Ebben a nyelvben nincs semmi ördöngösség | Kínai szótár a Tinta Kiadónál

Kiss Gábor |

A napokban jelent meg P. Szabó József és Zhang Shi (Csang Si) szerkesztésében a Magyar–kínai alapszótár a Tinta Könyvkiadónál. Az alapszótár a kiadó Híd szótárak sorozatának tagja, amely követi a német, angol és latin kisszótárakat. Az alapszótár megjelenése alkalmából a kiadó igazgató-főszerkesztője kérdezte a P. Szabó Józsefet.

Az idősebb korosztály számára ismerősen cseng az ön neve, hiszen a 1970-es, 80-as években igen gyakran szerepelt a televízióban a távol-keleti események és politika szakkommentátoraként. Még ma is gyakran felismerik az utcán?
A kilencvenes évek közepéig szinte naponta szerepeltem a képernyőn, hozzászokhattam, hogy felismernek. Van, aki köszön, ami tulajdonképpen kellemetlen, ha az illető idősebb vagy velem egykorú, mert akkor talán nekem kellene előre köszönnöm. Csakhogy ma is előfordul, hogy pl. a buszmegállóban ismeretlen szólít meg, azzal, hogy „emlékszem ám magára”! Olykor még azt is hozzáteszi: „mindig érdekeseket mondott Kínáról”. Egy ötven körüli férfi a minap nyersebb volt, valahol a Madách tér környéken kiáltotta felém, hogy „gyermekkoromban mindig magát láttam a képernyőn, amint Kínáról beszél”. Nem biztos, hogy ez a megfogalmazás dicséret akart lenni… Tény, hogy nemcsak Kínában, az egész Távol-Keleten ha új esemény történt, többnyire én beszélhettem róla a tévében, rádióban, amihez azonban röviden még annyit, hogy az Echo TV-ben és az ATV-ben, a Dunában vagy más csatornákon, aztán főleg a helyi tévékben néha ma is fel-felbukkanok, nem szólva egy-egy újságcikkről, a rádióról. Nemrég még a Magyar Rádió reggeli hírműsorának is vendége lehettem, amikor kínai filmhét volt az Urániában.

A Tinta Könyvkiadónál két éve jelent meg a Kínai nyelvkönyve, amelynek alcíme Tanuljon könnyen, gyorsan kínaiul! Ön hol tanulta a nyelvet? Ha az európai ember számára szokatlanul eltérő írású nyelvet meg lehet idegenként tanulni, és mennyi idő szükséges ehhez?
Az egyetemen kezdtem kínaiul tanulni. Akkoriban még nem volt internet, az aula hirdetőtábláján jelent meg, kézírással, hogy kínai nyelvtanfolyam indul. Pechemre későn vettem észre, le is késtem a jelentkezést, de – véletlen szerencse! – egykori gimnáziumi magyartanárom és elsős osztályfőnököm volt a tanulmányi osztály vezetője, aki utólag is elintézte felvételemet a kínai tanszék vezetőjénél, Csongor Barnánál. A tanfolyamot is ő vezette és – megint a véletlen – később, többéves pekingi diplomáciai szolgálat után nála tettem le a nyelvvizsgát is. Még az írásbeli témájára is emlékszem, a koreai fegyverszüneti egyezményből volt egy részlet. Amúgy a kínaiban sincs semmi ördöngösség, talán nem is az írásjegyeket tartanám azonban a legnehezebbnek, inkább a kiejtést, a tónusokat. Azt ugyanis, hogy ugyanaz a szó más tónusban, más hanglejtéssel kiejtve egész más jelentésű lehet. Azért persze a könnyebbségekről se feledkezzünk meg – kapható már a nyelvkönyvem, a szótáram is, csak neki kell fogni a tanulásnak!

