Browsing All posts tagged under »Ertl_István«

Soros Tivadar: Nácivilág Magyarországon (részlet)

december 5, 2018 Írta:

0

Az első próbálkozások Mindenekelőtt szert kellett tennem a szükséges iratokra. Számba vettem keresztény barátaimat, eszperantista ismerőseimet, hogy kitől szerezhetnék be megfelelő papírokat. Eszembe jutott egy eszperantista barátom, aki mindig pénzzavarral küzdött. Fölhívtam telefonon, hiszen ez könnyebb volt, mint fölkeresni távoli lakásán, márpedig én mindig az „energetikai imperativus” szellemében igyekeztem eljárni: törekedjünk legkisebb befektetéssel a legnagyobb […]

Álarcban élni, de túlélni | Soros Tivadar: Túlélni

december 5, 2018 Írta:

0

Soros Tivadar 1966-ban, eszperantó nyelven írt könyve, az Álarcban — Nácivilág Magyar­or­szá­gon 2002-ben már meg­jelent Budapesten. A jelen kiadás kiegészült a Szibériai Robinsonok című, első világháborús túlélés-edzőtábor tanú­ság­téte­lével, amit 1922-ben adott közre folyta­tá­sok­ban az általa alapított eszperantó nyelvű folyóirat, a Litera­tura Mondo. A Soros név már 2002-ben sem volt ismeretlen Ma­gyar­or­szágon, azonban a holokauszt budapesti túlélésének egé­szen rendkívüli […]