Ágyban fekve beszélgetünk, eldöntöttük, melyik filmet akarjuk megnézni a moziban a hétvégén, és a Pasi egyszer csak különös hallgatásba burkolózik. – Álmos vagy? – kérdem. Mindketten gyermekét egyedül nevelő, dolgozó szülők vagyunk, szóval normális esetben semmit sem jelent a fáradt csend. Még akkor is békés, megnyugtató érzés csendben üldögélni egymás mellett, amikor nem vagyunk kimerültek. […]
június 25, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Bestsellert sokan írnak, de jót kevesen. Nagyon jót még kevesebben – olyat, például, mint Lori Gottlieb. Bár, ki tudja? A könyv végén több mint hatvan (60!) olyan embernek mond köszönetet, aki így vagy úgy, ezért vagy azért a siker kovácsa. A felsoroltaknak csaknem a fele közvetlenül az írott anyag környékén sertepertélt. De […]
február 10, 2013 Írta: olvassbele
Írta: Jeges-Varga Ferenc Az egyik oldalon a pszichológus ül, a vele szemben levő kanapén a páciens. Beszélgetnek egymással, olykor pedig hosszasan hallgatnak. A magyar HBO 2012 októberében Terápia címmel bemutatott új negyvenrészes tévésorozatában nincsenek látványos jelenetek. Az arcok mesélnek, a szavak és csöndek teremtik és növelik a feszültséget. De vajon meg tudja-e szólítani a nézőket […]
február 5, 2013 Írta: olvassbele
»Vidáman zuhanunk« | Beszélgetés Kis Tiborral Üdvözöllek, Tibi! – Én is köszöntelek, András! És köszöntöm a közönséget is, hiszen ezt úgy illik, az elején, így tanultam pedagógus szüleimtől. Ez az egész úgy kezdődött, hogy egyszer, valaki megmutatta nekem ezeket a sorokat: „azóta szüntelen őt látom mindenhol meredten nézek a távolba otthonom kőpokol szilánkos mennyország folyékony […]
június 25, 2020 Írta: olvassbele.com
0