Hány nyelvet beszél? Egyáltalán: könnyen tanulja a nyelveket?
Kicsit hosszan válaszoltam az első kérdésekre, most rövid leszek. Évtizedekkel ezelőtt, ifjonc koromban Lomb Kató volt a mintaképem, aki 16 idegen nyelven tolmácsolt [és még jónéhányat megértett – K. G.], köztük volt a kínai. Ezt a célt messze nem sikerült elérnem. Nemrég viszont arról olvastam, hogy egy ifjú honfitársunk negyven-valahány nyelvet, sőt talán ötvenet is el tudott sajátítani. Vele sem tudnék versengeni. Van viszont két igazi sikerélményem, amelyre büszke vagyok. Igen, amelyre és nem amire, merthogy – legalábbis úgy érzem – jól beszélek magyarul, bár nincs nyelvvizsgám magyarból, de napi munkámban talán sikerült bizonyítanom. És még egy dolog, ha nem is beszélek folyékonyan, sőt egyáltalán nem beszélek társalgási szinten latinul, az egykori nyolcosztályos középiskolai rendszerben úgy meg tudtam tanulni a latint, hogy valamennyi többi nyelv megtanulásához nélkülözhetetlen „mankóhoz’’ jutottam. Nincs jogom az oktatás reformereinek tanácsokat osztogatni, de a latint vissza kellene hozni a középiskolák tananyagába. Hogy végre ne csak a lakosság alig 30 százaléka beszéljen idegen nyelveket!

Ön igen jól ismeri a Távol-Kelet történetét, országait, bizonyára sok keleti embert ismert meg közelről, vannak barátai a távoli földrészről. Hogy látja, miben különböznek a keleti emberek az európaiaktól. Miben más a gondolkodásuk és a mentalitásuk, a világról alkotott képük?
Nem tudok ellenállni a csábításnak, hogy a kérdések személyes vonatkozásaival kezdjem. Igen, voltak barátaim Kínában is, de a barátot könnyen ellenséggé teszik a körülmények – a kínaiak közt is. Közmondásos a japánok udvariassága, de hogyan minősítsük a japán katonák nankingi vérengzését és brutalitását a kínai–japán háborúban, a hadüzenet nélküli háborút megint a maga brutalitásaival Amerika ellenében?! India, pontosabban a hindusztáni szubkontinens lakói valaha még a bibliai idők nesztoriánus keresztényeinek is menedéket adtak, de a hinduk és a mohamedánok gyűlölködése már háborúkig fajult. Sőt: újabban az indiai maoisták veszélyeztetik leginkább India demokratikus rendjét. Közvetlenül a második világháború után a japán csoda ejtette ámulatba a világot, ma Kína ismétli meg a japán csodát, a világ pedig valójában nem is tudja eldönteni, hogyan reagáljon a történtekre.

A hatalmas Kína változatos utat tett meg az elmúlt 80-100 évben. Elképzelhető, hogy az 1,3 milliárd lakosú ország a közeljövőben a világ egyetlen vezető hatalma lesz gazdaságilag – és politikailag is egyben?
A politikában, főleg a nagypolitikában ugyan semmi sem biztos, de ha eszén lesz a világ és észen lesznek Peking döntéshozói, Kínától nem kell tartani. Gazdaságilag a kölcsönösség, az egymásra utaltság, katonailag a józan ész elve alapján…

Önnek ma is több olyan könyve kapható, amely a Távol-Kelet ősi kultúráját és napjaink mindennapi életét mutatja be. Hogy születtek ezek a könyvek?
Az elmúlt évtizedekben sikerült bejárnom a világot, amúgy nemcsak a Távol-Keletet, de Chilétől Kanadáig az amerikai földrészt is, nem szólva Afrikáról, aztán az arab keletről. Egy kollégám némi gúnnyal és rosszindulattal egyszer magyar mandarinnak” nevezett, mert némileg zárkózott voltam, jól éreztem magam saját gondolataimmal, akár az átélt élményekkel, tapasztalatokkal is, amelyeket aztán kedvenc írógépem segítségével próbáltam megosztani másokkal, az olvasóimmal. Nem önzetlenül, saját örömömre is…

