Mindenkinek lehet puha sziklája | Dan Schreiber: Eszement elméletek

Fazekas Erzsébet |

Kezdjük a konklúzióval: hatalmas élvezet ezt a könyvet olvasni. A cím amúgy is magasra korbácsolja az érdeklődést, meg azért is, mert távolról sem (csak) arról szól, mint amit a cím sejtet. A brit-ausztrál Dan Schreiber ugyanis – alapos kutatás útján gyűjtött, sok adattal alátámasztott eseteket ismertetve – nagy gonddal megszerkesztett, valójában tudomány- és kultúrtörténeti munkát ad olvasói kezébe. Elénk teríti a fajsúlyos eredményeket elért tudósok laborjából az asztalon maradt morzsákat is, olyan szarkasztikusan tálalva, hogy kapásból elfogadom a fülszöveg állítását: a szerző – mellékállásban? – humorista is. És ez az első magyarul megjelent könyve, de már várom a következőt.

A mű tehát nem kizárólag eszement ötletek gyűjteménye, hanem számtalan különös jelenséggel kapcsolatos, érdekes és egyben okos magyarázatok halmaza. Amiből bárki bátorságot meríthet arra nézve, hogy ha a tudósoknak szabad dilinyósnak lenni, már miért ne lehetne (olykor) lökött bármely híresség, de akár maga az olvasó is…

Kezdjük könnyed témákkal! Levon-e bármennyit is Novak Djokovics sportolói erényeiből az, hogy mit mond a „boszniai piramisokból jövő energiáról”, meg az étrendről. „Ahogyan beszélünk bizonyos ételekről, az befolyásolja a hasznosulásukat. Ha a brokkoliról rosszat mondunk, az csökkenti tápértékét, ronthatja az étel ízét.” Nem tűri a vacsoraasztalnál a negatív energiát, tilos az sms, az e-mail, a tévézés. „A pozitív beszélgetés ugyan megengedett, de ő csak az étellel folytat mentális dialógust.” Könyvében (A győztes étrend) közreadja még más meggyőződését is: „a tudósok bebizonyították, hogy a vízmolekulák reagálnak az érzéseinkre, illetve arra, amit kimondunk.” (Ezt most nem kommentálom, de lejjebb még találkozunk vele.)

• Olvass bele!

A tenisz története ismer más bogaras játékosokat is, akik „vad elméleteik ellenére is a csúcsra jutottak”. A szerző megosztja velünk, hogy az egyik teniszbajnokság alatt Serena Williams mindvégig csak ugyanazt az egy pár zoknit volt hajlandó viselni. Rafael Nadal pedig – labdameneten kívül – sose lép a pálya vonalaira.

De haladjunk a bizarrabb esetek felé. Dan Schreiber barátja turistaként eltévedt, fejét egy lágynak mondott sziklatömbre hajtva töltött egy éjszakát az erdőben. A többiek kétkedését oszlatandó visszament velük, s megmutatta ezt a sziklát. Kiderült, kiszáradt tehénlepény volt. Belátta, nem véletlen, hogy reggel legyek köröztek a feje körül. „Sokan felfedezzük a magunk puha szikláját… a létét nem tudjuk bizonyítani, de számunkra mégis megfogható valóságnak tetszik” – elmélkedik Dan az eset kapcsán.

Lassan tudományosabb területekre érünk. Megtudható, hogy a gyantáz(tat)ás elterjedésének mi köze van a lapostetvek esetleges kihalásához. A témát zavarba ejtő poénkodással tárgyalja a szerző: „egy fajnak miért csak a funkciója miatt kínálnak védelmet egy rezervátumban? A tetűnek miért nem? Miért nem fotóz egyetlen természetfotós se tetűt? Szegényről kizárólag orvosi felvételek készülnek. A lapostetű talán nem a természet része?” (Bizonyos megszorításokkal igazat kell adnom neki…) Ebben a könyvben kétségtelenül vannak eszement gondolatok, ám gyakran nehéz széjjelválasztani a szerző humorizálását a valóságos tényektől. Azt írja például, hogy akinek lapostetűje van, ki ne irtsa! Adományozza valamelyik rezervátum fenntartójának (például a Rotterdami Természettudományi Múzeumnak), ahol gyűjtik. És ez nem vicc! Sok parazita van veszélyben, mert létezésükhöz szükséges a gazdaállat. „Az élet egy ökoszisztéma. Elég egy valamit lepöccentgetni, máris bámulatos láncreakció indulhat el. A mi dolgunk, hogy minden életet védjünk, még a viszketéskeltőkét is.”

