Nádasdy Ádám: Milyen nyelv az angol? (részlet)

4. SZENDVICS ÉS KANAPÉ
– Szavak, jelentések, fordulatok

4.1. Egyedi és önkényes

A szóállomány – szép nevén: szókincs – tulajdonságai mások, mint a nyelvtani szerkezeté. Ott szabályok és azok érvényessége a téma, beleértve a kivételeket és rendhagyóságokat. A szókincsben szabályokat kevésbé találunk, a szókincs döntően halmaz, melyben a szavak hangalakja (vagy betűsora) és jelentése között egyedi a kapcsolat. Magyarán, nincs arra szabály, hogy a book vagy a könyv vagy a francia livre szó éppen a „könyvséggel” van összekapcsolva, ez minden nyelvben önkényes. Arra sincs, hogy a book igeként is él. A magyarban a könyv szó igeként csak a szintetikus nyelvre jellemző alaki változással használható, -l igeképzővel, könyvel formában, ám ennek nincs ‘lefoglal, jegyet vesz’ jelentése. Nincs, mert nincs – a szókincsen ezt nem lehet számonkérni.

A szókincs tehát egyedi, önkényes elemekből áll. Angolul a görög nevét szokás használni: lexicon. (Vigyázat: a magyar lexikon angol megfelelője encyclopaedia [enszájklöPÍdia].) A szókincs igazi lexikális adathalmaz, melynek hiányait, „lyukait” nem lehet rendhagyóságnak minősíteni, mint a nyelvtanban egy ragozott alak hiányát – például hogy a sheep ‘birka’ többes számban nem kap –s ragot . Ez rendhagyóság, de az nem rendhagyóság, hogy a paper szónak nincs ‘megírja az újság’ jelentése (3.6. ).

A szókincs állandó mozgásban van: egyfelől kihullanak a használatból szavak pl. goodly ‘csinos, derék’, wench ‘fruska, lány’, másfelől naponta jönnek az újak: selfie, besties (= best friends), moreish (= more+ish ‘ízletes’, még többet ennél belőle).

4.2. Az egyes beszélők szókincse

Azt mondta egy úr a pesti rádióban, hogy „egy átlag angol munkás 350 szót használ”. Ez képtelenül kevés, ráadásul az illető ezt mint köztudomásút említette. De kezdjük csak összeszámolni a mindenki által ismert ételek, zöldségek, evőeszközök nevét, aztán a bútorokat, ruhadarabokat, testrészeket, szerszámokat, és pillanatok alatt 800-nál fogunk tartani, és ezek csak a főnevek.

Az 1930-as években Angliában statisztikák készültek az átlagember szókincséről, s ezek megdöbbentően alacsony számot hoztak ki. Ezt akkor ki-ki a maga szájíze szerint értelmezte. Egyfelől dívtak a különböző elméletek, azaz hogy az egyén értékét, teljesítményét nem a nevelés és az igyekezet határozza meg, hanem a „faj” vagy „osztály”, hogy kik voltak a felmenői. Másfelől dívott a szocializmus eszméje, mely szerint a – bármilyen fajú, osztályú – egyszerű emberek kezében van a jövő, őket kell felemelni.

Ezek izgalmas dolgok, de a nyelvészet ennél izgalmasabb. Először is el kell döntenünk, mit értsünk „használ” alatt: azt, amit az illető fel tud idézni, ha megkérdezzük: „Hogy mondják azt…” (aktív szókincs), vagy azt, amit így nem tudna felidézni, de megérti, ha hallja-olvassa: „Bariton? Az valami énekes?” (passzív szókincs). Az európai nyelvek között nincs számbeli különbség e téren, bár a rádióban az úr talán nem véletlenül említette az angolt, ezzel is csapást mérve a globalizáció Hydrájára.

Az élő-aktív szókincs, tehát ami a normális napi életben kijön az egyes beszélő száján, szerény esetben 2000 körül van. Ennél kevesebbet épelméjű felnőtt nem használ. Emellett van egy szómennyiség, amit mindenki aktívan tud – azaz rákérdezés esetén megmondja a szót –, mégis alig él vele, egyszerűen mert nincs miért. Ez a szunnyadó-aktív szókincs. Ki-be járunk az ajtón, forgatjuk a kilincsgombot, de a doorknob (vagy kilincs) szót ritkán mondjuk ki. Ilyenek még: daybreak (hajnal), plough [plau] (szántani, eke). Ezeket mindenki tudja, de a mindennapi életben ritkán használjuk őket. A szunnyadó-aktív szókincs legalább 1–2 ezer, és joggal nevezhető aktívnak, mert megfelelő inger esetén azonnal aktiválódik.

