Oly távol, messze van hazám… | Lázár Zsófia: Ne vedd el tőlem az eget

H. Móra Éva |

Bali… Turistaparadicsom, szikrázó kék ég, a végtelen óceán, mosolygó emberek színes ruhákban, egzotikus élmények. Az indonéz szigetről ilyesmik jutnak az ember eszébe. Ezt tapasztalta Lázár Zsófia is, amikor egy turistacsoporttal – amelynek tagjai szintén erre az élményre számítottak – ott járt. Néhány hónapja interjút készített vele egy utazási iroda; azóta ugyanis már feleségként lakik Bali szigetén. Mit mesélünk egy utazási iroda kérdéseire? Természetesen a szépet, a jót, a csillogót – hiszen bőven van mit!

Aztán elkezd valami dolgozni a boldog nyilatkozóban – én határozottan így éreztem a könyv olvasásakor –, és erős késztetést érez, hogy immár privát emberként megmutassa a valódit. Amit a turisták nem látnak, amit magánemberként, bevándorlóként, európaiként megtapasztalt. Vigyázat: kendőzetlenül őszinte, a lélek legmélyéről fakadó vallomásokkal találkozhatunk…

Rengeteg felgyülemlett szomorúságra nyit most kaput, egészen a gyermekkorig visszanyúlva. Az időrend váltakozó, hol a fiatalasszony, hol a hajdanvolt kislány gondolatai kapnak hangot e rövidke írásokban. Mennyi hiány fogalmazódik meg a múltból és a jelenben! Kisgyerekként édesanyjával társbérletben laktak, itt az elvonulás lehetősége, az intim, saját élettér hiányzott. Később az elnyert, de költözés miatt elvesztett zenei tanulmányok. Ha iskolásként hazament, üres lakást talált, anyja késő estig dolgozott. De már az első óvodai közösségébe kerülve szembesült azzal, hogy másoknak teljes családjuk van: apával, testvérekkel. Vissza-visszatérő hiánymotívuma a könyvnek az apjával eltöltött minőségi idő, a rendre elmaradt beszélgetések utáni vágyakozás. (Az apa, Lázár Ervin, bizonyára tudtán kívül is ilyen mély sebeket okozott kislányának, amikor sem olvasóknak, sem kezdő tollforgatóknak nem tudott soha nemet mondani, bőséggel áldozta rájuk idejét – miközben Zsófi csak várt és várt…)

Hatalmas fordulat, de inkább szakadás: Indonéziába költözik, Bali szigetére megy férjhez. Évek alatt érlelődik benne az elhatározás. Érdekes, milyen tárgyilagosan, szenvtelenül ír – talán kissé önironikusan is szemlélve akkori, bohó önmagát – szerelmük kezdetéről, mindenesetre csupa kétség még a döntés után is, kapaszkodókat keres. Árulkodó az egyik cím is: Szűzmáriám, hová lettem? Az egyik kapaszkodó „Gabinéni”, az önkéntes nagykövet, aki ezt tanácsolja a kiutazás előtt: „De azért ne égess föl magad mögött mindent.” Drámai a folytatás:

„Megérkezem.
Az első ember, akivel beszélnék, Gabinéni. Igen-igen örülnék pár jó tanácsnak.
Fölégettem magam mögött mindent, és most…
Gabinéni… Megérkeztem.
A halálhíre fogad.”

Figyelemre méltó, és az egész kötetre jellemző ez a sajátos szerkesztésmód: külön sorokba tördelve, laza, látszólag széttartó mondatok, mintha hiányozna bármiféle koherencia – éppen úgy, ahogy a gondolatok jönnek sorban, egymás után. Szinte kopognak a mondatok. Gyakori a csattanóra építettség, mint itt is. Konkrét érzelmek kifejezésének nyoma sincs, talán épp ez a távolságtartás adja a drámai hatást.

• Olvass bele!

