A salakpályák géniusza | Christopher Clarey: A harcos

Pál Attila |

Csalóka a cím és a fülszöveg is. Azt ígérik ugyanis, hogy az olvasó egy hőstörténettel szembesül, ám Christopher Clarey amerikai újságíró könyve ennél lényegesen többet ad. Természetesen az utóbbi két évtized, sőt talán az egész tenisztörténelem egyik legnagyobb csillaga, a spanyol Rafael Nadal áll a mű középpontjában, de nyugodtan jellemezhetjük úgy is e terjedelmes kötetet: „amit még nem tudtál a teniszről, és eszedbe sem jutott megkérdezni”. Mert annyira sokrétű, informatív, gazdagon adatolt portréról beszélünk.

Tenisz szakíróként Clarey végigkísérte – a sportág sok más nagy egyénisége után – a mallorcai illetőségű Nadal életútját. A kezdetektől, amikor a jobbkezes spanyol kisfiú először fogott ütőt, mégpedig a bal kezébe, egészen az utolsó versenyéig. Nem csupán a legfontosabb tornáit, meccseit közvetíti, hanem a felkészülést is, az edzésektől a jelentkező problémák kezeléséig, megoldásáig. Portréja mélyreható „a salak királyáról”, s nemcsak a mindig elszánt, a végsőkig küzdeni tudó sportolóról, hanem az emberről, a barátról, a gyerekről, unokaöcsről, ellenfélről, s nem utolsósorban az interjúalanyról.

Nadal számára nagyon fontos, hogy jó, de legalábbis korrekt viszonyt alakítson ki mindenkivel, akivel csak lehet, legyen az a teniszszövetség elnöke vagy akár a szállodai portás. Hosszas bekezdések beszélnek ragaszkodásáról szülővárosához, a mallorcai Manacorhoz. Nem véletlen, hogy itt alapította meg saját teniszakadémiáját, amely természetesen az ő nevét viseli. Az olvasó végigkísérheti a teniszfenomént a csúcsig vezető úton. Miként kezelte a sikereket, mennyire viselte meg egy-egy kudarc, hogyan lábalt ki a sérülések okozta hullámvölgyekből, hogyan érlelte meg döntéseit egy-egy fontos kérdésben – ha teniszről, üzletről vagy magánéletről volt szó. Vagyis megértjük, hogyan maradhat valaki ilyen sokáig a sportág legszűkebb élvonalában, hogyan vívhat (érdemelhet) ki vitathatatlan tekintélyt versenytársai, a sportág nemzetközi vezetői, az újságírók és a teniszrajongók körében. Példaképpé vált a következő nemzedékek számára, és közben ugyanolyan szerény maradt, mint a sikerei előtt volt.

Győzelmei igen szép számúak: 209 héten át szerepelt az ATP-világranglista élén, 22 Grand Slam- és számtalan egyéb tornagyőzelmet aratott, ezek közé került egy olimpiai aranyérem is. 14 alkalommal (és ezzel legtöbbször) nyerte meg a legrangosabb salakpályás versenyt, a helyszín után világszerte csak Roland Garrosnak nevezett francia nemzetközi bajnokságot. Ez olyan nagyszerű eredmény, hogy a franciák – akik az első fellépésekor még kifütyülték a spanyolt – 2023-ban szobrot emeltek neki a párizsi pálya bejáratánál. Szobra ma már  zarándokhelynek számít a tenisz szerelmesei és Nadal rajongói számára.

Clarey elanekdotázza, miért és hogyan nevezték el az 1928-ban épült teniszstadiont egy Roland Garros nevű úrról, és hogy mi köze volt a „fehér sportághoz”. (Megjegyzi azt is, hogy ez a jelző ma már semmilyen értelemben nem állja meg a helyét, legfeljebb a nagy tornák megőrzött eleganciája tartja fenn létjogosultságát.)