A passzív szókincs jóval nagyobb, mint az aktív, az átlag angolnak a passzív szókincsébe tartozik például a trespass (kihágni, -ás), miasma (ártó gőz) , manslaughter [menszlótör] (emberölés), turquoise [törkuáz] (türkiz). Ezek helyett a mindennapi életben egy másik szót szoktak mondani: trespass helyett sin vagy crime, miasma helyett bad air, manslaughter helyett murder, turquoise helyett green. A passzív szókincs függ a műveltségtől és a tapasztalattól, ezért nagysága roppantul változó: elérheti az 50–60.000 szót is, míg a legszerényebb műveltségűeknél 5–10.000. Ennél kevesebb nem lehet civilizált körülmények között, ahol van írásbeliség és közoktatás (ideértve az 1930-as évek Angliáját!).

A természeti népeknél, ahol nincs írásbeliség és iskola, a passzív szókincs kisebb, az aktív viszont nagyobb, a kettő között kicsi a különbség, hiszen csak azt tartják fejben, amit használnak is. Összegezve: az átlag angol (vagy magyar, tehát „nyugati”) ember aktív szókincse a szunnyadóval együtt szerényen kalkulálva 3–5000, passzív szókincse ezen felül 5–10000, tehát az össz-szókincse 8–15.000 között van. A rádióban említett 350-et mindenki két és fél éves korában lépi át.

4.3. Hogyan számoljuk meg?

A számszerű eredménynél a nyelvész számára érdekesebb az adatfelvétel kérdése. Mi minősül egy szónak? Ugyanaz-e a book mint főnév és ige? A table mint asztal és táblázat? A race mint faj és verseny, ahol nincs is kapcsolat a kétféle jelentés között? Vajon ugyanaz a szó a be, is, was? Go és went? Szavak-e a nyelvtani elemek, mint the, a, of, to, as? Hány szó a live betűsor, mely lehet [liv] ‘élni’ és [lájv] ‘élő’?

Az írásbeliséggel rendelkező nyelveknél, így az angolnál, ráhagyatkozhatunk a helyesírásra: amit különírnak, az ne számítson egy szónak. Ám itt is elvi gondok adódnak: az apple tree alakulatot (lásd 3.11.) ne külön egységnek számoljuk? Ha – a különírást véve alapul – ezeket nem számoljuk, más lesz az eredmény, mint a magyar almafa, a német Apfelbaum esetében, indokolt ez? Ahogy a vicc mondja: mi mennyi?

Amióta létezik gépi adatfeldolgozás – nagyjából az 1930-as évektől kezdve – rendszeresen készülnek szógyakorisági statisztikák. Ezekhez el kell dönteni a fenti kérdéseket, és bár ideális megoldás nincs, legalább logikusan kell eljárni. Például lehet egy kalap alá venni a nyelvtani alakváltozatokat, tehát a be, been, being, am, is, are, was, were betűsorokat egyaránt egybe szónak tekinteni. Az ilyen „ernyőszót” lemmának nevezi a szótárírás, tehát ez az eljárás lemmatizálva mutatja a gyakoriságot. (A szótárak is valójában lemmákat tartalmaznak.) Megnéztem az egyik lemmatizált gyakorisági listát: az élen természetesen a funkciószavak állnak (the, of, I stb.), az első tartalomszó a 17. helyen álló get (már amennyire tartalomszónak tekinthető, hiszen gyakran segédige jellegű), és az első negyvenben is csak igék vannak a funkciószavakon kívül: 21. go, 27. know, 40. want. Az első melléknév a 43. good/better/best, a főnevek csak később jönnek: 60. guy, 73. thing, 86. man – ezek mind általános értelműek, szinte üresek, névmásnak tekinthetők, például the guy = he, the thing = it stb. Aki tehát az egyszerű emberek csekély szókincséről beszél, vegye észre, hogy már kb. 300-nál tartunk, mielőtt az első pint sört megneveztük volna.

