Palimpszeszt a modern irodalomban | Adania Shibli: Egy apró részlet

kistibi |

Jó néhány regényt olvastam-ajánlottam már az európai olvasó számára egzotikus népből származó íróktól. Vietnámit, kurdot, indiait, örményt, grúzt, tatárt, japánt… Palesztint még soha, de a kalandvágy rám parancsolt: itt az idő!

Nakba. Szó szerinti fordításban katasztrófa. Gyásznap. 1948. május 14. Izrael állam megszületik. Ám, ami az egyiknek ünnep, a másiknak Nakba. Hétszázezer palesztinai arabnak kellett elhagynia az otthonát, ez nagyjából az akkori palesztin lakosság fele; vagy önként mentek, vagy kitelepítették őket. Mintegy ötszáz palesztin település néptelenedett vagy pusztult el.

Adania Shibli regényének első része, a Nakbát követő évben játszódik, a második rész pedig huszonöt évvel később.

Meglepődve olvastam, hogy a szerző tizenkét évig dolgozott ezen a művén. Nem értettem, hiszen alig több, mint száz oldal. Aztán belemélyedvén a történetbe, a palimpszeszt kimeríthetetlenül gazdag lehetőségeibe, megértettem, hogy ebben a műben szinte minden szót külön ízlelgetett, artikulált a szerző, aki egyébként nyelvzseni is. Tud  arabul, angolul, héberül, franciául, koreaiul és németül, de szépirodalmat csak arabul ír. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy e műben azt (is) vizsgálta, hogy a fájdalom hogyan formálja a nyelvet, és milyen formát kap a nyelvi fájdalom.

1949. augusztus 9. Izraeli katonák érkeznek az egyiptomi határhoz közeli Negev sivatagba. Parancsnokuk az eligazításon így határozta meg ittlétük célját: „Azzal kezdte beszédét, hogy itt-tartózkodásuk célja az egyiptomi déli határ védelme és a határsértések megakadályozása, de még ennél is fontosabb, hogy átfésüljék a Negev délnyugati részét, és megtisztítsák az arabok maradékától.”

Elfoglalják barakkjaikat, és indul az őrjáratozás. Pokoli meleg és por mindenütt. Forrást találnak: „…és hamar felfedeztek egy csoport arabot, akik dermedten álltak a forrás mellett. Rájuk nézett, azok meg visszanéztek, látta kikerekedett szemüket, a tevék megriadt pillantását, ahogy felugráltak, és tettek néhány menekülő lépést, amikor a kutya éktelen csaholásba kezdett. Ezután jött a gépfegyvertűz hangja… Hat állat volt. Mindegyik elpusztult, kiömlő vérüket a homok lassanként magába szívta, de egyik-másiknak az oldalán még átszaladt egy-egy finom remegés. A szeme egy maroknyi száraz fűcsomón akadt meg az egyik teve szája mellett, amit az állat tövestül szakított ki a földből, a homokszemek még a gyökerekhez tapadtak. Nem találtak fegyvereket.”

Senkinek nincs neve. Sem az araboknak, sem a katonáknak. Senki nem beszél, csak az egyetlen életben maradt arab, egy leány zokogása hallatszik. Csak a csepegő vér. Csak a kutya hangja. Csak a gépfegyver üvöltése utáni üresség.

A parancsnok nincs jól. Megcsípte éjszaka valami. Hatalmas, lilás-kékes-vöröses gennyedző dudor a combján. Nem vesz róla tudomást, de néha átköti. Napok telnek el, de nem szól róla senkinek. „A combja feletti daganat kifakadt, és a csípés helyén a rothadó nyers hús látszott, amelyben fehér, rózsaszín és sárga genny keveredett össze, és elviselhetetlen bűzt árasztott magából.”

• Olvass bele!