A vájtfülűek figyelmébe ajánlom azt a bekezdést, ahol négy szakértő (csillagász, történész, időjárás-kutató, mérnök) magyarázatát gyűjtötte össze arról, hogy mi okozhatta a Titanic katasztrófáját. Ha együtt, mind a négy magyarázat helytálló, matematikailag szükségszerű volt a luxus ócánjáró elsüllyedése…

Ehhez képest súlytalan az ausztráliai Parkes csillagvizsgáló esete. Az itteni rádióteleszkóppal kutatják a földön kívüli élet lehetőségét, itt vették Neil Armstrong rádiójeleit a Holdról. Ám az alábbiak is itt estek meg: 17 éven át észleltek valami furcsa interferenciát. Sok mindenre gyanakodtak villámcsapástól napkitörésen át. Végül rájöttek, hogy a rejtélyes jel forrása a csillagvizsgáló konyhájának mikrohullámú sütője. „A zavarba ejtő jeleket a személyzet keltette, amikor az ebédjét melegítette.” A tudósok nem vizsgálták azt az egyszerű kérdést, hogy a jel miért mindig a nap azonos szakában bukkan fel…

A tudósok gondolkodási skálájának másik végén a Nobel-betegség (Nobelitis) fertőzöttei állhatnak. A szerző 31 ilyen ’beteget’ említ – olyan díjazottakat, akik úgy érzik, ők még olyan témához is nagyon értenek, amiről eddig semmit se tudtak!

Higgyük el tehát Dan – adatokkal jól alátámasztott – állítását, hogy bármelyik zseni lehet orbitálisan zakkant. Az 1973-ben kvantumfizikai eredményeiért Nobel-díjjal jutalmazott Brian Josephsont a tudományos közösség később kizárta, mert azt vallotta: a víznek is van emlékezete, illetve hogy az emberek képesek telepatikus úton kommunikálni. A HIV-vírus azonosításáért 2008-ban fiziológiai Nobel-díjjal elismert Luc Montagnier pedig oltásellenes lett. II. János Pálnak azt javasolta, Parkinson-kórját gyógyítsa erjesztett papayával.

A tudós tehát lehet egyben őrült is – erről győznek meg Dan Schreiber történetei. És közben szorgalmas, ám doktorátus nélküli kutató is elérhet világraszóló orvosi eredményt. Ilyen a gyógynövényekkel foglalkozó Tu Ju Ju, kínai gyógyszerésznő. Két évig utazgatva találkozott minden fellelhető füvesemberrel. Kétezer hagyományos recept alapján 200 gyógynövényből készített 380 kivonatot. Majd egy i. e. 340-ben lejegyzett szövegben talált receptet önmagán kipróbálva eljutott a malária elleni hatóanyag felfedezéséig. Négy évtized után pedig megjött az elismerés: 2015-ben a Nobel-díj. (Egyes becslések szerint a valaha élt emberek 5 százalékának halálát a malária okozta.) „Tu története szerénységre tanít. Általában természetesnek vesszük, hogy jobbak, okosabbak vagyunk, mint akik korábbi civilizációkban éltek, s nem tulajdonítunk jelentőséget a régi idők üzenetének. Gúnyoljuk a múltat, semmint kapcsolódnánk hozzá. Holott tudjuk, a múltbeli ötletek, gondolatok nélkül nem jutottunk volna oda, ahol vagyunk” – összegzi Dan.

