Sausic Attila: Félhold Németországban (részlet)

Például a hidzsáb ~~ Haj és kendő

1958-ban Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök derűs beszédet tartott Kairóban többezres hallgatóság előtt. Felidézte öt évvel korábbi találkozóját a fundamentalista Muszlim Testvériség fejével, abból az időből, amikor röviddel hatalomra jutása után még megegyezést keresett a szervezettel: „Együtt ültünk, és ő követeléseket támasztott. Nos, mit követelt? Az első, amit akart, az elfátyolozás bevezetése volt Egyiptomban. Az utcán minden nőnek fejkendőt kellett volna viselnie.” A közönség hangos derültséggel fogadja a képtelennek tűnő követelést. Nasszer megerősíti: „Minden nőnek az utcán!” Valaki bekiabál: „Hát hordjon ő kendőt!” A jókedv fokozódik. Nasszer, mint tovább meséli, ezt mondtaa muszlim vezetőnek: „Uram, a lánya az orvosi főiskolán tanul, és nem visel kendőt. Hát miért nem hordat vele fejkendőt? (derültség). Jóllehet a saját lányát nem tudja rávenni, hogy kendőt viseljen, azt követeli tőlem, hogy tízmillió nőt rábírjak erre? Én egyedül?” (taps, hahota)

Ami akkor képtelenségnek és mulattatónak számított, ma közel sem tréfadolog. Az iszlám konzervatív reneszánsza megváltoztatta az öltözködést, átalakította az utcaképet a muszlim országokban és részben Nyugat-Európában is.

A muszlim divat változatos: mint ismeretes, a saría-diktatúrák eltérő mértékben vetnek számot a női test veszélyeivel. Az egész termetet borító leplek közül legkövetkezetesebb az Afganisztánban kedvelt burka, amely még a szem elé is egyfajta rácsot von, míg az Iránban használatos csador az előbbihez képest merészen szinte az egész arcot láttatni engedi, hacsak nem társítják a csupán a szemet szabadon hagyó fátyollal, a nikabbal. Hozzájuk képest kimondottan szabados ruhadarab az előzőekben fejkendőnek nevezett, a csupán a fejet és a nyakat borító hidzsáb.

Aki tehát az iszlámról beszél, nem hallgathat a női hajról. Mert legyen bár sima, hullámos vagy göndör, szőke, fekete, vörös, barna vagy tarka, veszedelmesnek számít. Fenyegetőnek, mert vágyat ébreszt. A női haj jelentőségét és szimbolikus voltát nemcsak gondos ápolása vagy kötelező eltakarása, hanem az is bizonyítja, hogy különböző korokban és különböző okokból a nők kopaszra nyírása megalázásuk és nemük jelképes eltörlésének kedvelt eszközeként szolgált.

Mindamellett ez sem az iszlám találmánya: a hajat már a zsid vallás is a gyökerénél ragadta meg, egyszerűen ugyanolyan szőrzetnek nyilvánítva, mint a szemérem takaróját. Ahogy az utóbbit nem ildomos mutogatni, az előbbi is takargatásra szorul, állították már a monoteizmus első prófétái. Mint a szeméremszőrzet a nemi szervet, úgy koronázza a haj a testet, és innen már nem jelentős ugrás – miként a kereszténység is tette – a nőt egészében vulvának nyilvánítani.

Ám haladjunk sorjában. A muszlim női öltözékre leginkább mérvadónak természetesen a Koránt kell tekintenünk. Az egyik kulcsfontosságú vers így hangzik: „És mondd a hívő nőknek,hogy süssék le a tekintetüket, és ügyeljenek a szemérmükre, és ne mutassák a díszeiket, csupán azt, ami látható, és kendőzzék el ruhakivágásukat […]” (24, 31) Mely ruhakivágás szorul elkendőzésre? Aligha egyéb, mint az akkori araboknál viselt bő fehérruha elülső mély nyílása, amely bizonyos mozdulatok esetén szabad pillantást engedélyezett a női mellekre.

