Írta: Tóth Zsuzsanna
Volt egy időszak, amikor slágernek számított egy zsebbe való formájú könyvecske. (Régen volt.) Ha jól emlékszem, valahol az egyik könyvespolcomon ma is ott bujkál A kis kukackönyv… Némi nosztalgiával vegyes örömmel vettem hát kézbe a most megjelent kis sorozatot: Amit a lovakról/orrszarvúkról/békákról/tehenekről feltétlenül tudni kell című köteteket.
Az Animus Kiadó (Gábor Anikó sorozatszerkesztésében) a teljesen felesleges, ám vonzó és főleg örömszerző könyvek számát gyarapította. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ezek a könyvek nem állattani ismereteinket gyarapítják, nem visznek közelebb a rejtett viselkedések tanulmányozásához és megértéséhez, nem adnak kulcsot a valóságos állati lélekhez. Üde perceket viszont szereznek, mosolyt csalnak a szánkra, és a vidámság – mint tudjuk – hiánycikk. Ráadásul az egésznek van valami eredeti bája… Sajnálatos módon recenziót írni csak idézet-halmazzal tudok, vagyis: Vigyázat! Tartalomleírás (spoiler) következik.
A magam részéről már a mottókat is kedvesnek találom, nézzünk például egyet: „Ló a lónak nem vájja ki a szemét. Ha mégis, akkor szemét.” A lóról szóló opusz különösen tanulságos amúgy: „Négy lába van, és ülünk rajta. Ettől persze, még lehetne a szék is. De nem az.” És akkor még nem beszéltünk Dömdödöm-mélységű kinyilatkoztatásokról, a ló és a zene kapcsolatáról stb. S ha valaki esetleg nem tudta volna, szerzőnk leírja: „Köztudott, hogy a magyar, az egy nagyon lovas nemzet. Az ősmagyarok mesteri lovasok hírében álltak, mert a lovaikon ülve hátrafelé nyilaztak. Pedig csak annyi történt, hogy képtelenek voltak abba az irányba lovagolni, amerre lőni akartak.”
Nem kevésbé fontosak az orrszarvúról megosztott ismeretek. „Az orrszarvú egy szegény trópusi állat. Szinte semmije sincs. Csak melege.” (Amidőn ezt írom, a hőmérőben a kék csík majdnem a tetején jön ki. Szinte orrszarvúnak érzem magam. Csoda, ha együtt érzek vele?) Mint ahogy a békákkal is. „A békák a vizeken kívül még nagy számban élnek kísérleti laboratóriumokban. De nem sokáig.” Róluk fontos tudnivaló, sok hiábavaló kísérletet megelőzhet, a következő: „A közhiedelemmel ellentétben, ha a békát megcsókolják, nem válik királyfivá, csak idegessé. És amint teheti, elugrik.” Valamint: „A szellemi sportokat nehezen viseli. Sokkot kap, ha sakkot kap.”
Hasonlóan szellemes a tehénről szóló kicsi könyv, amiből megtudjuk, hogy a tehén egy roppant ostoba állat. „Szóval, a tehén ostoba. Nagyon ostoba. Olyan buta a tehén, hogy azokkal a szellemiekkel, amikkel ő rendelkezik, nyugodtan oktathatná az ostobaságot a nálánál okosabbaknak. Még le is doktorálhatna belőle. Egy disszertációt kellene lopnia csak. A tehén olyan ostoba, hogy még búgócsigázni se tud.”
A négy kötetecske ajándéknak való, csinos könyv. Nemcsak jeles napokra, de egy összeveszés után is jól jöhet. Biztosan megbocsát majd, aki kapja… Kaszás György szövegei görcs nélküliek, Elek Lívia rajzai kedvesek és inspirálóak, a küllem kellemes (Na tessék. Én is játszom.). Minden adott hát a garantált béküléshez, megbocsátáshoz. Ja, még egy mondat. Azért, ha nőnek viszi valaki, ne felejtse a virágot. Ha mégis elfelejti, ne hivatkozzon a békás könyvre, ugyanis: „A béka cserépbe ültetve szúrós növénnyé változik, amit néha-néha locsolni kell és kaktusznak nevezni. De ne várjuk, hogy virágozzon, mert az már túlzás lenne.”
Kaszás György, Elek Lívia: Amit a békákról/orrszarvúakról/lovakról/tehenekről feltétlenül tudni kell.
Animus Kiadó, 2013
Olvass bele 
Posted on 2013. július 25. csütörtök Szerző: olvassbele