A takarások lírája | Szabó Imola Julianna: Kivétel a nincs

Csernus Anikó |

Nyár elején Szabó Imola Julianna kézműves workshopot tartott. Volt egy pillanat, amikor csak mi voltunk az asztalnál, két anya és a lányaink. Természetes anyagokkal dolgoztunk, vasárnap délelőtt volt, és arra gondoltam, hogy bármilyen is a világ, milyen jó, hogy ezen a délelőttön nem húst klopfoltunk. Akkor már túl voltam a Kivétel a nincs olvasásán. Azóta is forgatom időről időre. Belelapozok, és engedem, hogy megszólítson egy-egy igekötő (ezek köré szerveződnek a ciklusok), le-, ki-, el- vagy túl-. Mintha mindig másik ajtót nyitnék ki ugyanabban a házban. Anyukák, mutassátok meg a lányaitoknak, hogy közös programot a konyhán kívül is lehet találni. Lehet együtt alkotni, nézni, tapintani, beszélgetni.

A Kivétel a nincs első találkozásra is különös könyvtest. Szabó Imola Julianna kollázsszerű grafikái önálló vizuális képi világot alkotnak. Vonalas rajzok, vízfestékes felületek, eredeti fotók, szkennelt hímzések, különböző tónusok és árnyalatok kerültek egymás mellé. Egyik kép ráúszik a másikra, valami előtűnik egy felület mögül, egy vonal továbbvezet. A képekben sok a takarás. Olyan érzés, mintha folyamatosan mutatna valamit, de sokkal érdekesebb, hogy mit rejt el. Minden részt vesz ebben: a papír, a tördelés, a betűk helye, a fehér felületek. A képi világ és a versek között állandó az átjárás.

• Olvass bele!

A szövegek központozás nélkül futnak. Ettől más ritmusban olvassuk őket. A pontok és vesszők helyett a sortörések irányítanak, a fehér helyek lélegeznek. A mondatok sokszor úgy érnek véget, hogy közben valami tovább dolgozik bennünk. A tipográfia ezért maga is része az olvasásnak. A szem így nem tud egyszerűen végighaladni a sorokon, megakad a töréseken, az üres helyeken, a képeken, a takaráson. A hang, az írás és a kép ugyanannak a kompozíciónak a részei. Például előfordul, hogy a nyelv egészen konkrétan tárggyá válik: „én vagyok a rosszul elválasztott szótag / én vagyok a félreírt mellék-/név.” A forma itt maga is jelentést kap. A versek saját rendet követnek. Egy kép előhív egy másikat, egy szó váratlanul visszavezet egy régebbi emlékhez. Újra meg újra felbukkanó elem a víz, a fa, a madár, a test, a kert, a szél, a hímzés, a kötél, a fény.

A családi versek oldalain másféle feszültség jelenik meg. Anya, apa, nagyanya, gyerekek lépnek színre, gyakran egy-egy töredékes, erős képen keresztül. A múlt emlékképekben, tárgyakban és félmondatokban bukkan fel. Egy régi fénykép, egy hajfonat, egy kert, egy fal, egy kórházi lepedő vagy egy bőrön maradó nyom többet hordozhat, mint egy elmesélt történet. A nagyanyai emlékezet például háborús helyzeten keresztül nyílik ki: „azon a padláson lakott a fél ország.”

A kint és a bent folyamatosan helyet cserél. A természet behatol a belső terekbe, gyökerek nőnek a testből, víz veszi körül az embert, a szél alakítja a tájat, madarak jelennek meg ott, ahol emberi testeket várnánk. Közben a belső világ is külsővé válik. A fájdalom tájjá változik, az emlék tárgyat kap, a családi kapcsolat kertként, faként vagy vízként tér vissza.

A test szintén határfelület. Amit kívülről érzünk, belül folytatódik. Amit belül hordozunk, előbb-utóbb nyomot hagy kívül. Így kerül elő ismétlődően a bőr, a méh, a vér, a torok, a tüdő, a csont meg a víz. A kipakolni című versben például ez a test már maga a közeg: „átázott lepedőd ez a bőr / verejtéke gőzös pikkely.” A végére pedig egyetlen szó marad: „(nem / te /) úszol”.

A négy ciklus igekötői saját útvonalat rajzolnak. A le- lefelé visz, a ki- kifelé mozdít, az el- eltávolít vagy elválaszt, a túl- pedig valamin való átjutást sejtet. Zuhanás, merülés, szakadás, elválás követi egymást, miközben a versek továbbmozdulnak. Egy lélegzet, egy úszó test, egy felszínre törő arc, egy fénycsík.

Ezért lapozok vissza újra és újra. Mindig akad egy kép, egy sor, egy igekötő, amely máshonnan mutatja meg ugyanazt a verset. A vasárnap délelőtti asztal emléke pedig valahogy összekapcsolódik ezzel a könyvvel. Lehet kivétel a nincs.

Szabó Imola Julianna: Kivétel a nincs
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2026
64 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
online ár a kiadónál 2699 Ft,
e-könyv változat 1999 Ft,
ISBN 978 963 518 6006 (papír)
ISBN 978 963 518 6013 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ezer alakot ölt a lélek, ezer alakot ölt nő és férfi, ezer alakban lélegzik, szenved, gyászol, túlél. Mintha ezek a finom fonállal szőtt szavak összekötnék az ember lelkét állattal, növénnyel – indák növik be a verseket, állatok szuszognak a sorok között, és együtt rajzolják ki az életet, adnak hangot a megszólaltathatatlannak. Általuk válik elmesélhetővé, kihordhatóvá mindaz, ami nehéz, ami fájdalmas.
És ott lüktet minden vers mélyén gyengéd szavakba burkolva a magára hagyott, elfeledett gyermek, és a nő, akivé vált. A nő, aki cipel, a nő, aki kihord, a nő, aki keres, aki emlékszik, aki továbblép. A nő, aki meg akarja érteni, el akarja mesélni mindazt, amit az élet az ölébe csöppentett. Rendet rak, helyet teremt. A nő ezer színét látjuk meg, a nő ezer mozdulata válik mondattá Szabó Imola Julianna érzékenyen megírt verseiben. – Terék Anna

Szabó Imola Julianna (1984) író és grafikus. Eddig nyolc saját könyve jelent meg. Különféle hazai és nemzetközi művészeti díjakat nyert.