Bedő J. István | Emlékeztetek arra, hogy a Tarjányi Péter & Dosek Rita szerzőpáros trilógián dolgozik, melynek Elhallgatott évszázad a gyűjtőcíme. Közismert immár a vonzalmuk részint a kemény krimi, részint pedig a tényfeltáró irodalom iránt – és igen jól is ötvözik. Már a korábbi – szerbiai, vatikáni, illetve holokauszt vonatkozású – regényeikből is kiderült, hogy […]
október 27, 2015 Írta: olvassbele
Eszterházy és Ritter megállt a tábornok előtt. Ritter már indulni akart, hogy valamilyen biztosítási pontot foglaljon el, de a gróf egy csuklómozdulattal megállította. Először körbe akart nézni a teremben, arra volt kíváncsi, van-e másik ajtó, esetleg egy paraván, ami mögött katonák is lehetnek. Nem látott semmi ilyet, és a nagy függönyök sem lógtak teljesen a […]
május 4, 2015 Írta: olvassbele
Első rész | 1913. május | Első fejezet | Az ébredő falvakban kakasszó visszhangzott, a hajnali párafelhő még sűrű, fehér takaróként borult a dombokra. A napfény csak egy-egy résen tudta áttörni a köddunyhát, hogy mosolyt csaljon a munkások arcára. A nyirkos, hideg levegő átjárta a földekre induló parasztok testét. Lehajtott fejjel, nyakukat behúzva baktattak az […]
május 4, 2015 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Sosem hittem volna, hogy a rendszerváltás után akad még ember, aki végigböngészi azt a végeláthatatlan könyvsorozatot, mely karakteres veres-bordó színével elmaradhatatlan berendezési tárgya volt 1989-ig minden politikus, igazgató, kisebb vagy nagyobb fontosságú vezető irodájának. Ha volt is helye e sokat idézett könyvfolyamnak némely lakásban, azért ezeket a magánkönyvtárakat száznál kevesebbre becsülném. […]
november 1, 2014 Írta: olvassbele
Nem sokkal déli tizenkettő után madame Azaire megkérdezte Stephentől, óhajt-e vele és Lisette-tel ebédelni. Grégoire még iskolában lesz, mondta. Stephen elfogadta a meghívást, és a következő órát azzal töltötte, hogy átböngészte az Azaire irodájától kapott papírokat. Madame Azaire valamivel egy után visszajött, és közölte, hogy kész az ebéd. Három főre terítettek az asztal végén, az […]
november 1, 2014 Írta: olvassbele
Bajtai András | Végre magyarul is megjelent ez a monumentális első világháborús nagyregény. A világégés századik évfordulóján elevenné teszi azt a tapasztalatot, amely rányomta bélyegét az egész 20. századra. S nem hagyja, hogy elfelejtsük nagyapáink, dédapáink személyes drámáját. A Madárdal Sebastian Faulks negyedik regénye, ami visszatérő helyszínei, illetve szereplői okán trilógiát alkot a magyarul egyelőre […]
május 24, 2013 Írta: olvassbele
A június elején esedékes Ünnepi Könyvhétre a Kossuth Kiadó újdonságaiból válogattunk néhány izgalmasnak ígérkező kötetet. Az köti össze őket, hogy a történelem, a hatalom és a társadalom összefüggéseit igyekeznek megvilágítani. Ebbe a témakörbe tartozik a népszerű történelmi folyóirat, a BBC History különszáma is, melynek témája az első világháború története a szarajevói merénylettől a versailles-i Kis […]
október 27, 2015 Írta: olvassbele
0