Búbánatvölgy | Rados Virág: Bipoláris

Írta: Mózes Kitty

Jóléti társadalomban élünk, mégsem vagyunk jól. Jóléti társadalomban élünk, ezért nem vagyunk jól. Szabad szólni, szabadon vallani – kinek mit, meggyőződése szerint. Élni félelem nélkül, szükség nélkül. Talán épp ez az, ami szűnni nem akaró szükséget szül. Miközben azt sem tudjuk, mi a jó nekünk.

Mindennapi kenyerünk nem elég, minimum jár rá egy kis vaj, felvágott, sajt. Vegyél, mert megérdemled, egyél, mert megérdemled. Minden jár, hát ennyit csak szabad? Ennyi öröm már csak legyen az életben! Ha esetleg a tiédben nincs, vagy csak nem lelsz benne, legalább másokat ne húzzál le. Kotródj odébb, búsongj máshol. Jobb, ha nem hisztériázol, legalábbis ne ott, ahol látják, az ég szerelmére!

Szedd össze magad, felnőtt ember vagy! Tedd a dolgod, ahogy más is teszi! Mindenki egy kalap alatt, így szépen: lééépés, egy-kettő-egy!

Először az juthat eszünkbe Ritáról, a harmincas éveiben járó újságírónőről, hogy neki ez a menet inkább vessző- vagy helybenfutás. Küzdelme a bipoláris depresszióval néha inkább küszködésnek tűnik egy hosszúra nyúlt kamaszkori identitáskrízisben. Az anya elveszítése utáni mély fájdalomban, a valódi, hosszú távú célok nélkül, zavarodottan verdeső főhősnő őszintén vall betegségéről és megoldási kísérleteiről.

Egyesek vadul harcolnak a gyógyszeripari nagyhatalmak ellen, és leleplező tanulmányokat írnak a depresszióiparról. A Bipoláris ezzel szemben épp egy olyan történetről szól, ahol a gyógyulás, a különmagányból való visszatérés, éppen egy jó terapeuta által gondosan beállított, megfelelő gyógyszer által válik lehetségessé.

Arról mesél, hogy megérteni és elfogadni, hogy az agyunk kémiai folyamatai a normálistól eltérően működnek, nem szégyen, de lehetséges kiút. Belátás, nem beletörődés. Ha kellően akarjuk a változást, el is érhetjük.

Az – alcíme szerint – Egy mániás depressziós nő regényét olvasva ki kell zárnunk az asszociációkat. Felejtsük el az Egy elmebeteg nő naplóját (Csáth Géza), ne várjuk Sylvia Plath (Üvegbura) lelket facsaróan költői képeit, amitől a lélegzetünk is megszakad. Rita, bár gondosan elkerüli az üvegbura kifejezést, elválasztva érzi magát a külvilágtól. Olykor beszűkült tudatállapotban vegetál a paplan alatt napokon át, máskor extremitásai törnek felszínre: kopaszra borotváltatja fejét vagy önkívületben sikoltozik nyilvános helyeken. Szilánkosra töri tanári karrierjét, de megtalálja helyét egy szerkesztőségben. Hol változatos szociális életet él, hol pszichiátriára vonul.

Ám idővel megtanulja figyelni és értékelni magát. Hogy a nevetés nem mindig fél egészség, s hogy a fel-fellobbanó szexuális vágy tünet is lehet, nem csak ártatlan vágyódás a kaland után. Megkésve bár, de Rita nekiveselkedik az önismeret kaptatójának. Olykor visszacsúszik kissé, vagy leül megpihenni. Vakmerően ugrik bele hosszabb-rövidebb kapcsolatokba, miközben próbál elszakítani egy őt is felőrlő kötődést. Vajon melyikünk nem alázta már porig magát egy értelmetlen kapcsolatban? Vajon melyikünk ne keverte volna még össze a testi vonzalmat a szerelemmel? Van-e, aki nem tapasztalta: csúfos véget érhet, ha kívánságaink valóra válnak? Nagyon is sok hasonlóságot fedezhetünk fel magunkban Ritával. És így talán könnyebben elfogadjuk őt.

Drukkolunk neki, hogy végleg célba érjen, egészen meg is kedveljük. Nem azért, mert ráébredünk: velünk is bármikor megtörténhetne, hogy talajt veszítünk. Hogy elveszíthetjük állásunkat, veszélybe kerülhet a megélhetésünk. (Miközben persze a legtöbben egyáltalán nem hiszik, hogy ilyesmi velük is megtörténhet). Hanem mert olyan kedves az a modorosság, ahogy óvatosan elkerüli a manapság oly szokványos trágárkodást. Mert nem azáltal akar hiteles lenni, hogy szemérmetlenül ír az orális szexről vagy alapvető testi funkcióiról.

Szinte az az érzésünk, hogy a korábban szélsőséges kilengések között közlekedő főhős visszatérésének legkézenfekvőbb bizonyítéka maga a könyv, a Bipoláris. Az írónő mindvégig képes elfogadható stílusban elénk tárni mindazt, amiről sokan azt gondolják, merő hisztéria csupán; túlzás vagy gyöngeség.
Megértjük, hogy a valódi depresszió nem választás kérdése. De nem vagyunk a körülmények áldozatai.
Rados Virág sikeres újságíróként őszintén vall évekkel ezelőtti, saját élményeiről. Péceli Rita bőrébe bújva meséli el kálváriáját, hogy jó vagy rossz példaként álljon esete azok előtt, akik tudják, miről beszél, és azok előtt, akiket csak érdekel.

Adatok: A könyv fülszövege

Rados Virág: Bipoláris – Egy mániás depressziós nő regénye

Jaffa Kiadó, 2011