Prológus | 2000 nyara A nők húsz százaléka elvetél. Nyolcvan százalékuk a terhesség első tizenkét hetében veszíti el a magzatot. A harminc év fölöttieknél legkevesebb tizenkét százalék a vetélés esélye, ez a szám a betöltött évekkel arányosan növekszik. Kívülről fújom a statisztikákat. Azóta bújom őket, hogy elkezdtünk próbálkozni. Vagyis bő öt éve. Megszámlálhatatlan órát töltöttem […]
január 11, 2021 Szerző: olvassbele.com
Prológus Élt egyszer az Osztrák–Magyar Monarchiában egy szerény képességű festőművész. Adolfnak hívták, és nevét nem a művészete tette ismertté a világban. Az ifjú Adolf azt gondolta, az igazi művészetnek a szemmel látható valóságot kell ábrázolnia. Nagyjából úgy, ahogy a fénykép, csak színesben. „Az szép, ami igaz”, mondta, és ezzel egy francia ember mondását idézte, akiről […]
január 10, 2021 Szerző: olvassbele.com
Főzzetek borscs levest. Vegyetek elő egy fej hagymát, egy szép murkot (sárgarépa), két közepes fej céklát, két közepes krumplit a kamrából. Törjetek hozzá egy zellerszárat, négy-öt gerezd fokhagymát, egy kicsi darab gyömbért. Vegyetek elő egy jóféle hámozottparadicsom-konzervet (400 gr-os, darabolt, az egész is jó, de késsel kicsit bele kell kapirgálni). Ez most hús nélküli borscs […]
január 8, 2021 Szerző: olvassbele.com
A képre kattintva a szöveg nagyobb méretben olvasható! Vince Mátyás: Minden megoldás érdekel – A XX. század Magyarországa apróhirdetések tükrében Kossuth Kiadó, Budapest, 2020
január 8, 2021 Szerző: olvassbele.com
Bíró Zoltán István | A kivénhedt 20. század története ritka – nem csak ezért, de ezért is felemelő – éveiben a sajtó csak rövid pillanatokra szabadult ki a hatalom szorításából. Az erőszak, a félelem, a gazdasági fojtogatás idején is maradt azonban pár felülete, melyeken ilyenkor szinte kötetlenül, sokak érdeklődésére számító információkat adott az olvasóknak: az […]
január 6, 2021 Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A könyv végén a felhasznált irodalom, a jegyzetek meg a név- és tárgymutató terjedelme 56 oldal. Már ez is sejteti, hogy nem valami nagydumás, felszínes „népszerű” ismeretterjesztés a tárgya. A Time magazin Malcolm Gladwellt beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb embere, a Foreign Policy pedig a világ vezető gondolkodói közé. És ilyen szinten […]
január 5, 2021 Szerző: olvassbele.com
Prológus | 1939 decembere Késő délután volt, amikor Frida sietős léptekkel belépett a műtermébe. A napnak ebben a szakában hatottak a legjobban a fájdalomcsillapító tablettái. Az ablakokon sűrű napfény áradt be, és megvilágította a festőállványát. – Jó reggelt, húgocskám! – üdvözölte a papírmasé csontvázat, amelyet színesre festett, és most az egyik alsószoknyájába bújtatva várta őt […]
január 2, 2021 Szerző: olvassbele.com
Bíró Zoltán István | Hányszor vártuk a megváltást, a megmentő csodát, ami majd a nagy nemzetközi intézményektől jön? Történelmünkben rendre felbukkan a bizakodás, hogy majd a Nyugat, majd Amerika, majd ŐK megmentenek bennünket, mert ezt, ami most történt, nahát ezt, ŐK aztán már nem tűrhetik tovább. Sokrétegű adat-kaleidoszkóp Nagy András tekintélyes méretű, pontos, gondosan adatolt […]
december 30, 2020 Szerző: olvassbele.com
Előszó (Ne ugord át, nem a szokásos rizsa!) Robotok. Állások. Automatizálás. Mesterséges intel-ligencia. Tudatos számítógépek. Szuperintelligen-cia. Bőség. Munkamentes jövő. „Felesleges” emberek. Nincs többé hiány. Kreatív számítógépek. Robotnagyurak. Határtalan gazdagság. Nincs többé munka. Örökös elnyomás. Egyik-másik ezen frázisok és elgondolások közül minden bizonnyal napi rendszerességgel felbukkan a hírfolya-munkban. A megközelítés néha pozitív, telis-tele bizalommal egy jobb […]
december 29, 2020 Szerző: olvassbele.com
Fűszeres kókuszos lencsefőzelék Feriben imádom, hogy olyan ötletei vannak, mint talán senki másnak. Ezt a főzeléket például darált mandulával sűríti. Hát nem őrület? Hozzávalók • 1 ek. vaj • 3 ek. olívaolaj • 1 kisebb fej vöröshagyma finomra aprítva • 1 nagyobb gerezd fokhagyma • 3 cm gyömbér • 1/2 tk. római kömény • 1 […]
december 28, 2020 Szerző: olvassbele.com
A bénázás hajnala Valamikor réges-régen, amikor Etiópia folyóvölgyei és síkságai fölött felkelt a nap, egy ifjú majom csimpaszkodott egy faágon. Azt nem tudhatjuk, mit csinált vagy mire gondolt aznap. Talán azon mélázott, hogy valami élelmet kéne keresnie magának, talán párosodáson törte a fejét, netán azon, hogy a szomszédos fa kényelmesebb. Azt egész biztosan nem sejtette, […]
december 24, 2020 Szerző: olvassbele.com
A szép csomagolás mögött nem mindig az rejlik, amit várunk. Pénz kérdése az egész. Akinek nincs, az szerezni szeretne. Lehetőleg sokat. Akinek van, az költ belőle, lehetőleg nem túl sokat. Akinek még több van, az, ha módja van rá, elrejti a nyilvánosság elől, és nem ritka, hogy még fukar is. Még a mobiltelefonom is többet […]
december 22, 2020 Szerző: olvassbele.com
Prológus Ezt a mostani időszakot az elszámolás idejének tekintem. Arra gondolok, amit Jézus mond Péternek a Lukács evangéliuma 22. fejezete 31. versében: „a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát”. A válság egyenlő a megrostáltatással. Gondolkodásmódunk megváltozik, rangsoraink a fejük tetejére állnak; az életstílusunk és a számunkra legfontosabb dolgok megkérdőjeleződnek. Át kell lépnünk egy […]
január 12, 2021 Szerző: olvassbele.com
0