A régebbi korok szókincsét csak az írott szövegekből tudjuk megállapítani, és azok általában nem tükrözik a mindennapi, „olcsó” nyelvhasználatot, hiszen azt minek írták volna le? Shakespeare összesen 17 677 különféle szót használt a műveiben, ami derekas mennyiség, de nyilván ennél többet tudott, hiszen számos zöldségféle nevét nem volt alkalma szerepeltetni írásaiban, pedig nyilván fogyasztotta őket, és így legalábbis a szunnyadó-aktív szókincsébe beletartoztak.

4.4. Gátlástalan bekebelezés

Az angol nyelv hatalmas szókinccsel büszkélkedhet, melyet persze egyetlen beszélője sem birtokol a maga teljességében. A legnagyobb szótárak – az Oxford English Dictionary Angliában, a Merriam-Webster Amerikában – akár egymillió szót is tartalmazhatnak. Ennek két oka van. Egyfelől az angol évszázadok óta szinte gátlástalanul vesz át más nyelvekből szavakat: leginkább a franciából és a latinból, de máshonnan is. Divat is volt, és ma is elegánsnak számít, ha ugyanazt a dolgot több szóval ki tudjuk fejezni: death és demise [dimájz] ‘halál’, begin és commence ‘kezd’, obsolete és antiquated ‘elavult’. A magyarba is lehet bőven beemelni másnyelvi szavakat, de megmarad az idegenes ízük: hagyomány és tradíció, tiltakozik és protestál, eljárás és procedúra – a második kevésbé érződik magyarnak, függetlenül attól, hogy ez nyelvészetileg indokolható-e (nemigen, mert pszichológiai és kulturális kérdés). Az angoloknak ilyen érzésük nincs. Más kérdés, hogy nagyon ritka szavakat használni sznobság: natation (úszás), hymeneal (házassági), pollard (szarvatlan kos), viviparous (elevenszülő), nescience (tudatlanság) – ezekkel nem illik embertársainkat kábítani.

Az angol nyelvben nem volt nyelvújítás, mint a magyarban, amikor az idegen szavakat hazaival (sokszor kitalált szavakkal) helyettesítették. Ez a romantikus nacionalizmus egyik megnyilvánulása volt, és azoknál a nemzeteknél jelentkezett, amelyek ezzel az eszközzel is küzdöttek a szabadságukért (mint a magyarok) vagy az egyesítésükért (mint a németek). Az angoloknak nem voltak ilyen gondjaik, így csak elvétve akadtak a 19. században „szászosítási” törekvések. Ha sikeresek lettek volna, akkor ma computer helyett azt mondanák: reckoning craft, mert reckon = számolni, számítani (rokona a német rechnen); craft = készülék, gép, ma főleg jármű (rokona a német Kraft). Az angolok máig úgy gondolják: minél több idegen szót szív föl a nyelv, annál jobb, hiszen azzal gazdagodik a szókincs.

4.5. Chic és Schadenfreude

Az angolban nem különböztetik meg az igazi idegen szavakat, melyek aligha nevezhetők angolnak – ilyen pl. a franciából vett joie de vivre [zsuá-dö-vívrö] ‘életöröm’ – a jövevényszavaktól, melyek idegenből jöttek, de már angolnak nevezhetők, pl. a latinból via [vája] ‘keresztül, révén’. A magyarban is felvetődik ez a distinkció, de ott azt szokás mondani, hogy ha az írásban elmagyarosodott, akkor már jövevény: tehát a blúz (ruhadarab) magyar szó, a francia blouse-ból átvéve, míg a blues (zene) idegen szó, melyet a magyarban is használnak. Ez azonban nem túl meggyőző érvelés, mert egyrészt körkörös (azért írják magyarosan, mert már magyar; azért tekintjük magyarnak, mert már magyarosan írják!), másrészt eléggé szubjektív, hogy mit írunk magyarosan. A helyesírási szabályzatot gondozó Magyar Tudományos Akadémia is esetenként dönt, a nyelvérzékre hivatkozva: bypass (nem bájpassz), de sikk (nem chic), dizájn (nem design), de scherzo (nem szkercó) – sőt olykor nem is dönt, és a szabályzatban ezt mondja: „szpré vagy spray vagy spré”, „sztrók vagy stroke”. Én például Wales nevét Velsznek írom, mert így ejtjük a magyarban, nem [vélz]-nek, ahogy angolul van. Virágozzék minden virág!