Betöltötte a 83. életévét. Ha visszatekint, mik életének főbb állomásai?
Nyilván pár éves diplomata múltammal kell kezdenem, bár előtte egyetemista koromban már dolgoztam a Népszavánál. Nyelvtudásom révén naponta készítettem lapszemlét külföldi újságokból, olykor egy-egy cikket le is kellett fordítanom. 1956 személyes sorsforduló volt pályámon is, miután a pekingi magyar kolónia (kb. 70 fő) a kínai fővárosban is forradalmi bizottságot választott, amelynek én lettem az elnöke. Ennek következtében hazatérésem után csak műszaki fordítóként tudtam elhelyezkedni, majd 1962 végén kerültem a Rádióhoz. Ami ezt követően történt, már nem állomás, egész eddigi életpályám, persze különböző beosztásokban, különféle feladatokkal.

Csaknem fél évszázados pályafutása során a világ sok országából tudósított. Nyilván számos hírességgel is találkozott.
Bármilyen furcsa, nagykövetinél magasabb szintű kínai vezetővel csak egyszer sikerült interjút készítenem. 1989-ben, amikor az akkori kormányfő kiment a Tienanmen téren tüntető diákokhoz, akiktől személyesen kért bocsánatot, de nekem, pontosabban a Magyar Rádiónak is nyilatkozott. A Távol-Kelet másik óriásával, Indiával szerencsésebb voltam. Kisebb megszakításokkal a Nehru-család tagjai kerültek a kormányfői székbe, és valamennyien leültek velem beszélgetni, Indira Gandhi többször is. Nagyon jó személyes viszonyom volt még diplomataként, az ötvenes években a dalai lámával, nagy interjút készíthettem annak idején a frissen megalakult Banglades első elnökével, a nem sokkal később meggyilkolt Mudzsibur Rahman sejkkel, aztán többször fogadott Szingapúr külügyminisztere, akinek magyar volt a felesége. De említhetnék még másokat is.

Még sokan emlékszünk az 1970-es évek végén indult, Magyarország című hetilapra. Nyitottságával, színes tematikájával üdítő színfolt volt a kádári világban. A lap gyakran tabunak számító témákat is tárgyalt, nevezetes volt például a nudizmussal foglalkozó cikke. Ön nagyon gyakran írt bele. Hogyan sikerült abban a zárt korban létrehozni egy ilyen lapot?
Erről talán az akkori illetékeseket kellene megkérdezni. Engem a hetilap külpolitikai szerkesztője, Gömöri Endre hívott fel, talán a hetvenes évek végén. Korábban személyesen nem találkoztunk, telefonon kért cikket Kínáról, attól kezdve megszűnéséig a Magyarország külső munkatársa lettem, rengeteg írással, egész sorozatokkal. Kapcsolódik ehhez valami, amiről nem szívesen beszélek, mert dicsekvésnek hat: Gömöri az ’56-os szereplése miatt ki volt tiltva a Rádióból. Amikor ezt tőle magától megtudtam, azonnal a közvetlen felettesemhez fordultam az érdekében. Gömöri Endre attól kezdve haláláig állandó szereplője maradt a Rádió számtalan műsorának.

Korunkat az elektronikus média uralja. Világunk nyitottabb, mint a történelem folyamán eddig bármikor. Hogy vélekedik arról, hogy a hírek ma már perceken belül eljutnak a világ bármely pontjára? Használ számítógépet, internetet?
Biztos, hogy a rádiók, televíziók tágítják az emberek látókörét. Nem jó viszont, hogy – főleg egyes tévécsatornák – szinte kizárólag a „bűn és bűnhődés” témakörére koncentrálnak, aztán a balesetekre, katasztrófákra és hasonló szörnyűségekre. Amúgy furcsa, hogy ha pl. Párizsban akcióba lép egy terrorista és megöl valakit, szinte azonnal a híradásokba kerül, viszont hogy – egy másik példa – Irakban hosszú hónapok óta szinte naponta 20-30-50 ártatlan ember hal meg terrorcselekmények következtében, arról inkább csak újabban, a szélsőséges iszlám kalifátus okozta vészhelyzet miatt értesül a magyar tévénéző. Én magam egyébként nem használok sem számítógépet, sem internetet.

