„Beszélj a szíveddel!” A jégkalapács végzi a dolgát. Felébreszti és szóra bírja a kiválasztottak szívét. Anyaga a Tunguz meteor nyomába eredő expedíció kitartásának köszönhetően, a vállalkozást elhagyó főhős látomásai és hányattatásai nyomán lesz hozzáférhető. A Magyarországon is nagy sikert aratott A jég című regény szerzője, Vlagyimir Szorokin a posztmodern orosz irodalom világszerte legismertebb és sokat […]
december 12, 2011 Írta: olvassbele.com
GOMOLYOG A HÚS A narancs még mindig a kredenc alatt hevert. A kisfiú a padlóra hasalt, kezét bedugta a kredenc alá, és a narancs felé nyúlt. Csakhogy nem érte el. Ujjaival port tapintott, meg egy elszáradt meggymagot. – Kandúréseb! – dünnyögte mérgesen a kredenc alatti sötétség felé a kisfiú. Félrelökte a magot, és öklével megfenyegette […]
december 12, 2011 Írta: olvassbele.com
A „Jég-trilógia” zárókötete a 23 000. Az egyetlen számból álló cím sokaságot takar, a Fény Testvériségének teljes létszámát. Tagjai Szorokin trilógiájának első részében bemutatott ösvényen, azaz Bro útján haladnak – úgy, ahogyan az időrendben második részben, a kultuszművé vált A jég című regényben is tették. A végkifejlet felé tartanak. Amely ezúttal az emberrablás üldözéses rémálmán, […]
december 12, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Boros Ágota Ötven lovacska húz egy járgányt a zord hóesésben. Hóesésben? Hóvihar ez inkább, bátyuska, nem szép, puha, minden rondaságot elfedő hópelyhek szállonganak az égből, hanem kegyetlen, embert próbáló, utakat eltakaró hózápor ez. Tudod, bátyuska, amikor a legjobb bezárkózni a gunyhóba, tenni még egy fahasábot a tűzre, forró legyen a szamovár, és egy kupica […]
december 12, 2011 Írta: olvassbele.com
Szorokin, a mai orosz irodalom nemzetközi sztárja, nagy kísérletezője és igazi botrányhőse. Különös, gyakran utópisztikus világát, a vad nyerseség és a költőiség végletei közt mozgó, egyedi stílusát a magyar olvasó leginkább A jég című regénye alapján ismeri, amely mind könyv formában, mind színpadi változatban nagy sikert aratott. Szorokin valós tényből, képzeletből, politikumból és költészetből, ösztönből, […]
december 8, 2011 Írta: olvassbele.com
194… július tizenkettedikén azt a parancsot kaptuk, hogy fogjuk a poggyászainkat – fejenként húsz kilót –, hagyjuk nyitva a lakásunk ajtaját, és gyülekezzünk a nagy téren, a folyó mellett. Pislogó cigarettavégek ezrei várakoznak egy ércből készült hamutartón: egy kéz suhan át, pillér formájú lámpaoltót tartva. Csöndes fájdalom a város, ahol az ember élt, ahol az […]
december 7, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Radics Viktória Piotr Rawicz nevével először 1993-ban találkoztam, amikor az Ex Symposion felkérésére lefordítottam Danilo Kiš Jurij Golec című „élethű” posztumusz novelláját, melynek post scriptumában Kiš elárulja, hogy a „szerencsétlen barátja” rejtezik az álnév mögött, aki egyetlen regényt írt, Az ég vérét. Csakhamar találkoztam azzal az előszóval is, melyet Rawitz írt az ő szerencsétlen […]
december 7, 2011 Írta: olvassbele.com
Az ég vére című regény és addig alig ismert szerőzje, az Ukrajnában született Piotr Rawicz egy csapásra világhírűvé vált, amikor 1961-ben a Gallimard kiadó közreadta ezt az írást, amely a holokauszt-irodalom címszó alatt számon tartott művek legnagyobbjai közé emelkedett. A regény, amelyet a következő években 16 nyelvre fordítottak le, egy eltemetett város története és egy […]
november 11, 2011 Írta: olvassbele.com
Dimosz Mavrommatisznak Minden hitnek megvan a maga története. A miénk ebben a könyvben van megírva. MARIA A boszorkány ébredése Aigina, 1988, Sztavrosz napja. 100 évvel később – Dobj már ki ezek közül néhányat, anya! Tele lesz minden bolhával… Egyre beljebb ástam magam a lépcső alatti kis raktárba. Az öreg gerendák vészjóslóan recsegtek alattam. – Tégy meg […]
november 11, 2011 Írta: olvassbele.com
Írta: Zemen Annamária Maria öröksége csupán egy ládika. És a tartalmát illetően is csalódnia kell, a nagynénjétől remélt ékszerek helyett kézzel írott, görög és török szövegű füzetekre bukkan, amelyek ételreceptek, kozmetikai készítmények – és varázslások leírását tartalmazzák. Mihez kezdhet egy fiatal görög nő az efféle hagyatékkal? A ládikó napjainkból az 1900-as évek elejére vezet vissza […]
november 11, 2011 Írta: olvassbele.com
Hogyan juthat előbbre egy szegény családból származó görög nő a 19. századi Szmirnában? Persze: úgy, hogy jól meg férjhez. De hogyan szerezzen megfelelő férjet, ha tehetséges ugyan, de nem különösebben vonzó? Hát például mágiával… A regény Katina történetét meséli el, akinek életébe döntő fordulatot hoz az a nap, amikor ő és édesanyja, Eftalia megismeri Attartot, […]
november 4, 2011 Írta: olvassbele
Jola, a táncosnő Jolának hívták a táncosnőt. Volt neki egy sárga bogárhátúja meg egy fia, épp annyi idős, mint én. A férje teológiát tanult, a szeretője rózsát árult, közösen fizették a kocsit. A férje tudott a rózsaárusról, de a rózsaárus nem tudott a férjről. A rózsaárus Semnek nevezte magát, és mindig korán reggel jött, amikor […]
november 4, 2011 Írta: olvassbele
„A hazugok azt szokták mondani, hogy valójában semmit sem tudunk. Mindent tudunk. Végigálmodni az éjszakát, kísérlet ennek a tudásnak az elégetésére. Az emlékezés nem valami régen megtörtént dolog felidézése, hiszen azt már elégetted, az emlékezés vágyakozás. A vágyakozás pedig a meghalás ideje és a széptevés ideje. Vágyakozni olyan, mint úgy tenni, mintha az utolsó órádban […]
december 12, 2011 Írta: olvassbele.com
0