Hüje aki elolvassa* | Mosonyi Aliz: Mesék Budapestről

Tóth Zsuzsanna |

Nem könnyű lakást (albérletet) találni Budapesten ma sem. Ennél fogva igencsak aktuálisak Mosonyi Aliz sorai a Mesék Budapestről című – először 1982-ben, most már harmadik kiadásban megjelent – kötetben. Egy számomra nagyon kedves sárkány sóhajait tolmácsolja, az ő lakáskereső mizériáját írja le. A sárkánnyal azért is rokonszenvezem – noha ma már nincs Népstadionunk, ám jóval több stadiont találna (és némelyikben igazán tágas, kényelmes otthonra lelhetne) –, mert osztom nézeteit: „Gondolt a Népstadionra, de a foci sosem érdekelte, nem drukkolt egyik csapatnak se, a szabályokat is alig ismerte, hát akkor meg minek? Minek lakjon a Népstadionban az, aki annyit se tud, mikor jár tizenegyes?”

Mielőtt még bárki elborzadna a bevezetőn – ha ugyan a címen már nem rökönyödött meg – sietve elárulom, hogy afféle Mosonyializosan szabadmeséket olvashatunk a kötetben, amelyet Háy Ágnes rajzai tesznek teljessé. Szabad mesék ezek, mert a képzelet előtt nyitnak ajtót, semmi földhözragadtság nincs bennük. Épp ezért simán elképzelhető, hogy szegény sárkány lakot keres, hogy a Dunán úszó teherszállító hajó („elsőrangú brikett, másodrangú brikett, folyton ugyanaz”), kicsit unja a dolgát, és „hatlövetű” kalózhajó nagyapjával dicsekszik, hogy a Gellérthegy barlangjában hat óriás lakik, hogy a falfirkák életre kelhetnek – és így tovább.

• Olvass bele!

Sorolhatnám az összes mesét. Nehezen tudnám kiválasztani, melyik a kedvencem, összességében kedvelem mindet. A Déli pályaudvar sarkában álló, nosztalgiázó és az utasokon mulató, vén mozdonyokat, a „komoly” embereket, akik megvadulnak valamitől a metrón, és hirtelen mozgólépcsőzni támad kedvük, a Várban megbújt törököket, a felfedező-kedvű falrafirkát, a perecimádó hajótöröttet, az Operaházat ellopó Kovács urat, a füttyművészt.

A legeslegjobban talán a léghajókat kedvelem, amelyeket a Városligetben egy szájharmonikástól lehet kapni – persze, csak egy óráig, és egyetlen vasárnapon repülnek. (Ezt a vasárnapot jó lenne visszahozni az időből!) És el ne felejtsem, imádom, hogy a kötet közepén Petőfiről is szó esik:

„Pesten van egy iskola / iskoláskorába / petőfi sándor járt oda / petőfi ne mozogjon / a padban / petőfi zavarja az órát / petőfi nem hozta el a tornaruháját / petőfi eszik a pad alatt / ARANYBETŰKKEL írták be az intőt / petőfi sándornak”

Mosonyi Aliz olyan budapesti világról mesél, ami soha nem létezett, mégis örökké itt van. A gyermek-lelkekben mindenképp. A gyermeki lelkekben is. Olyan meséket ír, amelyek a budapesti nevezetességekben rejtőző történéseket keltik életre, a körülöttünk nyüzsgő világban megbúvó ezer apró és nagyobb dolgot hozzák közelebb hozzánk. Aligha lehet izgalmasabban mesélni egy gyereknek Budapesten sétálva vagy Budapestről beszélgetve.

*És zárjuk Lajossal, a szörnyű falrafirkával (Hüje aki elolvassa), akinek kapcsán figyelmeztetni kell az olvasót, ha valahol elfogyna a fagylalt, annak a budapesti lidércek az okai, akik imádják a fagylaltot. Ezt nem árt tudni. Még akkor sem, ha manapság már ritkán fogy el a fagyi.

Mosonyi Aliz: Mesék Budapestről
Illusztrációk: Háy Ágnes
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
48 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
online ár a lira.hu-n 2799 Ft
ISBN 978 963 144 3288

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi mindent nem tudsz még Budapestről? Hol lakik az utolsó budapesti sárkány? Tudod? Nem tudod? Kire vár a Margitszigeten egy hajótörött? Tudod? Nem tudod? Mért kapott Petőfi Sándor intőt iskoláskorában? Tudod? Nem tudod? Ki lopta el az Operaházat? Tudod? Nem tudod? És a háromszáz éves törökök a budai várban? És az óriások a gellérthegyi csúszdákon? És a híres falrafirka? Ott vannak ők is, tudod? Ha nem tudod, majd megtudod.