További eligazítást adhat a 33. szúra 59. verse: „Próféta!Mondd a feleségeidnek, a leányaidnak és a hívők feleségeinek, hogy borítsák az [orcájukra] köntösük egy részét! Így érhető el leginkább az, hogy elismertessenek és ne zaklattassanak.” Összevetve azonban Simon Róbert fordítását német átültetésekkel, kiderül, hogy az általa szögletes zárójelben, azaz értelmező kiegészítésként beszúrt „orca” másutt hiányzik; az utóbbiak csupán úgy fogalmaznak, hogy a muszlim nők borítsák magukra – tehát nem feltétlenül a fejükre – a köntösüket.

A mai arab nyelvben fejkendőként értett hidzsáb szó ugyan a Koránban is előfordul, csak éppen nem kendőt vagy fátylat jelent.Ezt szemlélteti a 33. szúra 53. verse. E vers egyúttal arra példa,hogy a próféta olykor személyes kényelmének biztosítására is jónak látta, ha Allahhoz folyamodik: „Ti hívők! Ne lépjetek be a próféta hajlékaiba – ha csak engedélyt nem kaptatok – evésre, anélkül, hogy kivárnátok a kellő időt arra! Ha azonban meghívást kaptatok, lépjetek be. Amikor pedig már ettetek, akkor széledjetek szét és ne bocsátkozzatok bizalmasan beszélgetésbe! Bizony, terhére vagytok ezzel a prófétának! Ám ő restellkedik előttetek [és nem küld el titeket]. Allah azonban nem restelli az igazságot.”

A próféta által megelégelt helyzetet tehát úgy képzelhetjük, hogy bizalmasai kedvük szerint, hívatlan vendégként tértek be falatozásra otthonába, majd azt követően véget nem érő társalgással tették próbára házigazdájuk türelmét. Mint a vers második feléből kiderül, Mohamed ajánlatosnak tartja az eredetileg laza és spontán látogatásokat megengedő baráti viszonyt más tekintetben is korlátok közé szorítani: „És ha kértek valami eszközt a feleségeitől akkor függöny mögül kérjétek! Így tisztább marad a ti szívetek és az ő szívük is.” Nem a köntöst vagy a fejre borított kendőt, hanem ezt a függönyt nevezték hidzsábnak, amelyet akkoriban a közel-keleti uralkodók is előszeretettel alkalmaztak feleségeik elrejtésére.

Allah parancsa tehát éppúgy kifejezheti a próféta igényét az addiginál magasabb státuszjegyekre, mint azt az egyszerű elvárást, hogy a hívők ne legeltessék a szemüket asszonyain. Mellesleg a bizalmas társak meghökkenve vehették tudomásul, hogy ugyanez a vers a feleségek kisajátítását a Mohamed halála utáni időszakra is kiterjeszti: „Nem szabad terhére lennetek Allah küldöttének és nem szabad megházasodnotok sohasem az ő feleségeivel, miután ő már nem lesz!” Nem szőrszálhasogatás a Korán ilyesfajta boncolgatása?

Annyiban semmiképpen, hogy a Magyarországi Muszlimok Egyházának közösségi oldala is ezekre a versekre hivatkozik, mielőtt levonja a következtetést: „A fejet úgy kell betakarni, hogy a haj, a nyak, a mell takarva legyen.” Ezzel szemben az imént megállapíthattuk, hogy a női fej természetes díszéről és annak eltakarásáról nem esik szó a Koránban.

Ha a hidzsáb, és általában a muszlim női viselet forrását kutatjuk, jóval a Korán összeállítása utáni időszakban, azon korban kell keresgélnünk, amikor a despotikus arab birodalom igényeinek megfelelően mindenre kiterjedő szabályrendként dolgozták ki az iszlámot. Ennek megfelelően az öltözködési előírások az előző fejezetekben már említett hadíszokra, vagyis a próféta állítólagos szavairól vagy cselekedeteiről szóló, későbbi évszázadokban írásba foglalt mendemondákra vezethetők vissza. Ezekből állítottak össze az iszlám tudósai ízlésüknek megfelelő gyűjteményeket, szabályrendként kezelt útmutatókat az évszázadok során.

