Kavics — „állati” fordítóprogrammal | Paula Harrison: A kis viharsárkány

Fazekas Erzsébet |

Hogyan is kezdődhet egy kedves kis mese? (Ezt az értékelést, persze majd csak utólag tesszük meg.) Úgy, ahogy rögtön a második sorból megtudjuk: van benne kastély. Sőt egyenesen királyi kastély!

A bástyák felől fújó szellő vajon milyen? Csakis lágy – ami milyen hajat borzol fel? Hát persze, hogy a főszereplő „hullámos, aranyló haját”. Szofiét, aki az idilli bevezetéshez képest nem túl idilli tevékenységgel van elfoglalva: éppen cipekedik.

Az aranyló hajú Szofi ugyanis cselédlány (ha nem is éppen Hamupipőke, de ugyanúgy apátlan-anyátlan), akire épp ráüvölt az igen jellemző nevű Mrs. Rikács. Nekem ugyan elég lett volna, ha csak Rikácsnéként szerepelne. Azért szavazok erre, mert úgy találom, az ifjú olvasókat túl gyakran terheli meg a mese- vagy kalandkönyvekben szereplő sok, eredeti nyelven hagyott, nehezen kiejthető idegen név… Na és milyen a külleme e rikácsoló némbernek? „Szemüvege mögött kidüllednek a szemei” s úgy mordul Szofira, kösse össze a haját, mert nem mutatkozhat ilyen ápolatlanul a királynő előtt…

Minden mesei kellék együtt tehát, hogy kövessük Arrámia országában, a Soktornyú Királyi kastélyban, a szigorú hanghoz már hozzászokott kis árva életét, kalandjait.

Kalandoznék is már, de megállít a szóhasználat: „Az égen két bolygó lebegett” – csak akkor van ez rendben, ha mindjárt kiderül, hogy egy zöld és egy lila lufiról van szó. De sajnos, nem. Lehet, hogy a mi mesélőnk csak eltanulta a kastélyba látogató mesemondó-kollégái szóhasználatát? Szofi szerint ők szoktak csillagfarkasról, fellegmedvéről, sárkányról szólni, ő meg elrejtőzve hallgatja ki történeteiket.

A kastélyban lomtalanítanak. Kidobálják az előző évben meghalt Rupert király holmiját. A „lehasznált szék” (nyilván lestrapált, agyon-ült bútordarabra kell gondolnunk) mellett Szofi talál egy ládikát. Rácsodálkozik az öreg király színes köveire (ezek drágakövek vagy majdnem azok), de ebben megzavarja egy csodás torkú, aranyszín madárka, aki énekét megszakítva, bravúrosan kikotor csőrével valamit a láda aljáról és leteszi Szofi elé. A kibányászott szütyőben több kavics között egy jellegtelen, szürke kövecske van. (A kevésbé ismert, de eléggé használt tájszót az értelmező szótár magyarázza meg: a szütyő vászonból készült kisebb tarisznya, zsák, zacskó.) Mi, a meseolvasásban járatosabb felnőttek rögtön megsejtettük, e szürke kőnek még fontos szerepe lesz…

Szofi hamarosan almát szedni megy, ebből készül majd a töltelék a királynő pitéjébe, amikor csaknem viharos szél támad, s nagy robajjal zuhan valami a gyümölcsfák közé. Hajtsuk be a könyvet, nézzünk a címlapra, s máris nem lepődünk meg azon, kit talált a vihartól, sárkánytól meg nem rettenő cselédlányka. A lila sárkányfi gerincén taraj fut végig, méretét tekintve a kertész kutyájánál is kisebb, s úgy sír, ahogy egy kutyakölyök szokott nyüszíteni.

Szofi megölelgeti, mire a sárkánykölyök – bár a szárnya sérült – abbahagyja a sírást. Bemutatkozik (sárkányul), és Szofi megérti. Persze, hiszen zsebében ott a szütyő, a szürke kővel. Aki elé pottyant, az Zuhatag (becenevén Zuhé), a viharsárkány. Szofi gyorsan elrejti a letört ágak nyomán kialakult üregben, mivel „nehéz léptek zaja kelt” – ha már ily költői kedvében volt a szerző (vagy a fordító)… Sir Kokas érkezett, akiről köztudott az udvarban, gyűlöli a mágikus lényeket. Szofira támad, hogy vallja be, mit látott a viharból.

A kislány bátran ellenáll a verbális zaklatásnak, majd szövetkezik a mindenes fiúval, Tommal. Akciójuk lényege: megtalálni a folyton elcsellengő Zuhét. Kihalászni őt a lisztből, megmenteni előle a királynő tortáját. Jóllakatni, okosabban eldugni, közben meggyógyítani sérült szárnyát, majd visszajuttatni az övéihez.

Egyre világosabb a törésvonal a jó emberek (akik szeretik és segítik a mesés lényeket) és a rosszak között (akik viszont tömlöcbe dugnák az öreg király barátait).

Szofi a szobájába rejti utolsó kastélybeli estéjén Zuhét, és életéről mesélteti. „Az Irdatlan Óceán partján az otthonunk, a Sziklás Szirteken.” De folyton úton vannak. „Elrepülünk a Susmorgó Erdőbe, ahol a csillagfarkasok énekelnek, a füves síkságra, amerre az unikornisok vágtatnak. Az Aranyló Sivatagban… megnézzük a tűzmadarak felemelkedését. Olykor a Világ Teteje Hegyekre szállunk, ahol jéghideg pofájukkal a fellegmedvék lehelnek ködöt.”

Én is mindezt magam elé képzelem, és ha csak Zuhé életmeséjéből állna a könyv szövege, akkor is azt mondanám, megérte elolvasni. De itt a ráadás, a bónusz: a földrajzi ismeretek kiegészítéseként az éghajlatról is tanulhatnak a kedves rajzokkal illusztrált könyvet elolvasó gyerekek. Mert őket így oktatja Zuhé: „A mi nyomunkban sűrűsödnek esőfelhők az óceán fölött, s mi visszük magunkkal a szárazföld fölé. A bátyám azt mondja, a fák, a virágok, és az összes növény nekünk köszönheti a növekedéséhez szükséges vizet.” Ez a költői kép minden bizonnyal erősíti a gyerekek képzelőerejét. Ha a felhőket nézegetik az égen, ők is ilyesmire gondolhatnak. Szofi pedig rájön, miért ostoba a Zuhét üldöző Sir Kokas, és kimondja a lényeget: „De hát akkor az egész királyságot szolgáljátok…” Helyettesítsük be a királyságot a glóbusszal, máris jobban tiszteljük az e szavakban testet öltött írói szándékot. Paula Harrison három sorozatának – közülük egyik a Titkos jótevők (Secret Rescuer) ami valójában állat- és/vagy természet-mentésre utalhat – eddigi több mint 40 kötete nagy példányszámban fogy Angliában. A Buckinghamshire-ben élő szerző, bár kezdetektől írónak készült, évekig általános iskolai tanárként foglalkozott gyerekekkel. Nyilván ők adták könyveihez az ihletet. Felnőttek számára a Felkelő vörös Hold (Red Moon Rising) trilógiát írta.

Szofinak végül igencsak kalandosan sikerül kimenekítenie Zuhét a kastélyból – a részleteit nem árulom el, de tény: „Szofi kék ruhája teljesen elázott, de még a cipőjéből is ki kellett mernie a vizet.” A kis olvasó figyelmét csak arra hívom fel, hogy Szofi se hord ladikot a lábán, mert kimerni a vizet valójában abból kell. Neki elég lett volna, ha csak kiönti.

A mezőn megtalálják a sárkányfüvet, leveleit rágcsálva egyszeriben meggyógyul Zuhé szárnya. „Borostyán szemeit Szofira emelte, kutyapofija ragyogott a boldogságtól. (Nyilván a tekintetéről van itt szó.) Szeretlek Szofi, hiányozni fogsz! – kiáltott és a levegőbe hágott.” (Itt se lankadjon figyelmed, kedves olvasó gyerek vagy nagymama: nem létrát eresztett az égből Zuhé elé a családja, s nem annak fokára hágott…) Szofi szomorúan búcsúzik, de hamar felderül, mert Zuhé már vissza is jött érte bátyja, Szélvész hátán, s megkérdi: „Eljössz egy körre?” – „Dehogyisnem” – válaszolja. (Pedig nem úgy hangzott el a kérdés, hogy Nem akarsz eljönni egy körre? – Ezt a megjegyzést csak a szerkesztő és/vagy a korrektor figyelmébe ajánlom.) A fordítóról is megemlékezve még egy mondatot kiemelek: Repülni kezdenek, s „haját áramába fonta a levegő”… Elképzelem, amint Szofi aranyló hajtincseit a légáram befonja…

• Olvass bele!

Szofi nem az új copf miatt boldog, hanem több más miatt: először is megtapasztalta, milyen érzés, amikor érte is kiáll valaki. Zuhé ugyanis kisebb vihart küldött a Szofival kiabáló Kokas lovagra. Majd megismerhette Zuhé bátyját, és Szélvész hátán megérezhette a repülés gyönyörét. Eztán találkozott barátja családjával, s ők megcsodálták a beszélgetésüket lehetővé tevő varázslatos kövecskét – amit Szofi csupa-csupa jóra használ.

A könnyen, gyorsan olvasható, a jóságról, bajtársiasságról, segítőszándékról, bátorságról szóló könyvecske – végig magasan tartva az izgalmat –, ott ér véget, hogy a hírvivő madarak elárulják Szélvésznek: veszély fenyegeti az Ezüstös-tó körül élő lényeket: az Égre futó unikornisokat… Szofi tehát nem a kastélyba viteti magát, hanem a tó partjára. Reméli, hogy csodás kövecskéje segítségével megmentheti őket – de mindez a sorozat következő (azóta már megjelent) köteteinek tartalma…

Paula Harrison: A kis viharsárkány
Titkos jótevők 1.
Illusztrálta: Sophy Williams
Fordította: Fenyvesi Orsolya
Babilon Kiadó, Budapest, 2022
106 oldal, teljes bolti ár 1590 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 1350 Ft,
ISBN 978 963 294 6306

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A melegszívű, árva Szofi cselédlány a Soktornyú Kastélyban, Arrámia varázslatos királyságában él. A mágikus lényeket eddig csupán a krónikások történeteiből ismerhette. Egy napon aztán egy kis viharsárkány pottyan a kastély gyümölcsöskertjébe, és Szofi az egyetlen, aki megmentheti a gonosz lovag ármánykodásaitól, és visszajuttathatja családjához. Egy varázskő pedig még azt is lehetővé teszi, hogy szót értsen a mágikus vadakkal.
Lehet, hogy még a sárkányfióka kiszabadításánál is fontosabb küldetés várja?