Mivel az angolok szinte soha nem írják át angolosra az átvett szavakat – a cello nem lett angolosan *chello, a chic nem lett angolosan *sheek –, számukra ez a gond nem merül föl: amit angol szövegben használtak, azt a szótárak felveszik. Következésképpen ilyen – a mi fogalmaink szerint idegen – szavak duzzasztják az angol szótárak anyagát: llama (láma, állat), Hanukkah (zsidó ünnep), gorgonzola (sajt), Schadenfreude (káröröm) stb. Vagyis megint az adatfelvétel a döntő: a magyarban és más nyelvekben szűkebbre vonják a jövevényszavak körét, a többit az idegen szavak szótárába teszik. Az angol világban nincs idegen szavak szótára, mert bele van olvasztva a normál angol szótárba. A szótár az szótár, mondják ők, minek kétféle? Ezt leszámítva is nagy az angol szókincs, de nagy a német is, a francia is, tehát a világnyelvek, mai vagy valahai lingua francák mindig rengeteg szót szívnak magukba, hiszen ez a dolguk.

Egy magyar ismerősöm büszkén mondta, hogy lám, a magyarban két külön szó van arra, hogy szerelem és szeretet, míg a nyugat-európai nyelvekben (így mondta, ilyen lendületes általánosítással) csak egy, például német Liebe, angol love, olasz amore. Több baj van ezzel. Az egyik az adatfelvétel, vagyis hogy ez nem teljesen igaz. Az angolban a szerelmet love-nak, a szeretetet affection-nek mondják, a latinban – az is nyugat-európai nyelv – ugyanez amor és caritas. A görögben – kérdés, hogy az nyugat-európai nyelv-e – ugyancsak különbözik erósz és agapé. De az ismerősöm talán csak a mai, „nagy” nyugat-európai nyelvekre, a németre, angolra, franciára gondolt. Akkor is sántít a dolog. Nem vette ugyanis észre, hogy a magyarban e fogalompárnak csak a főnévi lexikalizációja bináris – azaz főnévből valóban kettő van: szerelem/szeretet, de igéből már nem, abból csak a szeret van. Itt bizony az angol előzi le a magyart, ugyanis van love ‘szerelemmel szeret’ és like ‘szeretettel szeret’. Egy-egy, mondhatnánk, ha nem volna az egész méricskélés naiv és alaptalan.

4.6. Angol jövevény?

Minthogy ma az angol a fő közvetítő nyelv, a többi nyelv főleg őtőle, őrajta keresztül veszi át az új szavakat. A magyar nyelvész ezeket angolként regisztrálja, mert az a szakszerű, ha a közvetlen átadó nyelvet nevezzük meg. Ezért mondjuk, hogy a marihuána angol jövevényszó a magyarban, jóllehet eredete a mexikói spanyol marijuana. Ezért mondjuk, hogy a fjord és a kimonó német jövevény, mert ezek annak idején a németből – a korabeli lingua francából – kerültek át a magyarba, bár a fjord eredetileg norvég, a kimonó japán. Ma a nemzetközi szavak többségét az angol közvetíti, még nagyobb arányban, mint annak idején a német. Angolként jegyezzük például: pláza (spanyol), macsó (spanyol), hamburger (német), kazetta (francia), guru (hindi), karate (japán), kóla (nyugat-afrikai), pizza (olasz) stb.

Az angolból az új átvételek elsősorban latin gyökerű szavak, többnyire a magyaros latinsághoz hozzáidomítva: szponzor (nem *szponszor), integráció (nem *intögrésön), szuper, tolerancia, szolárium, videó, mobil, koedukált, mikró (sütő), security [szekuriti] (őrző-védő) stb. Angol mintára kezdték el használni a régen meglévő ironikus szót abban az értelemben, hogy ‘különös véletlen, peches egybeesés, a sors iróniája’, például „Ironikus, hogy most ez az ember lett az igazgató” (It is ironic that the same man should now be director) – a hagyományos magyar jelentés a latin alapján ‘gúnyos’ volt. A légiutas-kísérő gond nélkül használja a turbulencia szót, az angol turbulence-ből, mely a latin turbulentia ‘zavargás, kavargás’ modern kori átvétele; az utasoknak ez alighanem a passzív szókincsébe tartozik. Néha átkerülnek latin szavak idomítatlanul is, angolosan, mint a kompjuter.

