Mi is az a Hálakoncert? | A Parafónia zenekarról, kissé elfogultan

Bedő J. István |

Látott, hallott már valaki hálakoncertet? Azt hiszem, még csak kevesen, pedig ilyenre kaptunk meghívást december elején. A meghívó zenekar a Parafónia – de azt hiszem itt rögtön magyarázattal tartozom. Ebben a zenekarban értelmileg akadályozottak muzsikálnak, a név erre utal (habár a kifejezésnek van kifejezetten összhangzattani jelentése is).

Nem ismeretlenként találkoztam most velük, a kapcsolatunk úgy másfél évtizede kezdődött – persze mindig csak kívülálló – vagy kívülhallgató? – voltam. Az előbb említett hálakoncertnek meg az a magyarázata, hogy a zenekar hazánk képviseletében áprilisban eljutott a vilniusi Nemzetközi Color Music Fesztiválra, vendégszereplésre, bemutatkozásra. Na, tessék, megint valamit magyarázni kell.

Tehát ezek a muzsikusok nem hagyományos kottából játszanak – ez nagyon sok nézőnek, hallgatónak még több évtized után is újdonság –, a kotta némileg leegyszerűsített, a hangmagasságot a szólamban színes korongok jelzik, a hang hosszúságát az egész vagy fél korong. A hangszeres játékot az segíti, hogy a xilofon vagy metallofon lemezein, a cselló fogólapján, a citerán, az acéldobon vagy a zongora billentyűin is ugyanígy a színes felragasztott korongok jelzik, melyik hang szólal meg, ha ráütnek vagy lefogják.

Szóval, visszatérve a nagy vilniusi túrára – amelyre a zenekart úgy hívták meg, hogy már korábban (2009-ben) jártak ott, ismerték képességeiket –, ezúttal némileg nehezebben alakultak a dolgok, így hát gyűjtés indult. A zenekar barátai, ismerősei, gyógypedagógusok, az értelmileg akadályozottakat nevelő családok siettek segítségükre (olykor csak néhány ezer vagy tízezer forintokkal), de sikerült lényegesen nagyobb gazdasági erejű támogatókat is találni. Vagyis röviden: ezen az estén így fejezte ki háláját a zenekar – és a mögötte álló „A Zene Mindenkié” Egyesület.

És ha mindenkié – arról is kell beszélnünk, hogy miféle zenét játszanak. Ugyanis nem a könnyebb (királyinak is nevezett) utat választotta Fabényi Réka, a zenekar karmestere, hangszerelője és még nagyon sok mindene… A könnyebb út ugyanis az lett volna, ha a gyerekek a CD-kről szóló populáris zenékre rátátognak, a közönség meg lelkesen velük veri a ritmust. Hiszen van ilyen is. (Persze helyesebb lett volna azt mondani, hogy a fiatalok, bár a legidősebbjük már az ötvenen is túl van – még ha ez nem is látszik meg rajta.)

Szóval Fabényi Réka idestova két évtizeddel ezelőtt azzal az eretnek ötlettel állt elő, hogy klasszikusokat, a régi zene gyöngyszemeit és magyar népdalokat lehetne megpróbálni – végül is a zongorázni, zenét tanulni készülők is azokon szereznek gyakorlatot. A Heinrich Ulrich által kidolgozott színes kottákat már ismerték. Megírta első színes átiratait az ütőhangszerekre – persze itt figyelembe kellett venni a játszók képességeit, a hangszer hangterjedelmét és nem utolsósorban azt, hogy a nagyzenekarra hangszerelt eredeti mű dallamaiból annyi maradjon meg, amennyi alapján csupán egyszerűsítésnek hangozzék az új változat. És a dolog működött!

Innentől a dolog ment, mint a… – na, nem egészen úgy, mint a karikacsapás, de ment. És a lista egyre gazdagodott. Mozart, Vivaldi, Brahms, Schubert, Bach és Albinoni, Gluck és Grieg, Boccherini, Liszt, Kodály, Bartók került a repertoárba. Réka válogatási merészsége nem ismert időhatárokat sem: van régi zene, a reneszánsz névtelenek táncai, trubadúrénekek… Nagyon népszerű zárószám szokott lenni az ismeretlen szerzőtől származó Ungaresca is – amit még az iskolások is énekelnek „Édes rózsám, szívem kedvese” szöveggel.

Felkutatta, áthangszerelte xilofon(ok)ra, metallofon(ok)ra, olykor furulyára… Itt kell megemlíteni, hogy a koncertet zenei asszisztensek segítik, akik hosszú pálcával mutatják a mellettük ülő fiatalnak, hogy éppen melyik hangnál tart (némelyikük egyszerre kettőt is kiszolgál). És a zene nagyon is vállalhatóan, pódiumképesen szólal meg. Olyannyira, hogy 2008-ban Fischer Iván őket választotta karácsonyi koncertjének meglepetés vendégeinek. Tessék elképzelni a Müpa meg a Zeneakadémia nézőseregét, amint felhangzik Mozart Német táncaiból a Szánkázás, és a második tételt a zenekarba beült Down-szindrómás vagy autista muzsikusok némileg elfogódottan talán, de nagyon pontosan játsszák, aztán a Fesztiválzenekarral együtt – de sok zsebkendő került elő akkor!

Nem a Fesztiválzenekar az egyetlen „vendéglátó”: együtt léphettek fel a MÁV Szimfonikusokkal, a Danubiával, Szeged szimfonikus zenekarával, sőt a Szent Efrém kórussal is. Az említett meghatódás szinte minden egyes fellépésüket kíséri, akár a Kapolcson vagy a szomszédos Monostorapáti templomában játszottak, többször is, akár Kőbányán, a Körösi Csoma Művelődési Központban. Nem volt ez másképp a szépséges budai református templomban sem, ugyanis a Duna partjára költöztetett német téglagótika adott helyet ennek a hálakoncertnek. Az előbb azt mondtam: kíséri – nos, a Parafónia szinte minden fellépésre meg tud hívni vendégművészeket is, ez alkalommal Tarján Pál operaénekes lépett a zenekar elé, hogy a Parafóniások kísérjék.

A tenor mögött pedig megszólalt a Zöldruhás lány, vagyis a Greensleeves bevezetője, mert az előbbi felsorolásban még nem esett szó az általuk játszott népszerű pop-örökzöldekről, a maradandó világslágerekről – legyen az ír vagy kelta, vagy akár egyszerű dallam, amit tekinthetünk szerelmes dalnak vagy istendicséretnek: Leonard Cohen Hallelujája.

Kicsit csapongva számoltam be, tudom, erről a decemberi Hálakoncertről, mert nagyon sok mindent kellett megmagyarázni. De azért remélem, hogy kiderült belőle: elfogult vagyok e csapat iránt. Azért, amit és ahogy ezek a fiatalok muzsikálnak. Meg persze ez az elfogult rokonszenv szól azoknak is, akik szervezik az életüket – A Zene Mindenkié Egyesület –, akik előteremtik nekik a hangszereket, akik segítik, szállítják, kondiban tartják őket. És minden egyes koncertesemény hátterében ott van a remény és a bizonyosság, hogy a sérültekben is vannak rejtett talentumok – mint például az abszolút hallás –, amiket felszínre lehet hozni.

Senki nem veszhet el. Hiszen a zene mindenkié.

Ízelítő a vilniusi hangversenyből

Fotók: Fejérdy Ágnes (A képeken a szereplők arca, személyiségi jogaik védelmében, legtöbbször nem felismerhető)