A P. Szabó József név gyakran feltűnik író–olvasó találkozók plakátján, különböző fővárosi és vidéki rendezvények programjában, valamilyen beszélgetés, előadás mellett. Milyen témákban szokták hívni? Mely témák állnak szívéhez legközelebb?
Még a hetvenes években kezdtem országszerte előadásokat tartani. Mindenféle rendezvényen igyekszem saját eszközeimmel is bővíteni az emberek tájékozottságát. Kár, hogy fiatalokkal ritkán találkozom, vagy ha elvétve mégis, azt tapasztalom, hogy nem elég tájékozottak. Viszonylag keveset tudnak – és nem csak Kínáról. Mindenről szívesen beszélek, amiről kérdeznek és persze amiről van mondanivalóm.

Manapság egyre többen fordítanak hátat a finnugor nyelvrokonságnak. Mi a véleménye arról a sokak által felvetett gondolatról, hogy valahol Belső-Ázsiában ma is élnek olyan népcsoportok, melyek a magyaroknak viszonylag közeli rokonai?
Közhely, de erre szokás mondani: „jó a kérdés”. Olyannyira, hogy újabban egész kis könyvtárnyi anyagot szedtem össze, mert érdekel a téma és igyekszem válaszolni, ha tudok, ezekre az egyre gyakoribb kérdésekre. Ezzel együtt nem érzem magam a téma szakértőjének, így csak „szívemből” lehetek a hun rokonság támogatója, szószólója.

A szokásos rutinkérdés: min dolgozik most, mik a tervei?
Ki hosszan él, sokat megél, jót is, rosszat is. Nem tudok azonban rosszabbat elképzelni a kényszerű tétlenségnél. Ülni a képernyő előtt és bámulni a képernyőt – szerintem lassú haldoklás. Amíg bírom, továbbra is dolgozni akarok. A Tinta Könyvkiadótól ígéretem van a kínai szótáram második részének karácsonyi kiadására, ezzel valójában már nincs is dolgom. Egyéb feladat bőven van a következő hónapokra, viszont kevés a remény arra, hogy akár átfogó életrajzfélével egyszer előálljak. Hadd hagyjunk valamit az utánunk következőkre…

P. Szabó József, Zhang Shi: Magyar–kínai alapszótár
Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2014
236 oldal, teljes bolti ár 1990 Ft
ISBN 978 615 521 9771

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

 A világon a kínai mandarin nyelvet beszélik a legtöbben, Kína a szemünk előtt válik gazdasági szuperhatalommá, ezért is érdemes a kínai nyelv tanulásába kezdeni. A Magyar–kínai alapszótár célja, hogy a kezdő és középhaladó nyelvtanulóknak segítséget nyújtson a kínai nyelv szavainak megtanulásához.

A kötet 7500 címszót tartalmaz, amelyek az alapszókincshez tartoznak, illetve fontosak a mindennapi nyelvi érintkezésben. A kínai írásjegyek mellett a szótár latin betűs (pinjin) átírással is megadja a szavakat. A kínai nyelvben jelentésmegkülönböztető szereppel bíró hangmagasságot a magánhangzók feletti ékezet jelöli.

A kötetben található 450 rajz vizuális segítséget nyújt ahhoz, hogy a szótárforgató egy-egy magyar szó kínai megfelelőjét elsajátítsa.

A Magyar–kínai alapszótárt a kezdő nyelvtanulók mellett ajánljuk mindazoknak, akik már tanulták a kínai nyelvet, de szükségét érzik tudásuk felelevenítésének. Azok is haszonnal forgathatják, akik rövidebb-hosszabb ideig együtt dolgoznak kínai kollégákkal.

A szótárat a széles körben ismert P. Szabó József és Zhang Shi közösen állította össze. P. Szabó József nagy sikerű Kínai nyelvkönyv – Tanuljon könnyen, gyorsan kínaiul! című kötete 2012-ben jelent meg a Tinta Könyvkiadónál.