok történetei végeredményben nagyon hasonlítanak a fő szálra, a gyerek életére. A bukások sorozatából pedig egy apáról fiúra szálló szenvedéstörténet, a másra törekvés hiábavalóságának időtlen rendje rajzolódik ki.

Háy eközben eljátszik azzal a gondolattal is, hogy a történetek alakulhatnának akár jól is. Hősei lehetnének sikeresek a munkájukban, boldogok a házasságukban, élhetnének teljes életet. Valójában legfeljebb a remény délibábjával találkoznak. Az író cinikusan mosolyogva mutatja fel ezeket a lehetőségeket, mert mindenki tudja, a dolgok csakis rosszra fordulhatnak.

A regény nyelvezete egyszerű, mintha a kocsmában mesélne valaki. Ugyanaz, amelyet Háy drámáiból és novelláiból már ismerünk, de itt a stílus a mindenlátó elbeszélő tárgyszerű szikárságával párosul. Háy módszeresen körüljárja a vizsgálat tárgyát, előszeretettel nyúl a fekete humorhoz, amivel elidegenít, és még erősebben markol belénk komor világképe. És hogy ne higgyük azt, amit az író leír, csak a messzelátón keresztül tapasztalt száraz igazsághalmaz, egy váratlan húzással tanúvá teszi az elbeszélőt.

A cselekmény valamikor a hatvanas-hetvenes években indul, a kádári Magyarország virágkorában. Felöleli a következő évtizedeket, eljut a rendszerváltásig, sőt azon is túl.

Háy János

Háy János

Mondanivalója napjainkban is érvényes, mert nemcsak sokat elmond a korszak társadalmának lelkiállapotáról, a sorozatos kudarcélményeken felnőtt generáció nyavalyáiról, de végső soron lételméleti kérdéseket feszeget.

Háy ráközelít az egyes életekre, majd a látványt kitágítva próbál egyetemes emberi igazságokat megfogalmazni. A gyerek ugyanis lehetek én is, lehetsz te is. Bárkivel bármi megtörténhet. Hogy a gyerekkel épp az esett meg, ami: tipikus történet. Éppen ezért állíthatjuk: A gyerek a kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb darabja.

A könyv fülszövege

Háy János: A gyerek

Palatinus Kiadó, 2007