Az „igazi” (tehát valóban az angolból kiinduló) angol szavak, kifejezések száma a mindennapi magyar nyelvhasználatban jóval csekélyebb. Némelyik ezek közül végső soron ugyancsak latin eredetű, pl. celeb az angol celebrity szóból, amely a latin celebritas ‘híresség’ származéka. (A szüleim még használták a celebritást mint magyar szót.) Az angol szavak 1900 körül kezdtek a köznyelvben nagyobb számban megjelenni, főleg a sport, a filmgyártás, a ruhaipar terén.

A régebbiek: meccs, interjú, bridzs, koksz, stressz, sort, film, tröszt, szexepil (= sex appeal ‘nemi vonzás’), hemendex (= ham and eggs) stb. Új tárgyakkal, technikákkal együtt továbbra is jön a nevük – ez természetes, ahogy annak idején jött a kenguru, úgy jött a pizza, bitcoin, fájl, email, bébiszitter, blog, podcast (magyar ejtése [podkászt] vagy [podkeszt]), dresszing (salátaöntet), intercity, kampusz, stylist [sztájliszt], influenszer. A podkásztos műsorvezető elmondta, hogy ki mindenki lesz a vendége, majd hozzátette, hogy XY még pendingel (függőben van). Egy népszerű politikus szerint az emberek nem hosszasan megfogalmazott programokat, hanem könnyen áttekinthető bulletpontokat akarnak.

A betűszavak néha magyarosan, néha angolosan honosodnak meg. Magyaros a CD, NATO, ufó, USA, HIV vírus, LSD, viszont angolos az AIDS [étsz], GDP [dzsídípí], PR [píár] (public relations ‘közönségkapcsolat’). A PhD fokozatot mi angol szakosok mindig [péhádé]-nak mondjuk, nem akarjuk az angolt belekeverni a magyarba; a német tanszéken viszont [píécsdí]-nek nevezik, mert a németben így hívják, ők tehát nem az angolt keverik a magyarba!

A bacon (vékonyan szeletelt angolszalonna, császárhús) még keresi a beilleszkedés módját: egyfelől van baconszalonna, másfelől a [békönös] szendvicset írják az írás nyomán baconos, vagy a kiejtés nyomán baconös formában.

4.7. Posztol régen és most

Érdekesebbek azok az újabb angol átvételek, melyek nem „megfogható” dolgokra vonatkoznak, hanem viszonyokat, érzéseket, hozzáállásokat fejeznek ki: sztori, cool/kúl (sőt kúlos), fíling, oké, tinédzser, szpojler/szpojlerez (lelövi a poént), trollkodik (mások levelezésébe belerondít), szofisztikált (kifinomult), szaksz (= sucks ‘értéktelen, rossz’, szó szerint ‘szív, szopik’), imidzs (image, néha franciásan imázs, vagy visszalatinosítva imágó). Ilyen a realizál ‘tudatosít, rájön’, például „Most realizálom, hogy milyen késő van”.

Közben él tovább a régi latin realizál ‘megvalósít, kivitelez’: „Sikerült realizálni az elképzeléseinket”. Egyébként az angolban is megvan ez az eredetibb jelentés: We managed to realize our plans. Az utóbbi pár évben terjedt el a random ‘véletlenszerűen kiválasztott, esetleges’, például „Elkezdett táncolni egy random csajjal”, „Beültünk valami random kocsmába”. Azelőtt ezt úgy mondták volna: „valami csajjal”, „egy akármilyen kocsmába”, esetleg „vaktában”.

