Rényi Ádám: A bezzeggyerek és más felnőttmesék (részlet)

A bezzeggyerek

Doroszlói József neve állt a fényesre suvikszolt névtáblán, de a férfit sosem láttuk, egy nő járt ki-be olykor abból a lakásból. Én csak Józsefnénak hívtam anyám szomszédasszonyát. Nem tudtam a keresztnevét, talán anyám sem, mindig csak úgy beszélt róla, hogy a szomszéd. Pedig nem is voltak valójában szomszédok: a két lakás között volt még egy, amiben egy pincér élt, és egy használaton kívüli mosókonyha. Anyám varrónő volt, otthon dolgozott, apámat korán elveszítettük. Józsefné sem járt el gyakran hazulról, így sokat beszélgettek a gangon. Amíg én is anyámmal laktam, sokszor találkoztam vele. Magas, jól öltözött asszony volt, korán kezdett őszülni, és soha nem mosolygott.

A családunkban én voltam az első, aki megszerezte az érettségit, és továbbtanulhatott. Anyám életcéljául választotta, hogy én többre vigyem majd, mint ő meg apám, és amikor leérettségiztem, ráadásul jeles minősítéssel, majdnem kiugrott a bőréből. Józsefnénak újságolta el először a gangon, de a várt hatás elmaradt.

– Az én fiam kitűnőre vizsgázott az érettségin – vágta oda hűvösen a szomszéd, anyám pedig visszahátrált a lakásba. Tudom, hogy rosszulesett neki, mert mindig nagyon büszke volt rám. Már általános iskolás koromban is percekig ölelgetett, és szó szerint körbetáncolta a lakást, ha ötöst vittem haza.

Aznap, amikor megtudtam, hogy bár csak hajszálon múlt, de az érettségim után a felvételim is sikerült, és ősszel elkezdhetem a külkerfőiskolát, egyből rohantam haza anyámhoz, hogy elújságoljam neki. Ő éppen az udvaron beszélgetett Józsefnéval. Amikor lihegve kinyögtem a jó hírt, elhomályosult tekintettel borult a nyakamba; csak azért nem kezdett el sírni örömében, hogy a szomszéd ne lássa.

– Az én fiamat jogi egyetemre vették fel, ráadásul Svájcban – formálta a szavakat szenvtelenül Józsefné, amivel mindkettőnket lehűtött. Bár tudtam, hogy anyám nagyon örül a főiskolának, láttam rajta, hogy a külföldi egyetem, ráadásul jogi, őt is elkápráztatta. Én pedig azt éreztem, hogy ha jó vagyok is, biztosan nem vagyok elég jó.

A főiskolai éveket kisebb-nagyobb döccenőkkel, kétévnyi halasztással, de végigcsináltam. Oklevelem négyes lett, de minden komolyabb vizsgánál és a szigorlatkor is eszembe jutott Józsefné fia, a bezzeggyerek. Amivel én megszenvedek, az neki biztosan csak ujjgyakorlat lehet – jutott eszembe egy éjszakán, amikor hajnali kettőkor egyik kezemben a mikroökonómia-tankönyvvel az ötödik kávémat főztem le. A jogon nincs is mikroökonómia, ugrott be ekkor, és belebóbiskoltam a jegyzetbe. Végül átmentem. Aztán átmentem anyámhoz.

– Summa cum laude – közölte Józsefné jól érthetően, minden hangot külön artikulálva a fia diplomájára utalva. Mert az egyetemen ugye diplomát adnak, nem oklevelet, mint nálunk a főiskolán. Anyám gratulált neki, és szóba sem hozta, hogy végső soron én is elvégeztem a fősulit. Kicsit talán szégyenkezett is. És bár a kedvenceimet, oldalast és tepsis krumplit ígért nekem ebédre, ha átmegyek a záróvizsgán, nem siettem ezt behajtani rajta. (…)

A folytatást és a poént csak a kötetben lehet elolvasni! (A szerk.)

Rényi Ádám: A bezzeggyerek és más felnőttmesék
21. Század Kiadó, Budapest, 2022
208 oldal, teljes bolti ár 3890 Ft