No, és itt van a korábban említett „amit nem tudsz” csomag. Egész fejezet foglalkozik a különféle pályaborításokkal, a pályaépítés módszereivel, a vörös salak sajátosságaival. Magyarázatot kapunk arra, hogy melyik borítás miként befolyásolja a labda pattanását, sebességét – vagyis ezáltal magát a játékot. Az egyik teniszező kedvezőbbnek találja a salakot, a másik a füvön játszik jobban, egy harmadik meg az úgynevezett kemény borításokon (ezek különböző műanyagok) hozza ki magából a maximumot.

• Olvass bele!

Végigkíséri hősét olyan nagy versenyeken, pályákon, mint az angol teniszbajnokság örök otthona, Wimbledon, valamint az amerikai teniszbajnokság helyszínei, Európában ellátogatunk Monacóba és Milánóba. A mindenben járatos szerző feltárja előttünk az egyes pályák történetét, sajátosságait, emlékezetes versenyeit, mérkőzéseit. Felidézi a sportág nagy egyéniségeit a „muskétásoktól” (René Lacoste, akinek nevét máig őrzi egy sportszermárka is, Jean Borotra és Henri Cochet) a női tenisz első világnagyságán (Suzanne Legglen) és a későbbi idők nagy csillagain – Björn Borg, Boris Becker, illetve Chris Evert-Lloyd, Steffi Graf – át a mai ászokig, a nagy rivális Roger Federerig és Novak Đokovicig.

Az egyéni sportágak örök színfoltja, hogy egyes játékosok – talán maguk megnyugtatására, az ellenfél idegesítésére (?) vagy csak kabalából – egész kis rituálét dolgoznak ki maguknak. A két labdamenet közötti „lélegzetvételt” így hosszabbítják meg. Rafael Nadal saját kis műsorával húzza az időt (látványosan igazgatja alsónadrágját), mások mást eszeltek ki. A feltűnő szépségű Marija Sarapova soha nem lépett rá a vonalra, amikor a pihenők után visszament a pályára, Goran Ivanisevic, ha ászt ütött, mindig ugyanazt a labdát kérte vissza a következő szervához, Ivan Lendl pedig a szemöldökét huzigálta… Minden ilyen kis közjátéknak megvan a maga szerepe és célja, ha más nem, a megszokás adta biztonságérzet.

Az olvasónak olykor az az érzése támad, hogy Clarey mindenütt jelen van, ahol és amikor Nadal pályára lép, sőt akkor is, amikor nem. De nem elégszik meg a tényszerű közléssel, a meccsek drámai leírásával. Feltárja Nadal hangulatváltozásainak okait, s azt is, hogy a 2020-as években egyre sűrűbb hullámvölgyeiből milyen elszántsággal, küzdeni tudással (vagyis harcossággal) igyekezett kilábalni, míg végül a visszavonulás mellett döntött.

A kötet értékét jelentősen emeli a jól válogatott, gazdag képanyag, továbbá a hasonlóan gazdag név- és tárgymutató.

Christopher Clarey: A harcos. Rafael Nadal géniusza
Fordította: Novák Gábor
21. Század Kiadó, Budapest, 2025
400 oldal, teljes bolti ár 7890 Ft,
online ár a kiadónál 7101 Ft
ISBN 978 963 568 6148

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege (részletek)

A harcos több mint egyszerűen teniszről szóló könyv. Betekintést nyerhetünk Rafael Nadal módszereibe, ahogyan a játékra koncentrál, és a külvilágot kizárja. Igazi lecke ez az állhatatosságról, amiből mindenki leszűrheti, mit gondolt Nadal, és hogyan állt hozzá a versenyzéshez.
Salakon, ahol a lassú játék leginkább kedvez taktikai fenoménjének, gyilkos tenyereseinek és gladiátorokéval vetekedő szellemének, egyeduralkodó volt: egy alkalommal zsinórban 81 salakpályás meccsen nyert.