A lélekfaló | David Diop: Éjjel minden vér fekete

Pál Attila |

Mintha David Diop, a szerző habozna, mielőtt belevág. Előbb a feleségének, gyermekeinek, szüleinek ajánlja művét. De utána még jön egy gondolat a barátságról (Montaigne-től). A következőre már felkapja a fejét az ember, mert olyan súlyos a mondat („Aki gondolkodik, áruló” – írja a kortárs francia író, Pascal Quinard). És egy harmadik önvallomásféle is az agyunkba fészkeli magát. „Két párhuzamos hang vagyok. Az egyik távolodik, a másik erősödik” – ezt Cheikh Hamidou Kane: A kétértelmű kaland című művéből ragadta ki a fiatal, szenegáli származású, francia író. Mindhárom idézett gondolat fontos lesz a továbbiakban, ám ez csak a történet végén bomlik ki.

A baljóslatú cím nem csal. Nem csupán figyelemfelhívás a célja; a hangulata rányomja a bélyegét az egész regényre, ami akár egyetlen monológnak is felfogható. Önvádnak és önfeloldozásnak. A gondolkodás felszabadulásának és annak, ami abból következik a beszélő számára.

„…tudom, megértettem, nem lett volna szabad. Én Alfa Ndiaye, az öregember fia megértettem, nem lett volna szabad. Isten a megmondhatója, tudom. A gondolataim csak az enyémek, azt gondolhatok, amit akarok. De beszélni nem fogok. Azok, akiknek elmondhattam volna titkos gondolataimat, a bajtársaim, akik annyira eltorzulva, megnyomorodva, kibelezve végzik, hogy Isten szégyenkezve nézi…”

Mi van?! Az első világháború valamelyik csataterén vagyunk Európában. Hősünk, Alfa Ndiaye és „barátja, több mint testvére” Mademba Diop is ott kuksol a lövészárokban, míg parancsnokuk sípszavára mind ki nem ront onnan az ellenséges állások felé, és ha szerencséjük van, elkerülik őket a puskagolyók. Igazi mészárszék ez. A katonák számára ismeretlen jelenlétük oka és a célja. Különösen, ha ez a katona nem is európai, és fogalma sincs arról, hogyan, miért került oda. Csak azt tudja, hogy a „kék szemű ellenséget” meg kell ölnie, különben őt ölik meg.

• Olvass bele!

Alfa és Mademba együtt nőtt fel egy kis szenegáli faluban, szinte testvérekként. Amikor az országuk gyarmati sorba került, az európaiak nem csupán az afrikai földet és azok kincseit (terményeit, ásványait) tekintették sajátjuknak, hanem úgy vélték, szabadon rendelkezhetnek az ott élők munkaerejével, sőt puszta életével is. A besorozott afrikai fiatalokat eleinte (ígéretekkel vagy erőszakkal) csak helyi rendfenntartásra alkalmazták, később katonaként bevetették őket más gyarmatokon is. Sőt az első világháború idején már külön afrikai zászlóaljakat is felállítottak. A világháború első két esztendejében csak a franciák mintegy nyolcvanezer afrikait küldtek a németek fegyverei elé. Voltaképpen azért, hogy minél kevesebb francia vér folyjon. A hazai „élőerő-veszteséggel” ugyanis nehezebb volt elszámolniuk a politikusoknak, mint a gyarmatokról származókkal, akiket emberszámba sem vettek.

Csoda-e, ha Alfa, a szálfatermetű, magabiztos legény elbizonytalanodik, amikor Mademba, aki szinte a testvére, halálos sebet kap. Csakhogy Mademba arra kéri, ne hagyja őt szenvedni, ölje meg. A helyzet megoldhatatlan. Ha eleget tesz a kérésnek, lelkiismerete, egész addigi neveltetése, hite ellen cselekszik. De ha nem, akkor barátja szenvedéseit hosszabbítja meg – a túlélés minden reménye nélkül. Háromszor is megtagadja a kérés teljesítését. De vajon gyávaság-e a döntése?

Kétségbeesésében rettenetes rituálét talál ki: minden sikeres roham után levágja egy ellenséges katona fegyvert tartó kezét, s elviszi magával a saját állásaikba. Bajtársai először csodálják, majd félni kezdenek tőle. Már nem bátornak, hanem Dëmmnek, azaz lélekfalónak tartják őt – akárcsak sokan a falujukból. A lélekfaló pedig legalább olyan félelmetes, mint az ellenség. Alfa senkihez nem fordulhat – és ennek következtében elkezd önállóan gondolkodni. De a súlyos dilemma megoldatlan marad, és a kérdés Alfát őrületbe kergeti. Meghasonlik önmagával, s később, a kórházban felelevenednek benne a közös gyermekkori élmények, közös szülőfalujuk élete, az örömök és a tragédiák, a szerelmek és a haragok.

A végig feszült, az olvasó intenzív részvételét igénylő történet Balla Katalin plasztikus fordításában elevenedik meg előttünk – és utána az olvasó hosszan elgondolkodhat az etikai problémán, ami sokkal szélesebb horizontra tolja a száz évnél is régebben történteket.

Különös, hogy a magyar változat nem az eredeti francia címet (Frère d’âme – szó szerint lélektestvér) vette alapul, hanem az angol verzió címét magyarította. Kétségtelen, hogy ez utóbbi érdekesebb, mégis más megközelítést, más hangsúlyokat sugall.

David Diop: Éjjel minden vér fekete
Fordította: Balla Katalin
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 2023
155 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3743 Ft,
e-könyv változat 3591 Ft
ISBN 978 963 551 1204 (papír)
ISBN 978 963 551 1211 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Alfa Ndiaye, a szenegáli fiatalember azelőtt soha nem hagyta el faluját, ám az első világháborúban besorozzák a francia hadseregbe.
Amikor barátja, Mademba Diop súlyosan megsérül a csatában, és könyörög neki, hogy ölje meg, kímélje meg a hosszú és gyötrelmes haláltól a senki földjén, Alfa képtelen irgalmasan végezni vele. Társa szörnyű szenvedése és saját gyávasága azonban egyre inkább az őrületbe taszítja. Hogy megbosszulja barátja halálát, és bocsánatot nyerjen önmaga szemében, hátborzongató szertartásba kezd…
Ez a gyilkosságokkal és fekete mágiával fűszerezett regény a háború borzalmas eseményeinek egy fejezetét mondja el a szóbeli történetmesélés eszköztárával annak kérdéseit feszegetve, hogyan küzdhet meg az ember saját démonaival, és meddig mehet el, hogy jóvátegye vélt vagy valódi bűneit.