Klasszikus formában a próféta egyik feleségét, Ajsát idéző hadísz fogalmazza meg a ma is érvényes álláspontot. Ajsa közlése szerint nővére egy alkalommal igen szabados öltözékben jelentmeg a próféta előtt. Ő pedig elfordította a tekintetét, s így szólt:„»Ó, Aszma! Ha a nő elérte a menstruáció idejét, nem szabad többet láttatni belőle, mint ezeket!« Azzal az arcára és a kezére mutatott.”

Ám még ez a kis anekdota is csak a hat mérvadónak tekintett, 9. századi hadíszgyűjtemény egyikében, Abu Dávúdnál szerepel. Mások csupán olyan példabeszédeket említenek, amelyek imádkozás során írják elő a haj és a nyak elfedését. Ez azonban nem zavarta az iszlám törvénykönyvek összeállítóit abban, hogy az idézett hadísz előírását jelöljék meg általánosan kötelezőként. Ebben játszott szerepet az aura arab fogalma, amely eredetileg és szűkebbértelemben a „szemérmet”, a manapság az elsődleges és másodlagos nemi jegyek hordozóinak nevezett testrészeket jelölte. Nőkre vonatkozóan ezt kiterjesztették szinte az egész testre. Élesebb vita a négy konkuráló jogiskola között – és azokon belül is – ezután már csak arról folyt, hogy a kéz- és a lábfej egésze vagy csupán a tenyér és a talp hagyható-e szabadon.

Tulajdonképpen mi a baj a nővel? Az iszlám – és más monoteista vallások – szerint is az, hogy már puszta látványával megbolondítja a férfit, és ez a körülmény zavaros állapotokhoz (arabul fitna) vezet. A probléma megoldását egyfelől a férfiak önmérsékletre intésében, másfelől a nők elrejtésében, az otthon falai mögé bújtatásában, nyilvános helyeken pedig leplekbe borításában vélték megtalálni. Ennek kivitelezése viszont feltételezte engedelmességüket, vagyis alárendelésüket a házasság intézményes keretében.

A monoteizmus papjai helyesen látták a lényeget: az értelemmel megáldott férfi alapvetően nemi ösztöneitől hajtott állat. És mégis, ez a szexuálpszichológiai magyarázat elfedi a feltételezett „zavaros állapotok” mibenlétét. Hiszen mi vált világossá, mi tisztázódott egy vagy több nő hozzárendelésével egyetlen férfihez?

Arról, amit az iszlám hagyomány állít, hogy ugyanis a pogányság időszakában az arabok szinte tetszőlegesen alakították nemi kapcsolataikat, csupán magából ebből a hagyományból értesülünk. Elképzelhető ugyan, hogy a beduinok szabadosabb életvitelt folytattak, mint az oázisok és a kereskedővárosok megtelepedett lakói, de az nehezen, hogy ne szabályozták volna valamilyen módon a minden bizonnyal szűkös javak hovatartozását és öröklését. Erre, ha nem a közösségi tulajdon, akkor a származás anyai ágon történő számontartása a legegyszerűbb megoldás. Nem tudjuk, miként volt a beduinoknál; mindenesetre az iszlám által – a környező monoteista minták alapján – kínált megoldás, azaz szigorú intézkedések bevezetése idegen spermiumok befurakodásának elhárítására tisztázta, de legalábbis erősen valószínűsítette az apa kilétét is.

Az apaságra támasztott igény nem egyszerűen hiúsági kérdés. A nemek közötti természet adta munkamegosztás bázisán, a társadalmi hierarchia kialakulásával a férfiak sajátítják ki a közösség ügyeinek intézését. Ez a pozíció teszi lehetővé, hogy érvényesítsék igényüket a közösségi tulajdont felváltó vagy kiegészítő magántulajdon feletti rendelkezésre. Így lepleződik le puszta hárításként az ideologikus magyarázat, amely a patriarchális társadalom létrejöttéért a nők eredendően buja mivoltát teszi felelőssé.

Az eredeti szövegben szereplő lábjegyzeti hivatkozások csak a könyvben olvashatók

Sausic Attila: Félhold Németországban
Kocsis Kiadó, Budapest, 2023
280 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft