Kutyaregény a lázadás természetéről | Márai Sándor: Csutora

●  Ú J R A O L V A S Ó  ●

Hans Miklas |

Az Úr „valami jelentéktelen ajándékot” keres a Hölgynek karácsony alkalmából. Tanácstalanul nézegeti a hóesésben a Váci utca kirakatait, majd egy hirtelen ötleten felbuzdulva taxit hív, és az állatkertbe hajtat. Tanácstalanul kapkodja a fejét, aztán belebotlik abba a maréknyi, vinnyogó szőrcsomóba, aminek (vagy akinek?) a kamaszkutyává cseperedése történetén keresztül találkozhat az olvasó azokkal a kérdésekkel, amelyek Márai Sándort foglalkoztatták tíz évvel a nagy háború után. Stílusosan, egy könnyed kutyaregénybe sűrítve.

Márai a polgárvilág tehetetlenségérzetének bemutatására alkalmas eszközt talált: Csutora kíváncsi orrával szaglássza végig mindennapjainak díszleteit, mintha még sose járt volna közöttük. Mindeközben – nagy örömömre és némi meglepődésemre – nem idegenkedik a könnyed humorba hajló cinizmustól, sem nyelvezetében, sem a történet szerkesztésében. Szerencsés dolog főhősnek választani az esetlen kis jószágot, aki Márai szerint olyan, mint egy költő, aki mindenről, amit lát, akkora lelkesedéssel ad hírt, mintha ő tapasztalta volna meg először.

Világának leírásához pedig épp ilyen orr szükséges.

Az állatkertből hazaérve ünnepi hangulatba csöppen az olvasó, számára magától értetődő a karácsonyi nyüzsgés, a kandalló lángja, a szeretet jelképeiként kicserélt ajándékok sora. Azonban az újságos kosárban rejtegetett kiskutyának minden mozzanat újdonság, az illatáradat és a zsibongás is. Márai elmondásában minden úgy hat, mintha sose ünnepeltünk volna még karácsonyt.

Az ünnepi időszaknak, ezáltal Csutora ajándék szerepének is hamarosan vége szakad. Szép lassan visszatérnek a szürke hétköznapok, mindenki magára ölti jól ismert álarcát. Ezek a maskarák azonban nem védenek egy kölyökkutya orra ellen, legyen az illető házmester, postás, tiszteletben álló író – aki a polgári életben újságíró –, annak felesége (a Hölgy) vagy az úri ház cselédje. Minden erény, minden kis gesztus az újdonság erejével fut végig Csutora fejlődő idegrendszerén és dobogtatja meg szívét.

Csak a neki igazán érdekes dolgokat veszi észre, a kád alját, a családi karosszék sarkát, a Vérmezőn hagyott „kutyaposta” üzeneteit; a társasági reflexszé alacsonyodott társalgások fontatlan párbeszédeiről csak szemlélőként tudósít. Az Úr is, mintha megfiatalodott volna általa, meglepve fedezi fel magán a szőrgombóc csodálkozó izgalmát, azonban Csutorával ellentétben a telefon csörgését hallva „nem mer ellenszenvének kifejezést adni, inkább felemeli a kagylót, s összeszorított fogakkal mondja: »Parancsolj, öregem.«”

A kisregény következetesen „a kutya gyakorlatias és módszeres” lényeglátását követve halad az Úr világának díszletei között, ellenőrzi és mutatja be a jelenségek természetét. Az olvasó Csutorával együtt kel fel, eszik, indul felfedezőútra, sétál, csahol és várja haza a távollévő gazdáját, miközben az összes látszólag mindennapi történés körül az író alakja is ott lebeg, alig észrevehető mosollyal az arcán.

Nehéz eldönteni, hogy az Úr vagy Csutora lényével könnyebb-e azonosulni. Ez nem csak az olvasót érinti; az író is többször bizonyos empátiával nyilatkozik a kiskutya érzéseiről, reakcióiról, illetve ahogy megmorogja (mintegy felülnézetből) az Úr és a környezete közönyét. Miközben az olvasó felfigyel ezekre az apró jelekre, hamar ráérezhet arra, hogy Márai a kutyáról beszélve az ember társadalmi normáktól meg nem fertőzött, ártatlannak vélt ifjúságát állítja párhuzamba a kiskutya jellemével. Mintha azt üzenné: a családba érkező kisgyermek is háziasítatlan vademberke, és csak a felnövekedése során megtapasztalt társadalmi szabályok lenyomatai teszik valódi emberré.

