»Előre betervezett elavulás« | Hőhullám / Liliom Produkció

Posted on 2024. április 17. szerda Szerző:

0


Fazekas Erzsébet

„Az ötvenes nőkért. Nem vagy egyedül – zenés vígjátékkal a klimax ellen” – így hirdeti magát a Liliom Produkció Hőhullám című előadása. Azt már e sorok írója teszi hozzá, hogy ha a klimax ellen nem is, de a tünetei által okozott testi kínok, a szimptómák okozta zavarodottság (testi/lelki ’megborulás’) ellen valóban kínálhat valamiféle üdítő segítséget egy jó színpadi előadás.

Hiszen a változókor ellen – szögezzük le! – nincs mit tenni, mert az kéretlen, hívatlan mindenképpen betoppan. (Ennek ideje a 45-60 közötti évekre esik, a perimenopauza ezen belül a 44-55-es nőket érinti.) Az viszont mindenképpen kellemes hatású segítség, ha jó kedéllyel fogadjuk az elkerülhetetlent. Az előbb említett – s majd még a következőkben sorolandó néhány – adatot, egy a témában született korábbi írásomból idézem (Iványi Orsolya: Mindent a változókorról).

Ha tehát a sok középkorú nőnek túlzottan ismerős – egyeseknél ugyanis olykor nagyon kellemetlen tünetekkel jelentkező – klimaxszal szemben nem is tud fellépni ez az országjárása során is nagy sikert aratott előadás, de az általa nyújtott kikapcsolódás jó hatású lehet, még ebben az élethelyzetben is. Amire az ötvenes nőknek – valamint a velük élőknek is – nagy szükségük van. Hiszen ez a testi-lelki átalakulással is járó korszak mind fizikai, mind érzelmi kihívásokat jelent, és következményeivel alaposan fel is forgathatja az érintettek – sőt még a környezetük – életét is.

A változás korának témáját dolgozta fel tehát (Pablo Galiano ötlete nyomán) a Liliom Produkció tabukat döntögető zenés vígjátéka. Iványi Orsolya könyvéről szólva korábban utaltunk rá, hogy a téma avatott szakértője szerint napjainkban is tabu ez a téma. A nézőtéren ülve azonban arról győződtem meg, ma már ez aligha lehet így. Ugyanis a nézősereg, a férfiakat is beleértve, igen értőn reagált minden üzenetre.

Mivel kimondható, hogy nem eléggé közismert e kérdésnek minden részlete, azért fontos lehet a témát napirenden tartani. Ezért is örültem a közelmúltban látott előadásnak. Sokan derültek az olykor picit szokatlan (de semmiképpen sem vulgáris) kiszólásokon („és most a nevetéstől bepisiltem”). Akkor talán föl se fogták, hogy valójában a klimax egyik fő tünetét nevezték meg a színpadon. Majd – az akaratlan vizeletvesztés után – sor került a többi tünetre is: hőhullámok, éjszakai leizzadás, gyakori nappali kimelegedés, nemi érdektelenség, száraz hüvely. De előfordulhat sok más kellemetlenség is: puffadás, égő száj szindróma, szédülés, gyakoribbak az allergiás panaszok, a bőrviszketés, a kiütések, a mellek érzékennyé, fájdalmassá válhatnak. Az ízületi gyulladás, a csont- és/vagy izomfájdalmak, a szabálytalan szívverés, szívdobogás, áramütés-érzés, a testszag megváltozása mellett bizsergő érzés jelenhet meg testszerte. Az említetteknél azonban általánosabb tünet a hangulatváltozás, a libidó eltűnése.

A Hőhullám előadásának közönsége nagy empátiával követte a hízásra, izzadásra, szájszárazságra panaszkodó nők párra vadászó akcióit, s ezekről sejteni lehetett, hogy kevés sikerrel kecsegtetnek. Olykor azonban történnek csodák – ezzel vigasztalhatjuk hőhullámos nőtársainkat… A néző hölgyek férfi kísérői is hangos nevetéssel fogadták a kissé frivol témát. Nyílt színi tapsot kapott az a rezignált (vagy duzzogó?) megállapítás, hogy a klimax nem más, mint „előre betervezett elavulás”. Vastapsos este volt, a menopauzát kendőzetlen harsánysággal kiteregető próza és ének egyaránt nagyon nagy sikert aratott.

Maga a darab, melyet Varga Lóránt honosított: az ötveneses éveikben járó négy barátnő (a kettős szereposztás színészei: Détár Enikő/Brunner Márta, Fésűs Nelly, Gyebnár Csekka/Kokas Piroska, Ladinek Judit, Fekete Linda) a spanyol Riviérára utazik. Egy szál férfi tart velük (Szőke Zoltán, máskor Csík Csaba, Szakács Tibor). A kísérő – a valójában cselekmény nélküli darab történetében – a rezonőr szerepét tölti be, aki az udvarlók helyett bókolva istápolja a lelküket. Hol szépségükért, megtartott fiatalságukért, kellemes megjelenésükért dicséri őket, hol szép szavakkal vigasztalja azt, aki kövérnek látja magát. Keresetlen szavakkal teszi helyre azt a nőt, aki úgy hiszi, számára nem teremhet már szerelem, mivel egy férfi se érdeklődik iránta…

A darab a 2023. novemberi premier óta telt házzal megy. A múlt év decemberében országjáró turnéra indult, amelyet elkísért a Koch Mária (kommunikációs szakember) alapította helloklimax® érzékenyítő program előadása is. Annak célja, hogy a menopauza kezelésében tapasztalt szakmai csapat a felvilágosítás mellett tippeket is adjon a tünetek megszüntetésére, enyhítésére. Az előbbiek mellett a program fókuszában áll a klimax tabumentesítése, a személyre szabott segítségnyújtás. (Mind civileknek, mind vállalatoknak szerveznek találkozókat.)

De miért és hogyan kerül színpadra egy jobbára tabusított állapot? A Liliom Produkciót a hazai színházi és filmes világban jól ismert színésznő, Tallós Rita hozta létre azért, hogy női színházi struktúrát teremtsen, aminek mottója: „Nők, nőkről, nem csak nőknek!” Az alapító a saját személyes történetén keresztül mutatja be, hogy a változókori életszakasz milyen sok nehézséget okozhat. (Az országos siker elérésében fontos szerepe volt a New Seasons Produkciós Irodának.)

Tallós Ritának az én szememben elévülhetetlen érdeme, hogy amikor évekkel ezelőtt emlőrákot diagnosztizáltak nála, akkor is és azonnal fontosnak találta, hogy a nyilvánosságnak beszámoljon arról, ilyenkor az érintettnek mi a teendője. Föl kell vennie a harcot még az ilyen kegyetlen betegséggel szemben is. Ő maga bizalommal fogadta a kemoterápiát, és kopasz fejjel színpadra állt, ország-világ elé tárva, hogy megfutamodni nem szabad. Akkori példamutató – és egyben nagyon megható – szerepvállalásáról egy orvosi portál hasábjain számoltam be. Az emlődaganat, a statisztikák szerint, 50-65 éveseknél a leggyakoribb, bár ma már egyre több fiatalabb nőt is érinthet. (Hazánkban az átlagos kockázat 8-10% – ez azt jelenti, élete során minden 10-12. nőnél kialakulhat ez a betegség.) A rák egészségügyi terheivel, természetesen nem is említhető egy napon/lapon a menopauza, hiszen ez utóbbi, adott életkorban, minden nőnél beköszönt és okoz terheket – még ha ezek nem is egyforma súllyal nehezednek az érintettekre.

Szükségesnek érzem, hogy emlékeztessem azon keveseket, akik nem képesek hűvös tárgyilagossággal szemlélni a változó korral együtt járó kényelmetlen fejleményeket: jó vagy sem, de ez a helyzet. A méltatlankodók figyelmébe pedig Fay Welon angol írónő megfogalmazását ajánlom: „egy emberi lényt nem a hormonszintje határoz meg, a boldogtalanságnak sokkal több oka van.”

A Liliom Produkció előadásáról nagyon nehéz elemző sorokat írni. Például hogy az egyik szereplő miért tapasztalja: akármit tesz is, újabb és újabb kilókat szed föl. Hogy a barátnői miért éppen a cigarettázástól óvják. Azonban most és itt, e cikk keretében – utalva Tallós Rita hősies előbújására (coming outjára) és példamutatására vagy akár „népnevelői szándékkal” – megoszthatunk olvasóinkkal néhány tudományos kutatási adatot.

Azt például, hogy az anyagcsere a kor előrehaladtával lelassul, és a szervezet egyre kevesebb kalóriát éget el. Ezt a folyamatot az ösztrogénszint csökkenése tovább fokozza. Ezért a változókorban könnyebben szedünk magukra plusz kilókat. Ebben az időszakban ingerlékenyebbek, érzékenyebbek lehetünk, nehezebben koncentrálunk. A nők 75-80%-a tapasztalja valamelyik tünetet a sok közül, 20-30%-uk akár súlyos formában. Ami a két legnyilvánvalóbb tünetet illeti, akár 5 kg többlet leadásával a hőhullámok 30%-kal elviselhetőbbek lehetnek. A végbemenő változások miatt a menopauza egyeseknél akár ún. második serdülőkor is lehet, hiszen az érintett nő mindkét szakaszban kicsit megőrül a hormonoktól. Ilyenkor megnövekszik több krónikus betegség kockázata. A hormonszint változásának nyomán gyakoribbak egyes mentális, autoimmun, keringési, anyagcsere-betegségek. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a dohányzás felgyorsíthatja a menopauzát, így az átlagosan akár két évvel előbb jelentkezhet. (Ugyanis a nikotin – ami a petefészekben a legnagyobb kárt okozni képes vegyületek egyike –, aktiválja a nemi hormonokat lebontó enzimeket a májban.)

Tudom, hogy a fenti adatokat könnyű itt felsorolni, ám az egyszerűbb üzenetek sokkal könnyedebben adhatók tovább a színpadról – ahogyan ezt a Hőhullámok előadása igazolta is. Például olyan aprósággal, mint egy akár zsebre is vágható miniventilátor, ami szinte a kezéhez nőtt az egyik szereplőnek. Mert szép is, jó is a spanyol Riviérán napozni (vagy a napernyő árnyékban légfürdőzni), de némi hűs szellővel még jobb minőségűnek tűnik az élet.

A szakemberek becslése szerint azáltal, hogy a születéskor várható élettartam is növekszik, 2030-ra a világon 1,2 milliárd nőt érinthet az általában 45-55/60 éves kor között (12 hónappal az utolsó menstruáció után) kezdődő menopauza. Így aztán a Tallós Rita közreműködésével színpadra állított előadás a jövőben is sok érdeklődő számára jelenthet hasznos „életvezetési segédanyagot”…

Fotók: Liliom Produkció
(A képek különböző előadásokon,
eltérő szereposztásokról készültek)

Részletek, további előadások és jegyvásárlás