A random kiejtése teljesen magyaros, tehát a betűsort tükrözi: [random], nem *[rendom] – miközben például a bacon nem *[bacon], hanem [békön]. Sok szakterületi jövevényszó van, de azokat nem helyes idevenni, mert a magyar beszélők többségének ismeretlen, idegen szavak maradnak: road ‘turné műszaki személyzete’, drive ‘késztetés’, lízing/leasing, terminál (reptér része), datás [détás] ‘adatelemző’ , cordless (telefonfajta), mainstream, coleslaw saláta, baklava, desztináció (úticél) – ezeket sokan értik, de nem szakosított helyzetben nem használják, ahogy az olasz bel canto vagy fortissimo se tekinthető magyar (vagy angol) szónak, hiába használják a zenészek.

A mai posztol ‘fölrak a netre’ az angol post ‘posta, postáz’ szóból van. Régebben a magyarban a posztol szónak egészen más jelentése volt: ‘őrt áll, készenlétben várakozik’ – a katonai poszt ‘őrhely, állomáshely’ szóból, melyet a német közvetített az olaszból a magyarba. A nyelvtörténész ehhez hozzáteszi, hogy eredetük azonos: a posta régen úgy működött, hogy bizonyos távolságban állomások, posztok voltak (azért hívták posta-nak), ahol lovat lehetett váltani, megszállni stb.

Említsük még a tréfás nyugger ‘nyugdíjas’ szót, melynek angolos képzésmódja megfelel az angol nyelv szabályainak a g kettőzésével, lásd jogger ‘kocogó’, tenner ‘tízes bankjegy’.

4.8. Egybeesések

Mint minden nyelvben, az angolban is vannak véletlenül egybeeső szavak, azaz homonimák: azonos írás, azonos hangalak, de egészen más szó – mint a magyar fog¹ (tooth) és fog² (to hold). Ezeket – hiszen semmi közük egymáshoz – a szótárak általában külön szócikkben hozzák, megszámozva. Például:

bark¹ ugat, bark² kéreg
race¹ faj, race² verseny
can¹ konzerv, can² tud
bank¹ bank, bank² folyópart

A homonímiának van két alesete az írás és a hangalak eltérése szerint. Az egyik aleset, amikor két különböző szó írásban azonos, de kiejtésben más – mint a magyar egyen¹ [egyen] (let him eat) és egyen² [eggyen] (on one), pl. „egyen múlott a győzelem”. Ezek a homográfok:

lead¹ [líd] vezet ≠ lead² [led] ólom,
minute¹ [minit] perc ≠ minute² [máj-NJÚT] apró,
wind¹ [vind] szél ≠ wind² [vájnd] teker.

Néha ugyanannak a szónak különböző alakjai homográfok:
read [ríd] olvasni ≠ read [red] múlt idő,
live [liv] élni ≠ live [lájv] élő,
use [júz] használni ≠ use [júsz] használat.

Az ellenkezője is gyakori: azonos a hangalak, de más az írás – mint a magyar háncs = hánts, fojt = folyt. Ezek a homofónok, például:

meat [mít] = meet
way [véj] = weigh
berry [beri] = bury
write [rájt] = right = rite
guest [geszt] = guessed
mayor [mer] = mare

A fenti példákban az egybeesés a véletlen műve, a két szónak nincs köze egymáshoz. Néha viszont érthető és átlátható, hogy miből ered a kétféle jelentés, ilyenkor többjelentésű (poliszém) szóról beszélünk – mint a magyar vasal esetében 1: ruhát simít; 2: vaspánttal megerősít. Például:

hot 1: forró, 2: csípős,
bulb 1: gumó; 2: villanykörte,
film 1: film, 2: bevonat, réteg
dish 1: tál; 2: étel, fogás
serve 1: szolgál; 2: felszolgál, tálal
power 1: erő; 2: villanyáram

A poliszémiának fokozatai vannak; néha már nehezen lehet fölismerni a közös jelentést, például train ‘vonat’ és ‘kiképezni’, eredetileg mindkettő ‘húz/ás, von/ás’, mert ahogy a lovak húzták az összekapcsolt kocsikat, úgy húzta a mester maga után a tanítványokat. Ugyanígy az előző pontban említett posztol két jelentése: ez ma már homonímiának tekinthető, és csak a nyelvtörténész tudja, hogy eredetileg ugyanaz a szó.

Nádasdy Ádám: Milyen nyelv az angol?
Corvina Kiadó, Budapest, 2024
224 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft