Megbocsátás, szeretet… és Isten | Elif Shafak: Éva három lánya

●  A   T Ö R V É N Y E K
M E G H A L N A K,
A   K Ö N Y V E K   S O H A  ●

kistibi |

FRISSÍTVE!

Lehet-e, kell-e regényformát adni egy olyan dolognak, amelyben nem rejtőzik kalandos történet, nincs cselekményhez köthető konfliktusa és fejlődéstörténete sem hagyományos? Kell is, lehet is. Az Éva három lánya rendkívül izgalmas mű: azoknak szól, akik minél többet meg akarnak tudni az iszlám kultúráról. Elif Shafak legmélyebb vallomása ez a könyv, hitről, identitásról, vallásról.

Shafak a török irodalom állócsillaga, a tizedik regényénél tart. Jelenleg Angliában él. Ezen nem igazán lehet csodálkozni, Törökország nem biztonságos hely egy szabadon gondolkodó ember, különösen nő számára. Hadd válasszam a legjellemzőbb példát: a török büntető törvénykönyv 301-es szakasza alapján hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki a kormány véleményével ellentétesen nyilatkozik bármilyen nemzeti kérdésről. Bár az Európai Unió nyomására a paragrafust törölték, Shafakot még sikerült bíróság elé citálni. A vád az volt ellene, hogy Az isztambuli fattyú című regényének egyik szereplője népirtásnak nevezte az örmények elleni irtóhadjáratot. A történet abszurditása: a szerző ügyvédjének a regény szereplője nevében kellett védekeznie.

A következő bekezdést csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

Az erőszaknak komoly tradíciói vannak a török világban: „Miközben a nemeseket megfojtották, a tolvajokra bitófa várt, a lázadóknak lecsapták a fejét, az útszéli banditákat karóba húzták, a helyi méltóságokat ágyúhoz kötözték, a szultáni ágyasokat nehezékkel ellátott zsákban a tengerbe hajították.” A kegyetlenség a mai török hatalomtól sem áll távol. Ebben igen gyakorlottak. Az 1980-as, a 2016-os puccsot követően tízezrek töltötték meg a börtönöket, tanárok tömegeit bocsátották el, kínzásokba halt bele több száz rab… Shafak így ír az 1980-as államcsíny utáni börtönviszonyokról: „Ahogyan annak sem maradt nyoma, hogy a rabokkal megetették saját ürüléküket, megitatták velük egymás vizeletét…” „Véres Kóla… Miután megverték és lecsupaszították a rabokat, rá kellett ülniük egy kólásüvegre…”  Gyomorforgató leírásait nem részletezem tovább.

Peri, a történet lány főhőse szintén háborúban nő fel. Őt nem a fizikai, hanem a lelki terror nyomasztja. Édesanyja hithű muszlim, sőt: ortodox, édesapja világi gondolkodású, harcos ateista. Otthon sosincs béke, folyamatosak a szóbeli pengeváltások, és a szülők minden kérdésnek vallás–hit–isten hátteret adnak. Peri apás. Külön színt ad a történetnek az Isten-napló, amit édesapjától kapott, azal a kéréssel, hogy ami eszébe jut Istenről, azt írja be ide. A Peri gyerekkora óta vezetett nagyobbacska füzet adja a regény „történetét”. A családban pedig szünet nélkül folyik a háború a hit és a hittel járó kötelességek ürügyén. Hiába nem hívő valaki, ha a saját otthonában kell védelmeznie magát (és gondolkodásmódját). És hiába ortodox hívő, ha a hitét éppen a saját férje támadja szakadatlanul. Hogyan lehet így élni?

Peri családja nem gazdag, de az apa elad egy darab földet meg az autóját, és ezek árából Oxfordba küldi tanulni a lányát. A regény négy korszakot, négy idősíkot ölel fel. A történet tere és jelene Isztambul, 2016. A múlt Peri gyermekkora 1980-ból, középiskolai évei 1990-ből, mindkettő isztambuli helyszínen, az egyetlen kiugrás ebből Oxford a 2000-es évek legelején. De bárhová megyünk térben és időben, a fő kérdés mindenhol Isten, illetőleg az Istenhez való viszonyulás, és ezek mögül sejlik fel az a Törökország, amelyet Peri és családja kénytelen megélni.

• Olvass bele!

Kell néhány szót mondani erről a családról is: Perinek két bátyja van. Egyik baloldali, marxista, az 1980-as puccskísérlet után bebörtönzik, megkínozzák. A másik fivér kapcsán végigkövethetünk egy hagyományos török esküvőt – ám ez sem csupa öröm. A vőlegény-férj megvádolja a menyasszonyt, hogy nem szűz, és Shafak rettenetes tárgyilagossággal beszámol a mindenki számára megalázó procedúráról, ami a bejelentést követi.

Ezt a múltat hagyja hátra Peri, és próbál új életet kezdeni Oxfordban. Csakhogy ez nem egyszerű, hiszen folyamatosan magával cipeli saját Törökországát, hitét-hitetlenségét. Érdemes belenézni Isten-naplójába, mondjuk egy már Oxfordban született bejegyzésbe: „Vannak emberek, akik meg akarják változtatni a világot, másokat, a társukat vagy akár a barátaikat. Csak néhányan vannak azonban, akik magukat akarják újraépíteni. Ami engem illet, én Istent szeretném megváltoztatni. Az már valami lenne. Ezzel a világon mindenki jól járna?”

Vonjunk párhuzamot ezzel a bejegyzéssel. Peri 2016-ban már ismét Isztambulban él, s férje révén az ottani krém, a társadalmi elit tagja lett. Amikor e leggazdagabbak vacsoráján vesz részt, átvillan valami az agyán: „A gazdagok, az önjelölt gazdagok és az ultragazdagok mind egyaránt bizonytalanságban éltek. Többségük lelki békéje az Állam szeszélyétől függött. Még a leghatalmasabb is attól rettegett, hogy elveszti hatalmát, és még a legjómódúbb is félt attól, hogy koldusbotra jut. Az embernek ugyanazért kell hinnie az Államban, amiért Istenben: félelemből.” Azt mondanám, hogy nem szeretnék egy ilyen államban élni, de ezt csak akkor mondhatnám, ha nem ilyen államban élnék. (Péri gondolatmenete bennem felidézi még a szultán és a selyemzsinórtól rettegő helytartók kapcsolatát.)

Hogy Peri kezd feléledni a nyugati kultúrában, azt az Isten-napló alábbi bejegyzése jelzi: „A hívők jobban szeretik a válaszokat a kérdéseknél, a tisztánlátást a bizonytalanságnál. Az ateisták többé-kevésbé ugyanígy vannak vele. Vicces, hagy amikor Istenről van szó, akiről szinte semmit nem tudunk, nagyon kevesen mondják, hogy »nem tudom«.”

Mi elől menekül Peri? Tessék, egy csokorra való: „Sohase fért a fejembe, hogy mi kivetnivalójuk van a kutyákkal szemben. Micsoda ostoba, sületlen duma, hogy az angyalok nem mennek olyan házba, amelyben kutya tartózkodik. (…) Vagy olyan házba, amelyben festmények vannak.” Ez a megnyilvánulás ebben a körben viszonylag radikálisnak számít. „A Törökországban a betiltott könyvek listája… Kafka, Bertolt Brecht, Stefan Zweig, Jack London… Omar Khajjám, Nazim Hikmet, Fatima Mernissi...” – ez viszont nem radikális kijelentés, Shafak csupán tényeket sorol fel.

Ha belegondolunk, hogy egy ortodox és egy ateista ilyen szabályokat követve folytat késhegyre menő vitákat, kívülről egyszerűnek, belülről megoldhatatlannak látszik a csata. Peri elment Angliába, de Oxfordban is török maradt, majd lelkének egyik (másik?) fele visszahozta….

Végül a lány az egyetemen beiratkozik egy kurzusra, ami a Bevezetés Isten szellemébe / a szellem Istenébe címet viseli. Itt életében először vitázhat hitről, Istenről, célról, feladatról. Azur professzor szemináriuma ez, ahol a fókuszban Spinoza következő megállapítása áll: „A legnemesebb tevékenység, amit az ember végezhet, az, ha tanul, hogy megértsen, mert a megértés a szabadság.” Azur professzor érdekes módon állítja össze tanítványainak listáját: van benne egy ortodox muszlim, egy zsidó, egy katolikus, egy ateista, egy buddhista, egy mormon meg egy anglikán… A bemutatkozáskor ilyen mondatok hangzanak el: „Nincs semmilyen vitám Istennel, csupán azzal van problémám, hogy hímneműnek tekintik.”

Hát, ki ne gondolná ezek után, hogy a történet másodlagos Shafak regényében…

Számomra az egyik legfontosabb gondolatot Azur professzor fogalmazta meg: „Képzeljük csak el, amint egy iszlamofób megkedvel egy muszlim nőt… vagy egy antiszemita szoros barátságba kerül egy zsidóval… és így tovább, egészen addig, amíg fel nem fogjuk, hogy tulajdonképpen ezek a kategóriák csak agyunk kreálmányai.”

A kötetet Csáki-Sipos Kata és Nagy Marietta fordításában olvashattuk. Nem példa nélküli ez, gondoljunk csak Réz Ádám és Göncz Árpád munkájára, A Gyűrűk Ura csodálatos magyarítására. De itt másról van szó: valóban közös munkáról, ahol két fiatal alkotó működött együtt – és kiválóan.

FRISSÍTÉS:
Megkérdeztük a fordítókat, hogyan lehetséges közösen fordítani. Nagy Marietta így válaszolt:
Katával annak idején közösen találtunk Az isztambuli fattyú című Shafak regényre, és nem is volt kérdés, hogy közösen fordítjuk le, hiszen mindkettőnk szívügyévé vált, hogy ez a regény magyarul is olvasható legyen. (…) A fordítás menete mindig ugyanaz; első lépésben felosztjuk magunk között a fordítandó könyvet, és kicsit ismerkedünk a szöveggel. Ha már vannak benyomásaink, megbeszéljük ezeket. Fordítás közben folyamatosan egyeztetünk (sok minden felmerül: szereplők nevei, események, történelmi háttér, kulturális háttér), majd ha elkészültünk a nyersfordítással, ellenőrizzük és kijavítjuk egymás munkáját. Aztán összeülünk (sokszor), és addig finomítjuk a szöveget, amíg minden szempontból egységes nem lesz. A közös fordítás számunkra is különleges, inspiráló kaland, hiszen általában önálló munkáink vannak.

Elif Shafak: Éva három lánya
Fordította: Csáki-Sipos Kata, Nagy Marietta
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2023
480 oldal, teljes bolti ár 4799 Ft,
online ár a kiadónál 3599 Ft
ISBN 978 963 504 5921

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Isztambulból Oxfordba, és vissza Isztambulba – lebilincselő történet hűségről és barátságról, hagyományról és modernségről, szerelemről és árulásról. Peri gazdag háziasszony, éppen vacsoravendégségbe tart egy impozáns isztambuli házba a tengerparton, amikor egy koldus kis híján kitépi a kezéből a retiküljét. A dulakodás közben kihullik a táskából egy régi fénykép – három fiatal nőt és egy egyetemi oktatót ábrázol.
Egy olyan szerelem régi emléke ez, amit Peri legszívesebben kitörölne az emlékeiből. Peri tizennyolc éves korában Oxfordba került egyetemre – ekkor járt életében először külföldön. Az ateista Shirin és a buzgó muszlim Mona lettek a legjobb barátnői, akikkel az iszlámról és a feminizmusról vitatkoztak, kedvenc tanára pedig a lázadó szellemű Azur, aki Istenről beszélt hallgatóságának. És volt egy botrány is, amely véget vetett minden jónak…