A filozofikus üzenet után lássuk a kötet misztikus témáit. Rosemary Brown postai dolgozó volt, sosem tanult zenélni, ám egyszer csak halott zenészek (Liszt, Chopin, Brahms, Beethoven) elkezdtek neki diktálni, ő pedig mindent hibátlanul lekottázott, s ezeket a műveket elő is adták, nagy sikerrel… Élő zeneszerzőknek is segített átiratokat készíteni. Sok művész tisztelte a tanácsaiért. (Na, ezt hová soroljam?)

Több példa kalauzol ezoterikus kalandozásra – a szellemvilágba. Itt csak egyet idézek, Pearl Curren esetét. Ez a hölgy az 1700-as években élt brit szerző (Patience Worth) nevében publikált egy vaskos regényt Jézus életének utolsó napjairól (The Sorry Tale, 1917). A szerző sosem járt Jeruzsálemben, ám a Washington egyetem történelemprofesszora (Roland Green Usher) így írt munkájáról: „az evangéliumok óta ez a legfontosabb Krisztus-történet. Minden kritikus elámult a pontosságon, amivel a szerző a római paloták, az ősi piacok helyszíneit, a látványt ábrázolta, s írta le a szagokat.”

Szintén érdekesek a hihetetlen egybeesésekről szóló írások. Idéz egy úgynevezett ’jövőt jósló’ művet: Morgan Robertson 1898-ben született elbeszélése (Futility) egy Titan nevű, elsüllyeszthetetlennek tartott hajó – jéghegy okozta – végzetéről szól. (A további példákat keresse csak nyugodtan tovább a maga szórakoztatására az olvasó.)

Azért még ide szólítom a könyv egyik fő üzenetét: „…az alternatív utakat választó gondolkodók közül néhányan jelentősen alakítottak a világunkon. Néha jobbá tették, néha rosszabbá.”. A Dan által olykor sarlatánként emlegetett – gyakran durván hazudozó – dilinyósok szerepe olykor felbecsülhetetlen értékű (is) lehet. Közéjük tartozik például a magát Szürke Bagolyként bemutató amerikai indián természetvédő. Élete történeteként azt írta (1931), hogy Rio Grandéban született, anyja új-mexikói apacs, apja skót, s az odzsibva főnök mellett élt. A Riding Mountain Nemzeti Parkban (Manitoba) hódmenhelyet hozott létre. Memoárja sikere után a világot járta, hirdetve a természetvédelem eszméjét. Meghívták a Buckingham palotába is. Három hónap alatt 138 turnén lelkesítette szó szerint a saját végkimerüléséig a közönséget. Halála után derült ki, nem volt indián, cserzett bőrét a hennának, fekete sörényét a hajfestéknek köszönhette. Szóval Szürke Bagoly, vagyis Archibald Stansfeld Belaney egy fakitermelő vállalat hivatalnoka volt az angliai Hastingsben. 18 évesen került Kanadába, ott kezdett indiánként élni, és írni is. A kiadóknak fejtörést okozott, leleplezzék-e a csalását. Ám üzenete addigra már sokakat megfertőzött. Az amerikai indiánokról, a természet megóvásának fontosságáról szóló egyik angliai előadását lelkesen hallgatta két tizenéves fiú is. Az egyik David Attenborough volt. Bátyja írta az 1930-as évekbeli közös élményről: „Öcsémet lenyűgözte, hogy figyelmeztetett az ökológiai katasztrófára. Akkoriban még nem sokat beszéltek arról, hogy az emberiség veszélybe sodorja a természetet, mert hanyagul lerombolja és megfosztja értékeitől, de ez a téma öcsém hitvallásának mai napig a része maradt.”

