Semmiből sehová | Łukasz Barys: Csontok, amiket a zsebedben hordasz

Pál Attila |

Sajátos, kortársaitól merőben eltérő világban él Łukasz Barys regényének főhőse, a középiskolás Ula. Nem puszta hóbortból vagy feltűnni vágyásból. Ez a lány inkább eltűnni vágyik. Mégis feltűnik kortársainak az, amit tesz. A fiúk gyakran gyűjtenek a zsebükbe különös dolgokat – azonban földből előkerült csontokat szinte soha. De vajon mi vihet rá egy kamasz lányt, hogy ismeretlen eredetű csontokat ásson ki és őrizzen meg?

Szegény, szinte nyomorban élő családokban a legnagyobb gyermek sorsa, főleg, ha lány, gyakran már tizenéves korban megpecsételődik. Mindegy, hogy a közép-kelet-európai térség melyik országában született, legfeljebb nem Ulának, hanem Kalinának, Ioanának vagy éppen Klárinak hívják. Ugyanúgy röghöz, azaz a szűkös, lepusztult lakáshoz, a puszta létfenntartásért küzdő vagy már nem is küzdő családtagokhoz van kötve. Ha a sors meg is áldotta valamilyen tehetséggel, az sohasem derül ki, hiszen a legszerényebb megélhetésért is látástól vakulásig gürcölő szülő(k) helyett az ő kötelessége gondoskodni kisebb testvéreiről.

Ébreszteni (hiszen a szülők már hajnalban elhúztak dolgozni), mosdatni, öltöztetni őket, reggelit készíteni nekik – szinte a semmiből. Majd óvodába, iskolába kísérni őket, s nem megfeledkezni arról, hogy neki magának is be kell érnie a suliba nyolc órára. És ott is helyt kell(ene) állnia. Ez azonban nem mindig, vagyis csak ritkán sikerül. Akit a matekórán az foglalkozhat, hogy a két adagnyi tegnapi maradékból hogyan ebédeljenek meg négyen – mert ugye ott a két kistesó, meg rajta kívül a magatehetetlen, beteg nagymama is –, azt nehezen köti le Pitagorasz tétele vagy a logaritmus.

Egészen más rugóra jár az agya. Más rugóra, mint a tanárnak, és más rugóra, mint az osztálytársainak. Kilóg a sorból, és ezt a „sor” nem tűri. Kiközösítik, csúfolják, kitolnak vele, ahol csak tudnak. Itt is magára van utalva. Nem elég erős, nem elég okos és nem is elég vagány, hogy kiálljon magáért, így el kell viselnie a szóbeli és fizikai bántalmazást, s ha teheti, elhúzódik a többiektől, bizalmatlanná válik mindenkivel szemben. Még bosszúszomja sem támad. De az élet könyörtelen. Aki (bármilyen oknál fogva) nem képes a sarkára állni, azt sodorja, mint a szél a lehulló levelet. Segítség meg nincs sehol.

• Olvass bele 1!

Valamibe mégis bele kell kapaszkodnia. Ha nincs hely az élők között, irány a temető, a holtak nem löknek ki senkit maguk közül. Nem zavarnak el, nem utálkoznak. Fogadnak minden látogatót. A holtak birodalma felé fordul tehát a kitaszított, kihasznált, semmibe vett Ula is. Miután nagyanyját kísérve éveken át járta a temetőt, és hallgatta családi kriptákban, sírboltokban vagy sírkövek alatt nyugvók történeteit, később egyedül már ismerősként tér vissza, amikor nyugalomra vágyik.

Sajátos, képzelt valóságot talál ki magának, miközben órákat bolyong a sírok, kripták között, és keres emberi kapcsolatokat. Beleéli magát egyik-másik történetbe, amit a nagymamától vagy annak barátnőjétől, a részeges Waciától hallott. Itt esik „szerelembe” a nem sokkal korábban elhunyt Fabian Baranowskival, aki akár egy tévésorozatban is szerepelhetett volna, mert olyan szép volt, hogy felvehette volna a versenyt bármelyik lengyel férfiszínésszel. „Beleszerettem ebbe a villanegyedben lakó, törékeny, hűvös orchideába, akit rajtam kívül nem érthetett senki… pedig nem volt bennünk semmi közös, sem a világunk, sem a Facebook-ismerőseink, mellesleg a profilja is kialudt, átváltozott egy halom részvétnyilvánítássá” – vallja Ula olyan természetességgel, mintha csak azt mondaná, hogy kimosta a húga ruháit. Felépít magának egy elképzelt kapcsolatot, és egészen beleéli magát, miközben persze tudja, hogy nem valóságos. Hasonlóan egyoldalú szerelmet sző magának a temető egy részét alkotó Angyalok erdejében egy Marianne Kindler nevű néhai gimnáziumi tanulóval, akinek nemcsak a síremléke, de a lelke is kőből van.

