Egy újszülöttnek minden Szálasi új | Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus

Írta: Cserhalmi Imre

Aki a valóságos történelmétől fordul el, a valódi jelenétől is. Aki a jelent magyarázza, okvetlenül a történelmét is. Ha nem így lenne, aligha érthetnénk meg azt a hazánkban különösen jól megfigyelhető gyakorlatot, hogy társadalmi rendszerek, sőt olykor kormányok váltakozásakor is módosul a hivatalosan támogatott, gyakran csak sematikus képet adó történelemoktatás. A civilizáltnak minősített világ átlagpolgárait két dologban jellemzi krónikus tudáshiány, de legalábbis bizonytalanság: hazája történelmének és a kortárs művészetnek (főként irodalomnak) alapos ismeretében. Nem csoda, ha így a múltbeli és jelenbeli tükörbe nézés terhét megtakarítván többé-kevésbé kiszolgáltatottjává válhat bármiféle manipulációnak.

Ilyesmin is lehet tűnődni Paksa Rudolf könyvének olvasásakor. De nem azért, mintha ez lenne az első könyv a 20. század máig is legelutasítottabb magyar politikusáról, a csaknem hét évtizede kivégzett Szálasi Ferencről – természetesen a hungarizmussal, a nyilas rémuralommal összefüggésben. Szálasinak meglehetősen nagy irodalma van. És manapság is akadnak, aki zászlójukra tűzik, programjukba foglalják eszméit s nevét. Tekintve, hogy szélsőséges (jobboldali) elvek és tettek jellemzik, a róla szóló különféle megnyilvánulások többsége sem mentes indulatoktól, érzelmektől, elhallgatásoktól, előítéletektől és a leginkább persze, napi politikai szándékoktól. Ezért érdemelnek különös elismerést azok a kutatások és publikációk, melyek a legszigorúbb tárgyilagosság tudósi tisztességével, illetve rangján kezelik ezt a témát.

Ilyen Paksa könyve is, amely – ahogyan hangsúlyozza előszavában is– arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként válhatott Szálasi azzá, akivé lett: milyen volt katonai, ideológusi, politikusi útja és tevékenysége. A könyv e célkitűzés szellemében elkerül mindenféle pszichologizálást, alig ejt szót a magánéletéről, sehol sem tesz engedményt a bulvárjellegű olvasmányosságnak.

Annak a gyereknek, aki ma esetleg csak jó heccként valahová horogkeresztet pingál, valószínűleg fogalma sincs – néhány aktuális, leegyszerűsítő szlogenen kívül – arról, hogy mit is terjeszt. Mert itt is érvényes lehet az eredetileg viccre vonatkoztatott mondás: egy újszülöttnek minden Szálasi új. És olykor az a feltételezés sem indokolatlan, hogy aki a kezébe festéket, ecsetet ad, vagy aki csak helyeslő bólintással buzdítja, ugyancsak ijesztően tájékozatlan a tudni szükséges tények világában.

Hét évtized telt el azóta, a maga rengeteg tapasztalatával, s ez talán elég nagy idő ahhoz, hogy ne csak (ünnep)napi hevületekkel, könnyek és diadalüvöltések szélsőséges hangjain tudjunk gondolkodni történelmünkről. Paksa Rudolf könyve ebben segít, annak ellenére, hogy sohasem kívánja megkerülni a tudományos teljesítményen alapuló állásfoglalásokat.

Az olvasó könnyűszerrel tűnődhet a könyvben szereplő tények megismerése nyomán például arról, hogy ha a küldetéstudat csillapíthatatlan hataloméhséggel párosul (mint Szálasinál), akkor milyen pusztító erővé válhat. Vagy arról, hogy amikor az övét megelőző kormányokba be akarták venni, s a pártjának miniszteri tárcákat is kínáltak, azt sokadszorra sem fogadta el, mert együttműködést csak a maga vezetésével volt hajlandó elképzelni. „Természetesen” 1944 októberében a saját kormányának ezt a nevet adta: Nemzeti Összefogás Kormánya.