Jogos tehát Dan felvetése a hamis identitást hazudó Szürke Bagolyra utalva: „milyen lenne az élet az efféle csodabogarak nélkül?” Válaszként leszögezi: Attenborough bizonyára épp ilyen nagy természetvédő lett volna. A balkezesnek született Ringo Starr ugyanilyen remek dobos lett volna akkor is, ha ördögűző nagyanyja nem akarta volna erőszakosan rászoktatni őt a jobb keze hangsúlyozottabb használatára. És Jane Goodall is minden bizonnyal megtalálta volna útját szeretett gorilláihoz, ha nem hat rá Louis Leakey, a különc paleontológus, aki úgy vélte, hogy kutatásra, csak a tudományos képzettség nélküli, egyedülálló nők alkalmasak. De talán mégis könnyebb volt ilyen indíttatás után megtalálni saját útjukat…

„Néha nem lehet a jóig a rossz nélkül eljutni” – morfondíroz Dan Schreiber. Arra biztatja olvasóit, hogy „engedjenek némi őrületet az életükbe – beszéljenek növényeikkel, tanuljanak delfinül stb. De – teszi hozzá kiegészítésképpen – egyik őrült elméletben sem kell hinniük vagy úgy belemerülni, hogy az függőséget okozzon.” Rögtön figyelmeztet arra is, hogy nem célszerű hirtelen felindulásból elvetni az alternatív utakat választó gondolkodók, vagyis az őrült fantaszták elméleteit. „A könyvben szereplő minden elmélet hívőkre épít. De hinni eszükbe se jusson! Olvassanak, igen, vitassák meg a barátaikkal, dőljenek hátra, és hagyják, hogy egy-egy ötlet néhány másodpercre változtassa meg az univerzumukat – de az ég szerelmére, egyikben se higgyenek!”

Lezárásként ide hozza saját – 2022 júliusában leírt – elméletét arról, hogy mikor nevethette a legtöbb ember egyszerre a legnagyobbat a Földön. „Tíz éve, július 27-én, a londoni olimpia megnyitóján, amikor a szimfonikusok Vangelis zenéjét játszották, s a tévékamera egy zongorán pötyögő egyetlen ujjra zoomolt. Amikor a kamera megkereste az ujj gazdáját, és megmutatta Mr. Bean arcát, nem csak a stadionban lévők, de szerte a világban a 700 millió (vagy 1 milliárd) néző egyszerre nevetett fel!” (Hozzáadhatjuk számukhoz e könyv olvasóit is? Tovább növelve ennek az állításnak a megdönthetetlen érvényét.)

Dan Schreiber: Eszement elméletek.
Zseniális emberek válogatott hülyeségei 
Fordította: Lázár Júlia
Corvina Kiadó, Budapest, 2024
266 oldal, teljes bolti ár 5990 Ft,
online ár a lira.hu-n 5391 Ft,
e-könyv változat 4199 Ft
ISBN 978 963 137 0034 (papír)
ISBN 978 963 137 0089 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Az emberek furcsák – de ez nem baj. A zsenialitás és az őrület gyakran ugyanarról a tőről fakad. Thomas Edison például minden okossága mellett is azt vallotta, hogy este pizsamába bújni rossz hatással van a szervezetünk működésére és álmatlanságot okoz, ezért a munkaruhájában feküdt le. Ki akartam próbálni az elméletet, ezért megkértem húsz, álmatlanságban szenvedő embert, hogy néhány éjszakára vessék be ugyanezt a trükköt. A válasz nem volt elsöprő: 1. a dolog nem működik, 2. Edison biztosan nem aludt merevítős melltartóban.”
Furcsaságok és meghökkentő tébolyok világába vezet ez a szellemes könyv, minden lapján valami különös őrültségbe botlunk. Sir Arthur Conan Doyle megjelent a Royal Albert Hallban – hat nappal a halála után. Ringo Starr ördögűzésnek köszönheti különleges technikáját. Sylvester Stallone édesanyja ismert fenékjós volt. Tizennégy évvel a halála után John Lennon megszólalt egy épp felvett lemezen. A Titanic katasztrófáját 1898-ban már megírták. Az irodai növények képesek kinyomozni, ki a gyilkos…