Csutora útja is társadalmi interakciókon keresztül vezet a szelídülés (domesztikálódás), a városi kutyalét elsajátítása (vagy az elsajátítás kudarca) felé. A regényben megjelenő szereplők mindegyike valamilyen módon kölcsönhatásba kerül vele, ő ezekről szilárd véleményt formál, hozzájárulva a regény kimeneteléhez.

Jó példa erre az alig pár hetes jószág megismerkedése a pórázzal. Egy, az Úr házában látogatást tevő hölgy megjegyzést tesz Csutora neveletlenségére, és betörésére javasol egy nyugaton szokásos módszert. Étkezés után, amikor a kiskutya a legaktívabb lenne, meg kell kötni, alá pedig újságpapírt kell helyezni, hogy szembesüljön a korlátaival, a pórázzal, és a lába alatt heverő újságpapírral. Meg kell értenie, hogy a jelenlévők által képviselt társadalom ezeket a korlátokat szabja neki. Ezt pedig az egyén szabadságáért, a természetességért folytatott küzdelmének egyik legszebb leírása követi, amit a társadalom helyszínen jelenlévő képviselői a konyhában teázgatva megrökönyödések közepette szemlélnek.

• Olvass bele!

Csutora civilizálásának folyamata valószínűleg ezzel a nyakába kötött pórázzal kezdődik. A póráz pedig, ha az egyszer a kutya (ember) nyakába került, akkor onnan nehéz levenni. Márai pórázra kötve sétáltatja végig Csutorát saját, jól ismert világában, tapasztaltatja meg vele (és az olvasóval) e világ szereplőinek előadásait. Csutora újdonságokra figyelő orrával fedezi fel és mutatja meg mindazt, amit az ember megkopott tekintete már figyelmen kívül hagy: a kutyatartás okait, az osztályharcot (nahát! tényleg erről ír), a tömegvallássá váló pszichoanalízist és még sok mást, de ezek felfedezésének örömét meghagyom az olvasónak. A feszültség lavinaként erősödik, sodor tovább és nyom mérgező pecsétet a kiskutya és gazdája közötti idilli kapcsolatra.

Habár ez a sóhajnyi kisregény elolvasható egy hosszabb téli délutánon, hatása egy életen át elkísérheti az olvasót. A kis kajla vadóc árnyéka először az olvasó lábszára mellé szegődik, később viszont a fiatalság és hűséges tökéletlenség szimbólumává is válik. A történetet könnyen befogadhatóvá teszi Márai szarkasztikus humora, megfigyeléseinek élessége, a történetmesélés természetessége. A nagy Márai-művek közé sorolja az író gondolatainak mélysége, a nyelv mesteri kezelése – pedig „csak” egy kutyaregényről beszélünk.

A kutya, az ember meg a világ közötti kapcsolatokat boncolgató könyv summázata: ha az ember tényleg odafigyel a kutyára, akkor az emberről is megtud valamit.

A 2022-es kiadás címlapja nem azonos az itt láthatóval

Márai Sándor: Csutora
Helikon Kiadó, Budapest, 2022
174 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
online ár a kiadónál 2550 Ft,
e-könyv változat 1999 Ft
ISBN 978 963 620 0152 (papír)
ISBN 978 963 620 0244 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Csutora – a puliként megvásárolt keverék – az író zsebében, karácsonyi ajándékként érkezik a családba, ahol teljesen felborítja a Hölgy, az Úr és Teréz, a cseléd életét. Nemcsak papucsot és bútort rág, de átrágja magát H. G. Wellsen és sok más szerzőn is. Bár megengedő szellemben nevelik, bűntudatra hajlamos orosz jelleme egy idő után szembefordítja gazdáival.
A kutya és az író barátsága ugyan szakítással végződik, de az együtt töltött néhány hónap mindkettőjük számára élményekben gazdag és az úr számára nagyon tanulságos. Az olvasó számára pedig nem csak tanulságos, de nagyon szórakoztató is, mert Márai ragyogó humora és gyakran kíméletlen öniróniája szövi át az egész történetet.