Közben koraérett fejjel végigasszisztálja anyja szánalmas és örökké sikertelen társkeresési próbálkozásait. A kiszemelt férfiak természetesen nem tudnak, és többnyire nem is akarnak rajta segíteni, ugyanolyan emberi roncsok (ki így, ki úgy), mint ő maga, így a futó kapcsolatokból soha semmi jó nem származik a nyers szexualitáson kívül. Arra viszont jó, hogy Ula felismerje, s kerüli, hogy beleessen a „ha ló nincs, a szamár is jó” csapdájába. Maradt tehát a félálomvilág.

• Olvass bele 2!

A regény azzal kezdődik, hogy Ula rejtélyes csontokat talál a kertjükben. Ugyanolyanokat, mint néhány nappal korábban kishúga, Sonia zsebeiben. A cselekmény utolsó mozzanata pedig szeretett kiskutyájának elpusztulása és eltemetése. A címben említett csontok tehát nemcsak keretet adnak e lehangoló mivoltában is izgalmas könyvnek, hanem végig ott zörögnek a zsebekben ugyanúgy, mint a lét és nemlét között libikókázó lelkekben.

Ula története a kilátástalanság, az úgysem-változik-semmi regénye. Ijesztően pontos rajza a nyomorúságos körülmények visszahúzó erejének. A lány monológjában végig érződik valami homályos többre vágyás, de kiderül, hogy sok tekintetben lényegesen többet tud a világról, mint amit iskolában meg lehet tanulni. Barys a lány bőrébe bújva tárta fel Ula életének, gondolatainak, érzelmeinek legtitkosabb mozzanatait, mégpedig azon a nyelven, nyersen, szókimondóan, amelyet a mai lengyel kamaszok beszélnek. És ennek a borongós, olykor tragikus hangulatát pontosan érzékelteti Körner Gábor remek fordítása.

Łukasz Barys:
Csontok, amiket a zsebedben hordasz
Fordította: Körner Gábor
Typotex Kiadó, Budapest, 2024
Typotex Világirodalom sorozat
182 oldal, teljes bolti ár 3900 Ft,
online ár a kiadónál 2925 Ft,
e-könyv változat 2100 Ft
ISBN 978 963 493 2932 (papír)
ISBN 978 963 493 2932 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ula középiskolába jár, de nagybeteg nagyanyja és bolti eladóként robotoló, zilált anyja mellett a kistestvéreiről, Soniáról és Danielről is nagyrészt neki kell gondoskodnia. Önnarrációján keresztül elénk tárul a mai lengyel kisvárosi szegénysors kilátástalansága, amelynek rideg valóságától Ula mindinkább a helyi temetőkben csavarogva keres vígaszt, a halál egyetemességében találva meg azt az emberi közelséget, amelyet az élet nem ad meg és nem is ígér a számára.
Łukasz Barys irodalmi szenzációként ünnepelt első regénye sodró líraisággal és az élő beszéd nyers közvetlenségével szólal meg, olyan nyelven, melynek látomásos ereje átszellemíti a nyomor és reménytelenség közelképeit, a szenny közül is előragyogtatva a kiteljesedni vágyó fiatalság tiszta szépségét.

Łukasz Barys (1997) a Łódzi Egyetemen szerzett filológusi és jogi diplomát. Több irodalmi verseny győztese; íróként elbeszélésekkel és egy verseskötettel mutatkozott be. A Csontok, amiket a zsebedben hordasz az első regénye, amelynek sikere egy csapásra a lengyel kortárs irodalom élvonalába repítette: jelentős kritikai elismerést aratott, és 2021-ben elnyerte a Polityka című hetilap Paszport irodalmi díját.