Bedő J. István | Az ugye egyértelmű, hogy ha két egymástól szögesen eltérő külsejű, gondolkodású, viselkedésű (esetleg nemű) embert belelöknek egy közös helyiségbe, abból az esetek nagyobb részében valami jó kis komédia kerekedik ki (lehet tragédia is, de azt most tekintsük járulékos veszteségnek). Bill Manhoff színpadra (1964), majd filmre (1970) kitalált játékában pont ez áll […]
május 29, 2025 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Rendhagyó darabot mutattak be a Baltazár Színházban: a Biblia show-t. A Baltazár egyedi előadásairól már többször is írtunk, sajátos árnyalat ez a színházi palettán. Itt a darabokat a színészekre szabja a szerző, és az sem ritka, hogy utcaszínházi megoldások segítenek feledtetni a szűkös anyagiakat. Most is sikerült valami különlegessel kirukkolniuk. Ehhez […]
május 19, 2025 Szerző: olvassbele.com
Halász Géza | Egy éve hunyt el kollégám, barátom, Gáspár Imre, az egyik legismertebb magyar portrékarikaturista. Igazi művésze volt ennek az olykor kevéssé megbecsült pályának. A dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központban a napokban kiállítás nyílt meg munkáiból. Művész kollégája, Halász Géza megnyitó beszédének részleteivel és portréival emlékezünk rá. (BJI) Már több mint ötven éve, […]
május 15, 2025 Szerző: olvassbele.com
Xénia | Az ismertető végén feltüntetjük a kínai nevek magyar (nem tudományos) átírását Különleges, az ősi kínai opera műfaját felelevenítő előadást láthat a közönség május 24-én és 25-én este a Budaörsi Latinovits Színházban. A Zhaojun* utazása egy han nő megpróbáltatásokkal teli története, a han és a hun nép közötti harmónia és testvériség meséje. A Xi’an […]
május 11, 2025 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A Veres1 Színház Agatha Christie-bemutatójának ideális nézője a „szűz szemű” személyiség, aki életében először találkozik a szerzővel is, a krimivel is. Mert mindenki más feltűnően nehéz helyzetben van, hiszen szorgalmas olvasóként már ismerheti a történetet, ha meg elszánt tévénéző, akkor éveken át találkozhatott azzal a Poirot-val, aki mozdulatról mozdulatra, hangról hangra eggyé […]
május 9, 2025 Szerző: olvassbele.com
Kozár Alexandra | Rendkívül különleges, sokoldalú alkotó, dokumentumfilmjeinek legfőbb védjegye az empátia és a kapcsolódás a művészetekhez. Halász Glória legfrissebb, Frenák Pál koreográfusi munkásságát bemutató, egész estés portréfilmjét a New York-i táncfilm fesztiválon láthatta először a közönség. Az alkotóval beszélgettünk. A nemrég New Yorkban, a Dance on Camera fesztiválon bemutatott filmje, a Who cares about Pal Frenak? már nem az […]
május 8, 2025 Szerző: olvassbele.com
D. Magyari Imre | „Nagy a córesz Gráléknál” – így tudnám visszaadni Almási-Tóth András Parsifal-rendezésének sokkolóan és nyilván szándékosan deszakralizáló indítását. Nem a középkori legendák időtlen terében és idejében, nem egy „árnyas és sűrű” erdőben, és nem Monsalvat várában vagyunk. Hanem, mondjuk, egy 21. századi nagyvállalat – The Holy Grail Corporation, Titurel and Co. – […]
április 7, 2025 Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Ezt a különös című előadást ketten jegyzik, és még a forrásmunkákból is kettő van – mégis olyan, mintha egyetlen kőtömbből faragták volna, és az a gránittömb úgy zuhan az ember mellkasára, hogy sokáig nem kap levegőt, nem talál szavakat. Az előadás szövegét Robert Merle könyve, a Mesterségem a halál, valamint a […]
április 3, 2025 Szerző: olvassbele.com
BJI | A 2025-ös Kortárs Magyar Dráma-díjat Jánossy Lajos és Máté Gábor nyerte el Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. A Kortárs Magyar Dráma-díj Különdíját Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András vehette át A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért. Március utolsó napján a Rózsavölgyi Szalonban […]
április 3, 2025 Szerző: olvassbele.com
(Folytatás) Ennek a bénultságnak több magyarázata is van: politikai túlszámítás, traumatizáltság és félelem keveredik, kivált, hogy a kultúrpolitikai masinéria másik oldalán nemegyszer üldözöttek, túlélők, sorstársak ültek, olyanok, akik „visszajöttek”, de úgy érezték, gondolták, jobb, ha éppen ők nem erőltetik, kávéházi terminussal: nem forszírozzák az emlékezést. Galló Olgának szívügye, élethivatása lesz, hogy megjelenhessen a naplója. Végül […]
április 3, 2025 Szerző: olvassbele.com
(Folytatás) Csakhogy Jánossy Lajos könyve egy rendkívül cizelláltan és szenvedélyesen megírt családregény, korrajz és nevelődéstörténet, egy, a végletekig szubjektív – mi más lehetne – egyes szám első személyben írott elbeszélő próza, ami – mondatta velem a dramaturg – nem éppen ordít a színpad után, mert míg a regény gyakorta, ahogy a mi esetünkben is, személyes […]
március 30, 2025 Szerző: olvassbele.com
Xénia | A hungarikumként számon tartott operett műfaját már sokszor elbúcsúztatták – pedig él, elevenebb, mint bármikor és változatlanul hódít. Varázslatos világa generációk óta ejti rabul a szíveket. Ezt a műfajt képviseli töretlenül négy fiatal színész, akik évek óta járják az országot – ők a Zerkovácok. Jöjjenek velük egy léleksimogató utazásra a „boldog békeidőkbe”! Az […]
június 2, 2025 Szerző: olvassbele.com
0