Lehet tűnődni azon is, hogy hová vezethet a realitásérték hiánya: Szálasi gyakorlatilag már az ország egyszemélyi vezetője volt, amikor Ausztriába menekült, de még akkor is megingathatatlanul hitt a német győzelemben, és nem akadt számára olyan bizonyíték a nagyüzemben működő haláltáborokról, amelyet ne csupán ellenséges propagandának minősített volna. Nemcsak a realitásérzék hiányát vagy elveszítését jelzi, hanem talán mást is, hogy amikor a Hitler elleni merénylet sikertelensége miatti örömét és jókívánságait fejezte ki a németeknek, felvetette annak lehetőségét, hogy a szálak esetleg gróf Bethlen Istvánhoz vezetnek. Vagyis hazai politikai ellenfele ellen egy kis külföldi segítséget remélt… Nem vette észre, hogy a németeket tulajdonképpen a magyar belpolitika nem nagyon érdekelte, csak az, hogy biztosítsák Magyarország háborús szerepvállalását. És a hatalomra kerülésével, még a kiélezetten háborús időben is mennyire sürgős volt neki új szimbólumok (államcímer, állampecsét), az új elnevezések (nemzetvezető, testvér) bevezetése, és egy hamisítatlan pártállam létrehozása, amelyben lényegében minden hatalom az ő kezébe került.

Hadd idézzek néhány jellemző dátumot a könyvből. 1945. január 6.: a születésnapjára Hitler és Mussolini küld üdvözlő táviratot. 1945. február 21.: Zalaegerszegen a Horthy Miklós tér nevét Szálasi Ferencre változtatják. 1945. március 27.: elhagyja az országot. 1945. május 5.: amerikai csapatok fogságába kerül Ausztriában. 1945. október 6.: Magyarországra szállítják, egyszemélyes pincezárkában helyezik el az Andrássy út 60-ban, amely korábban a Nyilaskeresztes Párt központja volt, és a Hűség Háza nevet viselte. És már alig három hónap múltán, 1946. január 11-én az általa egyébként „elragadó embernek” tartott Péter Gáboron keresztül felajánlja szolgálatait az ország új vezetőinek…

A könyv azokak is ad tűnődni valót, akik fel tudnak figyelni arra, hogy a Magyar Nemzet című újságot is megalapító, híres újságíró, Pethő Sándor már 1938-ban ezt írta a Szálasi-jelenségről: „E név jelében készül egymás karjaiba omlani a régi bugrisság és az új svihákság.” Olyasfajta fintort meg mindig is produkált a történelem, hogy például Rajniss Ferenc, a később kivégzett szélsőjobboldali pártvezér korábban liberális újságíró volt.

Ismeretes a klasszikus mondás: a történelem az élet tanítómestere. A higgadt, a gondolkodó tanuláshoz ez a könyv – ajánlott olvasmány.

Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus
Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2013

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Demagóg, őrült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet között ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az utókor azonban közel sem ilyen megosztott személyét illetően, Szálasi a 20. századi magyar történelem talán legelutasítottabb alakja.

A kötetben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori dokumentum vall, ami lehetőséget ad, hogy több, olykor lényegesen eltérő nézőpontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt.

A könyv megkísérli a sok esetben részrehajló – vagy éppen elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a katonáét, az ideológusét, a politikusét gyermekkorától egészen haláláig. Végül pedig azt is bemutatja, miként viszonyul hozzá az utókor. A kötetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint térképek teszik teljessé.

Paksa Rudolf 1981-ben született Ajkán, az ELTE-n doktorált történelemből és 2009 októberétől az MTA BTK Történettudományi Intézetének a munkatársa. Érdeklődési területe a modern kori magyar történelem; kutatásai súlypontja a 1920. századi historiográfia, a régi Eötvös Collegium, valamint a Horthy-kori szélsőjobboldali irányzatok.

Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus
Jaffa Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2013
256 oldal
ISBN 978 615 523 5559