H. Móra Éva |
Nem tudom, ki hogy van vele, de én a mitológiában soha nem kerestem se logikát, se igazságot. Ha megismerjük például a görög isteneket és történeteiket, előbb-utóbb megszokjuk, hogy nincsenek törvényeik; ha vannak, azokat se tartják be… Kényükre-kedvükre szólnak bele az emberi sorsokba, de szeszélyeiknek még a félistenek is ki vannak szolgáltatva. Eleve elrendelés van, jóslatok vannak. Próbálkozni lehet, hogy kijátsszuk, de nem sikerül.
Emiatt aztán nem értettem pontosan, mi is a célja a baszk illusztrátor, Ane Arzelus könyvének. Audiatur et altera pars! – azaz Hallgattassék meg a másik fél is! – ez lehetne a vezérelve a kötetnek. A „másik fél” itt mindig egy nőalak. A történetek a görög mitológia férfihőseiről szólnak, a címek fölött is az ő nevük áll, s csodás grafikák egészítik ki a piros betűkkel nyomott szöveget. Ám most jön a varázslat: a könyv belső borítójához simul egy piros fólia; ha ezt a szövegre helyezzük, előbukkan kék színnel egy másik szöveg: ugyanaz a történet egy női szereplő szemszögéből elbeszélve. Ugyanígy a grafikára is helyezhetjük a fóliát, s a férfialak helyett az adott nő sziluettje jelenik meg. Szemfényvesztés? Lehet, mindenesetre szellemes, érdekes és vonzó.
Ám én inkább a vékonyka kötet tartalmára voltam kíváncsi. A bevezető alatt – ami részben használati utasítás is – a múzsák képei láthatók. Már itt is szerepet kap a piros szűrő: megtudhatjuk, melyik múzsa milyen művészeti ágnak az ihletője. Fontos szerepük lesz a továbbiakban: a női szempontú történetekben ketten-ketten jelennek meg, és az elmondottakhoz szubjektív megjegyzést, véleményt fűznek.
Hát akkor lássunk néhány részletet!
Apollón és Daphné történetében hangsúlyos, hogy a lány ártatlanul szenvedett – de nem így történt a többi nőalak esetében is? Lehet, hogy a könyv (újszerűsége miatt) világsiker, viszont ritka benne az irodalmi értékű megfogalmazás. Épp ezért emelem ki: a végső metamorfózist, Daphné babérfává változását gyönyörű szóképekben olvashatjuk – köszönet érte a fordítónak, Demény Eszternek.
Akhilleusz közismert halálát elmeséli anyjának, Thetisznek a szemszögéből is. Az anyai fájdalom még hangsúlyosabbá válik, mivel a múzsák együttéreznek vele. Itt is győz az eleve elrendelés: az anya hasztalan próbálja kijátszani a megjövendölt véget.
Az alvilág ura, Hádész és a szép Perszephoné meséjében felmerül, vajon Zeusz miért segített a testvérének, hogy elrabolhassa a lányt. Az egyik múzsa meg is kérdezi: „Hm… szerinted jó ötlet elrabolni valakit azért, mert nem viszonozza a szerelmedet?” Nos, a kérdés kissé történelmietlen; az ilyesmit a bevezetőmben vázolt fenntartásokkal olvasom. Mítoszokról van szó, ezek pedig általában leképezik a keletkezésük idejének társadalmi szokásait. Perszephoné Zeusz lánya, az apának pedig jogában áll kiházasítani a lányát. (Az más kérdés, hogy milyen módon: hiszen kijátszotta az anyát, Démétért – de ne keressünk igazságot, főleg ne a csapodár Zeusz esetében…)
Mi a közös Pandórában és Helenében? A könyv szerint az, hogy mindketten áldozatai sorsuknak. Pandora arra lett teremtve, hogy felnyissa azt a bizonyos amforát (a hagyományos fordítások szelencének nevezik), amiből a bajok az emberiség nyakába zúdultak – a közvélekedés viszont őt teszi felelőssé ezekért (akárcsak a bibliai Évát). Ugyanez a közvélekedés Helenét okolja a trójai háború kitöréséért, pedig a döntések a feje fölött születtek. (Azért már csak megkérdezem: miért kell védeni mitológiai alakokat a közvéleménytől?) És tovább sorolhatnám: isteni féltékenység és bosszú áldozata Ékhó, Medusza, Kasszandra… Az ithakai király legénységét disznókká változtató Kirkét is védelmezi: az istennő nem tudhatta, milyen szándékkal érkeztek Odüsszeuszék, és ez elegendő indok tetteire. Később viszont még segített is nekik: irányt mutatott a hajósoknak, tanácsokkal látta el őket. Az egyik múzsa kajánul jegyzi meg: nem lehetett olyan rossz Kirké szigetén, ha egy teljes évig ott időztek… Egyszóval meglehetősen és elfogultan nőpárti Ana Arzelus könyve, bizonyára nem a férfiak kedvenc olvasmányának szánhatta…
Pügmaliónról és Galateiáról szólva ismét egy múzsa hangoztatja véleményét: „Jaj, király, szerinted a nő egy mértékre szabott szobor?” (Megjegyzem: a nőpárti elfogultság nem vonatkozik az istennőkre. Héra és Athéné ugyanolyan gonosz és igazságtalan, mint férfikollégáik. Héra nem Zeuszt bünteti a félrelépéseiért, hanem az általa kiszemelt és meghódított lányokat; Athéné pedig nem védte meg Meduszát, pedig ő hűséges, lelkes szolgálója volt.)
A nőket sújtó tragédiák között azért akad példa happy endre is: a szigeten hagyott Ariadnéra végül boldogság vár az őt megtaláló Dionüszosszal.
S ha már latin közmondással kezdtem – görög mitológiáról szólva –, ide kívánkozik egy másik: In fabulis non quaeritur veritas! – vagyis a mesékben (itt: mítoszokban) ne keressük az igazságot! Továbbgondolva: ne akarjunk mítoszokkal tanítani; és úgy tenni, mintha döntés és felelősség nem létezne, csak előre megírt sors.
Előnye azért van ennek a könyvnek – amellett, hogy kétségtelenül érdekes –: ráveszi fiatal olvasóját, hogy próbálkozzon, képes-e más nézőpontból, pró és kontra szemlélni dolgokat. Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a könyv nem a hazai irodalomban megszokott írásmóddal jegyzi a görög neveket, de ezt elég könnyű megszokni. És hadd fűzzek írásomhoz meg egy gyakorlati tanácsot is: vigyázzunk a piros fóliára, könnyen karcolódik!
Ane Arzelus
Ane Arzelus: Láthatatlanok
Fordította: Demény Eszter
Pagony Kiadó, Budapest, 2026
32 oldal, teljes bolti ár 7990 Ft,
online ár a kiadónál 6790 Ft
ISBN 978 615 115 1044
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Odüsszeuszról, Akhilleuszról, Prométheuszról már biztosan hallottál. De vajon milyen lenne a történetük, ha a női főszereplők mesélnék el a saját nézőpontjukból? Most kilépnek az árnyékból – ismerd meg a híres görög mítoszokat, rögtön két szempontból!
Nézd más szemmel a mitológiát!
A könyvben találsz egy vörös szűrőt, amivel a piros szöveg alól egy kék is előtűnik, a női hősök rejtett története – ismerd meg Kirké, Helené és még sok más hősnő meséjét is!
Posted on 2026.10.08. Szerző: olvassbele.com
0