Visszatérés tizenöt év után | Nyilas Atilla: Való igaz

Csernus Anikó |

Tizenöt év után Nyilas Atilla új kötettel jelentkezett. Várady Szabolcs ajánlása szerint a könyv „hosszú, kitartó olvasást igényel – de meg is hálálja, aki végigolvasta, létezőbbnek érzi önmagát is.” A költő legfrissebb válogatása nemcsak az életmű kötelező állomása, hanem egyfajta visszatérés is – amikor a költő minden pillanatot versben akar megörökíteni, és így egy kötetbe kerülnek az élet apró részletei és a nagy, történelmi és filozófiai kérdések. Ennek viszont az a kockázata, hogy a mű egésze változatos, mondhatni hullámzó, egyenetlen értékeket mutat fel. Ez lehet jó vagy érdekes, de vissza is üthet az olvasóra.

Vannak a kötetben kiemelkedő darabok, ezek a nagy és a kis történelmet – a családi múltat – dolgozzák fel. A Mementó a nagypapa életén keresztül mutatja a magyar történelem egy szeletét: az elnyomottság évtizedeit, s benne a nemzedékek csendes várakozását. A végakarat arról beszél, hogyan békél meg a család a múlttal, felidézi a megbocsátást, és a múltból leszűrt, esetenként bölcs tanácsok hagyományozásának pillanatait. Ezek a versek személyes hangúak, de egyetemes élményt közvetítenek. Átélhetővé válik a múlt súlya, a korábbi generációktól átvett örökség és az emberi méltóság kérdése.

A Heiligendammi óda nosztalgikus, mégis melankolikus visszaemlékezés az ifjúkor gondtalan nyaraira, a szabadság és ártatlanság elvesztésére. A Hang a belső, transzcendens ihlet pillanatait ragadja meg, míg a filozofikus Lépcsőházi gondolat (Kantáta) kozmikus távlatból elmélkedik a lét, a semmi és az elmúlás körforgásáról. Gondolatgazdagok ezek a versek, és lehetnek intellektuálisan is izgalmasak, de az olvasó olykor hűvös távolságtartást érez, és nehezebben találja meg bennük a kapaszkodót a mélyebb befogadáshoz.

• Olvass bele!

A vaskos gyűjteményben vannak játékos, abszurd vagy álomszerű szövegek (Keringő), ahol a halál utáni létezés és a lélek szabadsága keveredik a hétköznapi tevékenységekkel. Az Önátadás önironikus, a költő idealista, félreértett önfeltárásait mutatja be, elemzi a testiség és a valódi emberi kapcsolat közti határ elcsúszását. Ezek szórakoztató firkantások, de minőségük nem vethető össze a történelmi témájúakkal.

Nyilas Atilla a részletek rögzítésére, a ritmus és a felsorolás poétikai erejére épít. A hosszú, sűrű tartalmú, sokrétegű versek befogadása komoly erőfeszítést igényel. Az azonnali átélést alaposan megnehezíti a sok utalás, történelmi vagy kulturális kontextus. Koncepcionálisan egységes a kötet, de inkább gondolati-önéletrajzi konstrukció, mint spontán lírai kitárulkozás. Ez a dominancia – attól tartok – nem igazán válik előnyére: kevésbé hat katartikusan vagy impulzívan az olvasóra.

A könyv terjedelme és a szerkezeti tagolás hiánya miatt több olyan vers is belekerült, amelyhez nehéz kapcsolódási pontot találni. Ezek a szövegek inkább (egy)valakihez szólnak, mintsem a szélesebb közönséghez. Mintha a szerkesztő (Szabolcsi János) érvényesítette volna a kronológiai koncepciót: „Kerüljön bele minden, ami másfél évtized alatt született.” Így aztán a kevésbé türelmes olvasó többször is fölteszi magának a nagy kérdést: „Miért nem értem?”

Összességében a Való igaznak vannak csúcsai, ahol érvényesül a költő gondolati gazdagsága, történelmi érzékenysége és filozófiai mélysége. A legerősebb darabokban egyensúlyba kerül az érzelmi átélés és az elmélkedő tartalom. Egyet kell értenem a kiváló költő Várady Szabolccsal: a válogatás hosszú, kitartó olvasást igényel.

Nyilas Atilla: Való igaz
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2025
236 oldal, teljes bolti ár 4200 Ft,
online ár a kiadónál 3780 Ft,
e-könyv változat 2100 Ft
ISBN 978 615 684 6174 (papír)
ISBN 978 615 684 6259 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A verseskötetek többnyire vékonyabbak. De sűrűbben is szokták követni egymást. Nyilas Atilla új kötete tizenöt év után jelenik meg. És az ő ideje úgy telik, tudjuk meg e könyvnek mindjárt az első verséből, hogy „közben hallom fejemben a Hangot, / amely mindig beszél, versben beszél hozzám, / ahogy a tenger morajlik szüntelen”. A költők jobbára a különleges pillanatot várják. Neki szinte minden pillanat van annyira különleges, hogy verssé legyen. A versen belül is: nem a lényeg kiemelése, a fölösleg lefaragása a cél, hanem a minél több részlet éltetése. Egy ember élete. Minden vers részlet ebből. Vers, nem vers, nem mindig tudjuk biztosan, de visz magával. Mígnem az elbeszélés nyugalmas felszíne zenei hullámverésbe fordul. Egy anyagból van mind a kettő. Ritmust adó poétikai eszköz még a leltár, a hosszú felsorolás. Egy helyszín, teszem azt: hogy mi minden kötődik hozzá. És az élethez hozzátartozik a halál is, az életet elbeszélő versekhez a meghaltak felidézése, gyászolása. És az akadályok az élet menetében: például a karantén, ez is növeszt egy ágat a Nyilas-költészet fáján.
Mindez miért érdekes? Mert el van beszélve, érdekes maga a nyelv is, de ami talán még érdekesebb: hogy így van, a létezés, hogy egyáltalán van valami.
Hosszú, kitartó olvasást igényel ez a könyv, de meg is hálálja: egészében több, mint részleteiben. Aki végigolvasta, létezőbbnek érzi önmagát is. – Várady Szabolcs