Szerintem… | Szelényi Zsuzsanna: Szétzilált ország

Paddington |

Szelényi Zsuzsa alapító tagjai közé tartozott a Fiatal Demokraták Szövetségének, 1990-től képviselőjük is volt az Országgyűlésben, majd a pártszakadáskor ő is kilépett, és a többségtől eltérőn nem a szabad demokraták soraiban folytatta, hanem egy érdekes kívülállói szerepet töltött be a Budapesti Európai Ifjúsági Központ létrehozása során (illetve annak vezetőjeként, hivatalosan igazgatóhelyettesként). 2013-ban az Együtt keretei között visszatért a politikába és egy cikluson keresztül, 2014–’18-ig az Orbán-rendszer ellenzékeként kereste meg a kenyérre valót. A szétzilált ország című kötet személyes és dühös hangú visszaemlékezés az elmúlt jó 35 évre. Alcíméből egyetlen szó hiányzik csak: Szerintem.

A kötet a rendszerváltás óta eltelt időszak – illetve részben a nyolcvanas évek végének – alapos krónikája egy olyan politikus tollából, aki a mai napig hisz abban, hogy hazánkban 1989-90-ben össztársadalmi nyomásra, maguktól történtek forradalmi változások. Sikeres volt egy darabig abban a pártban, amit már akkor is teljesen a férfiak uraltak, és nem igazán érti, miért nem sikerült annak az ellenzéknek, amelyikhez később csatlakozott, leváltania Orbánt. Pontosabban az utóbbira van magyarázata: a többi párt, de leginkább Orbán maga. A könyv megírását nyilvánvalóan nagyszabású könyvtári, levéltári kutatás előzte meg. Azt is el tudom képzelni, hogy a szerző évtizedek óta naplót ír, és az is forrásul szolgálhatott az írás idején. Egészen biztos vagyok abban, hogy lesznek számosan, akik minden sorát élvezni fogják, hiszen visszaigazolja a ’Zorbán’ képüket, és bepillantást enged a színfalak mögé is, hiszen olyasvalaki írta, aki egészen közelről és személyesen ismeri a miniszterelnököt.

Nekem sok szempontból óriási hiányérzeteim voltak a könyv olvasásakor – és most következik a könyvajánlóm csapongó része. Az első és legfontosabb kérdés, hogy létezett-e valaha az a demokrácia Magyarországon, amit Szelényi szerint lebontottak, továbbá hogy akármi is bontódott le, a munkálatokat vajon Orbán Viktor kezdte-e el. Két dologban biztosan nagyon különbözünk egymástól a szerzővel, akivel amúgy kortársak vagyunk. Az egyik az, hogy én sosem léptem át a civil szférából a politika szükségszerűen elfogult oldalára, a másik pedig, hogy egy sor történelmi helyzetet (pl. 1956-ot, 1989-et) a könyvben ábrázoltaknál sokkal árnyaltabbnak látok Zsuzsánál – akivel a kilencvenes évek közepe óta ismerjük egymást.

Szelényi Zsuzsa nem csak a Fidesz-alapítók sorából lépett át a mai politikai ellenzék oldalára, hanem egy hagyományosan a népies irányzathoz kapcsolódó családból érkezve, vidéki születésű politikusként mára egyértelműen az ellenzéki fősodor főváros-, de legalábbis nagyváros-központú értelmiségi szemléletét tette magáévá. Ebből az alapállásból, a vidék és a nem-értelmiségiek helyzetének, véleményének, életének ismerete nélkül – ezt sok más ismerősömnél is látom – valóban érthetetlen, ami történik. Ha nem tudja, hogy az emberek zöme nem olvassa az Indexet (a régebbi online napilapot) és nem néz politikai műsort. Ha nem érti, hogy a vidék zömében ma is ugyanúgy működik, mint régen: ők megtalálják a boldogulásukat, és a nagypolitika nincs rájuk befolyással (kisebb településeken élő barátaim mesélik, hogy náluk pl. gyakorlatilag covid-járvány se volt, csak a tanárok nem voltak hajlandóak bejárni dolgozni, amúgy minden ugyanúgy ment, mint máskor). Ha nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy 1989-ben az emberek zöme nem akart ’gengszterváltást’ (ahogy a most 90 éves apukám és kortársai szokták nevezni). Ha a bevándorlással szembeni érzelmeket nem köti a magyar történelmi valósághoz, a nacionalizmus reformkori megerősödésétől a Trianon után mulitkulturálisból bikulturálissá, majd a holokauszt után lényegében monokulturálissá váló mindennapokhoz.

Egy demokráciáról és állampolgárságról szóló konferenciára utazva olvastam el a könyv első felét a repülőgépen, a második felét pedig onnan hazafelé. Az esemény pedig rávilágított egy másik hiányérzetre, ami először csak motoszkált bennem. A Szelényi által felvázolt/elképzelt demokrácia az országos politika egyfajta idealisztikus működése. Nemcsak arról nem emlékezik meg, hogy amikor az aktuális ellenzéknek nagyobb befolyása volt, ez a demokrácia alapvetően a kormány ízlésén múlott, vagy hogy nem Simicska volt az első olyan vállalkozó, aki mindenféle kormányzati pozíció nélkül adott közvetlen utasításokat minisztereknek. Arról sem szól, hogy mi a helyzet alacsonyabb szinteken, például az önkormányzatok vagy az iskolák szintjén (az utóbbiakban még látszólagos demokrácia is csak 1995 és 1998 között volt). Önkormányzati szinten árnyaltabb a helyzet: néhány ellenzéki polgármester a legutóbbi választások után valóban közösségi és pártoktól teljesen független, pénzekről szabadon döntő, helyi testületeket szüntetett meg első intézkedésként – igaz, ilyesmire korábban is csak kormánypárti önkormányzatoknál volt lehetőség.

Érdemes lenne persze elméleti és gyakorlati szempontból azt is elemezni, hogy vajon a nyugati típusú – és nem véletlenül nem írok liberális meg illiberális jelzőt – demokrácia valóban gyógyír lenne-e mindenre vagy sem. Mivel nemzetközi szervezetnél dolgozom, látok olyan országot, ahol a magyarhoz hasonlóan – látszólag organikusan és ugyanazon erők támogatásával – létrejött többpárti ’demokrácia’ a valóságban sosem működött, ám a gyakorlatban gazdaságilag tönkretette az országot. Máshol a nyugodt élet záloga egy mérsékelt diktatúra, ami a közgondolkodás, még a harcos ellenzékiek szerint is az egyetlen védvonal a politikai iszlámmal szemben. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a ’70-es, ’80-as évek nyugati demokráciája, amelyben a parlament és a kormányzatok összetétele tükrözte pl. az ország tanultsági arányait azonos-e a csupa egyetemi végzettségű képviselőből álló parlamentek nyugati demokráciájával, amit kutatók ma diploma-demokráciának hívnak.

• Olvass bele!

Hosszan tudnám még folytatni, de nem akarom szétfeszíteni egy könyvajánló kereteit. Nagyon hiányoltam, hogy Szelényi nem említette meg a kötetben azt az autokrata lépést, aminek (tudtommal) a világon nem volt párja. 2020 márciusában az akkor még és már egyáltalán nem létező koronavírus-járványban Orbán óriási lehetőséget látott, és azonnal katonai parancsnokokat ültetett egy sor magáncég vezetőinek feje fölé. Ez gyakorlatilag megadta volna a lehetőséget az azonnali és teljes hatalomátvételre az ún. stratégiai vállalatok, az élelmiszer- és energiaellátó cégek meg a telekommunikációs szektor felett. Ez a helyzet minden bizonnyal keveseknek tűnt fel, és legalább másfél évig fennállt. (Nem találtam meg, mikor ért véget, lehet, hogy tovább tartott.) De az egész történet a hallgatás ködébe vész, csupán a Magyar Narancs egyetlen cikke foglalkozott vele 2020 májusában. Vajon miért?

Aki végigolvasta ezt a hosszú és kissé csapongó könyvkritikát, sejtheti, hogy Szelényi Zsuzsa kötete igencsak gondolatébresztő. A szerző helyzetéből fakadóan, de az alapos háttérkutatás okán is fontos krónikája a rendszerváltást közvetlenül megelőző évektől 2023-ig tartó magyar valóságnak. Jól megírt és jól olvasható szöveg, szerencsére a tények és számok nem ütik agyon a remek stílust. Ám olvasás előtt és közben az olvasónak fontos emlékeztetnie magát: az események túlontúl közeliek, a szerző túlságosan is érintett. Így tehát ez szubjektív kortörténet, amit kritikusan célszerű olvasni. De nagyon is érdemes olvasni. (Erre pedig a könyvtárat ajánlanám. Mert a könyv, de különösen az e-könyv változat igen borsos árú.)

Szelényi Zsuzsanna: Szétzilált ország
– Hogyan bontotta le Orbán Viktor
a demokráciát?
HVG Könyvek, Budapest 2023
344 oldal, teljes bolti ár 6900 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 5865 Ft,
e-könyv változat 5279 Ft
ISBN 978 963 565 3577 (papír)
ISBN 978 963 565 4369 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött?
A kommunizmus összeomlásakor Magyarországnak történelmi lehetősége adódott a tartós és virágzó demokrácia, a versenyképes gazdaság és a jólét megteremtésére. Ezt az esélyt azonban az ország vezetői szinte kezdettől elvesztegették. A Fidesz alapítása utáni időszak tehetséges, bátor fiatal demokratái még a centrista liberális, nyugatos értékrend hívei voltak, közülük sokan viszont néhány évvel később már értetlenül álltak Orbán Viktor és az őt feltétel nélkül követők pálfordulásai előtt.
Közéjük tartozott Szelényi Zsuzsanna is, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból. (…)