Somogyi András | A múlt század első felének – valóban többnyire elfeledett – magyar szépségkirálynőiről mesél Köves József vékonyka kötete. A könyv szövetének legalább harmada jól összeválogatott vendégszöveg különböző forrásokból, 1929 és 1934 között leginkább a Színházi Életből. Ez a népszerű lap szervezője is volt azokban az években a magyar szépségkirálynő-választásoknak. A szerző legnagyobb érdeme […]
július 6, 2016 Írta: olvassbele
A legszebb mosolyú lány Tasnády Fekete Mária A tasnádi Fekete család régi nemesi família, nemessége megújítását 1701-ben I. Lipóttól kapta. Tasnády Fekete Mária is ennek az erdélyi, Hunyad megyei családnak volt a tagja. A Miss Magyarország (avagy ahogy akkor hívták: Miss Hungária) megválasztása előtti estén ismeretlen rozsdabarna hajú, magas, karcsú fiatal leány jelentkezett az előzsűrinél. […]
augusztus 29, 2015 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna | Léner Péter színházi ember, rendező, a József Attila Színház volt igazgatója – utóbbiról nem is olyan régen írt szubjektív színháztörténetet. Ennek mintegy ikertestvére most megszületett emlékezős könyve. Ezúttal három – személyes életéhez és a magyar színház történetéhez egyaránt kötődő – jeles pályatárs arcképét vázolja fel, keverve a kortárs emlékezés látószögének szubjektivitását, a […]
augusztus 29, 2015 Írta: olvassbele
Egri István Részlet a jegyzőkönyvből: „Egri István tanú kihallgatása. Egri István (1905-ben született Budapesten, budapesti lakos, Dessewffy utca 30., nőtlen, színész, a Nemzeti Színház tagja). Elnök: Az elsőrendű vádlottal, Grassy Józseffel kapcsolatban tud valamit? Egri: Nem. Elnök: Másodrendű vádlottal kapcsolatban mit tud? Tessék elmondani. Egri: 600 halott bajtársam áll mögöttem, amikor tanúvallomásomat megteszem. Hogy mennyire […]
június 6, 2015 Írta: olvassbele
Hárságyi Margit* | Egybehangzó szakmai és közönségvélemény, hogy a Pécsi Harmadik Színház idei legjobb előadása Martin McDonagh színműve, a Piszkavas, Vincze János rendezésében, Parti Nagy Lajos magyar szövegével. A főszereplő Bacskó Tünde. Nem csupán a darabról, sok más egyébről is beszélgettünk vele. Nagyon népszerű lett hazánkban az ír szerző, sokat játsszák a darabjait. Egy rövid […]
január 6, 2015 Írta: olvassbele
M. Dalnoki Fanni | Váratlanul erősen indul a könyv. David Suchet búcsúzik a szereptől, amelyet több mint két évtizeden keresztül játszott. Azelőtt, hogy Hercule Poirot, Agatha Christie híres detektívje meghal. Hagyományosabb indításra számítottam, ehelyett egy forgatás közepébe csöppentem, nagyon bensőséges – és nagyon szomorú atmoszférába. Szinte hallani a bánatos csendet, ami a stábtagokból sugárzott a […]
július 7, 2016 Írta: olvassbele
0