Igen, kint hamar szertefoszlik az álom, a „mesés Bali-sztereotípia” helyett megtapasztalja a valóságot. Kiábrándítja a környezet, nosztalgiával gondol az otthon megélt szép szegénységre, ez – legalábbis számára – nem az. Kitartóan keres, egy időre talál is némi szomszédi összetartást, aztán költözésük után ez is elvész, még az eget sem látja. Újabb hiányok gyötrik: hiányzik az anyanyelve, hiányoznak az otthoni ízek, szokások, az autóvezetés szabadsága, az elfogadottság. Idegenként afféle csodabogárnak tekintik, amit sokszor gúnyos lenézésként él meg. Amikor férje segítségét kéri ennek feloldására, ez a válasz: „De én nem vagyok a szolgád, én a férjed vagyok, intézd el te a magad dolgát […] ez a te dolgod…”

Akadnak pillanatok, amikor vezeklésnek érzi sorsát az otthon elmulasztott sok-sok pillanatért, eltékozolt évekért. Szerkezetileg is kitűnik ez az önmarcangoló kirohanás, saját magára zúdított indulat: „Kész kínszenvedés? Akkor szenvedjél, amiért évekig csak hébe-hóba írtál, amiért még mindig nem rendezted össze a fotóidat, amiért cserben hagytad a barátaid, amiért megszegted az ígéreteid, amiért nem voltál hajlandó otthonról kimozdulni. […] Tessék, most itt vagy a földi paradicsomban, na MOST nem fogsz kimozdulni, míg meg nem írod, míg jóvá nem teszed, míg meg nem bűnhődsz, míg meg nem tisztulsz. / Aztán kiléphetsz a fénybe és nézheted az eget.”

A sok fájdalom ellenére – a feleségként írt részletek összességét tekintve – mégis jelen van valamiféle tartás, stabilitás. Mi ez? Megadás? Beletörődés? Vagy épp az elfogadás? A szerelem mindenhatósága?

A kötetet záró Hazatérés újabb kérdéseket vet föl. Hogy valóság-e vagy álom, nem tudhatjuk, bár a rendkívül aprólékos lejegyzés inkább szürrealisztikussá teszi, mint hogy valóságnak higgyük. Mindenesetre ez is szomorú, mint a könyv egésze. Szomorú, de katartikus, lélekemelő.

Lázár Zsófia: Ne vedd el tőlem az eget
Gingko Kiadó, Budapest, 2023
192 oldal, teljes bolti ár 4790 Ft,
online ár a kiadónál 4072 Ft
ISBN 978 615 632 6317

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Zsófi az a kislány, akit a szanaszét esett családban mindenki szeret – a csodás író apja, a tudós édesanyja, a nagymama –, csak mindenki a maga módján, és pont nem úgy, ahogy az neki jó lenne. Ő az a fiatal felnőtt, akinek majd lesz munkája, macskája, kertje, pánikbetegsége és tehetsége, amivel nem tud mit kezdeni. Ő az a nő, aki tíz évig vár, hogy végül örök hűséget esküdjön egy faragott maszkra emlékeztető indonéz gitárjavítónak. Persze ott sincs megoldás semmire, az örök hűség nem örök boldogság. A világvégi szigeten nem látni az eget… – Saly Noémi
Drága Zsófi!
Hová lettél, merre mentél, semmit nem tudtam rólad mostanig. Kegyetlenül szép-szomorú vallomásos könyved, amit a világnak – mi itt azt hisszük – boldogabbik felén írtál. Bali mesebeli szigete mi más lehetne, mint a boldogság földje – talán azt is elárulja rólad, amit nem is akartál. Izgatottan, féltve, egy ültömben olvastam el a hol jajszóval, hol suttogó örömben, hol sírva született egyszervolt naplódat. Sok mindent megtudtam… – Schäffer Erzsi
Lázár Zsófi könyvét olyan gondolat- és emlékfoszlányok szövedéke alkotja, amelyek a családjával, édesapjával, Lázár Ervinnel kapcsolatosak, illetve mostani életéről szólnak. A szerző néhány éve ugyanis kiköltözött Balira, és hozzáment egy indonéz zenészhez. Az eltérő kultúra viszontagságairól, a honvágyról, a hovatartozásról, a női lét nehézségeiről (idehaza és odakint) szólnak ezek a rövid, elgondolkodtató, sokszor felkavaró novellák.