Írta: Bedő J. István Adva van egy kétszemélyes darab, ami úgy indul, mintha egy pocsék válás után a magát impulzívnak mondó nő (közönségesen: hisztérikus boszorkány) tépkedné egy nálánál jóval idősebb pasi idegeit. De minden egyes mondatával, kérdésével! És ráadásul a munkahelyén, műszak vége előtt. Már kezdjük rendesen utálni a nőt, és megsajnáljuk Ray-t, amikor csak […]
szeptember 12, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Rick Zsófi Emlékszel, hogy mi volt az első gondolatod, amikor elolvastad a darabot? Nagyon erősnek éreztem a történetet. Meg is ijedtem, hogy talán olvasva sokkal erősebb lehet, mint eljátszva. Ugyanakkor kíváncsivá tett, hogy valóban meg lehet-e úgy csinálni a színpadon, hogy az a hatás érje a nézőket, amit én éreztem, amikor olvastam. Egészen más […]
szeptember 5, 2012 Írta: olvassbele
Írta: Rick Zsófi Első rendezésére készül Kováts Adél. Ráadásul magyarországi ősbemutatóra. Októbertől a Szkénében viszi színre a Blackbird című kétszemélyes darabot az Orlai Produkciós Iroda. A próbafolyamat utolsó hetében Kováts Adél mesélt arról, hogy milyen volt a nézőtérről irányítani egy előadás létrejöttét. Régóta mozgolódik benned a rendezés utáni vágy? Úgy három évvel ezelőtt hívott föl […]
október 10, 2012 Írta: olvassbele
1