A lányról már a táborban lefejtik a ruhát. „A ruhák szövetét a lábasjószágok ganéjának szaga, a vizelet csípős és a nemi szervek váladékának jellegzetes szaga járta át, meg a régebbi izzadság savanyú párolgása, amire újabb izzadság orrfacsaró bűze rakódott.” Slaggal lelocsolják, beszappanozzák. Haját levágják, a maradékba benzint dörzsölnek a tetvek ellen. Kap egy nadrágot, inget, és a parancsnok barakkjába költöztetik.

Ünnepi vacsora a győzelem után, ünnepi beszéd. A parancsnok tartja. „Mert nálunk senkinek sem lehet több joga erre a földre azok után, hogy hosszú évszázadokra elhanyagolták a művelését, és engedték, hogy elnéptelenedjen, és most egyedül a beduinok és az állatcsordáik foglalják el az egészet. Sőt az a kötelességünk, hogy fölszámoljuk és véglegesen kiűzzük őket innen… Elvégre a beduinok gyökerestől kitépnek mindent, és nem ültetnek semmit, az állataik felfalnak minden zöldet…”

A lányt először a parancsnok erőszakolja meg. Érzelem és hang nélkül. Miután a lány arcába üt, az már nem ellenkezik. Csak az ágy nyikorgása hallatszik, és a kutya kezd el ugatni. Amikor mindenki kedvét lelte benne, agyonlövik. A sivatagban ássák el. Az egész beduin tábor egyetlen túlélője a kutya.

Huszonöt év után valaki felkutatta és megírta ezt a történetet, megjelent az újságban a pontos dátummal. A második rész főhőse, egy fiatal arab nő éppen azon a napon született, amikor a beduin lányt meggyilkolták. Elhatározza, hogy kinyomozza a részleteket. Nem egyszerű az ügy, szabályozva van, hogy az A B C D körzet lakói mely más körzetekbe mehetnek át. Hősnőnk (az ő nevét sem tudjuk) ezt úgy oldja meg, hogy kölcsön kér egy személyi igazolványt, és váltogatva használja a sajátjával. Izrael néptelen tájain autózik, egy mai meg egy 1948 előtti térképpel.

Palimpszeszt. De ez már az igazi, a történelmi palimpszeszt. Itt nem egy pergamenről vakarták le az írást, hanem a dombokról a falvakat. Nézi a térképet, a régit, és mondja, hogy itt milyen településeknek kellene lenniük. A huszadik század grandiózus palimpszesztje.

Nem minden írás tűnt el az első történetből. Hősnőnk retteg. Otthon nem tud aludni a kutyaugatástól. Indulása után az ellenőrzőpontoknál retteg. A beduin lány is így retteghetett. Megtankol, véletlenül lefröcsköli magát benzinnel. Sokáig érzi a szagát; az előző írás elemei átütnek az új szövegen.

A nyelv is változik. Az első részben száraz, szikár és részvétlen. A kegyetlenség a sorok között bujkál. A parancsnok még önmagával sem foglalkozik, más meg végképp nem érdekli. A második rész lágyabb. Itt már belső hang is szól, nem csak a tények csikorognak egymáshoz súrlódva. De nem könnyebb. A szöveget átjárja a rettegés. A hősnő megáll valahol a sivatagban. Egy kutya kerül elő. Az olvasó is retteg, nagyon rossz előérzete van. Aztán tevéket lát. Aztán katonák jelennek meg…

A kötetet Tüske László orientalista fordította. Műfordító ritkán szokott komoly hivatali tisztségbe emelkedni, Tüske László egy ideig az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt. A fordítás magas szintű: amit Shibli nyilatkozott a nyelvről, a kísérlet, amelyben két történetet nem csak tényekben, hanem stílusban feleltet meg egymásnak, hatalmas feladat lehetett egy fordító számára.

Adania Shibli: Egy apró részlet
Fordította: Tüske László
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
132 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft
kedvezményes ár a lira.hu-n 2799 Ft,
e-könyv változat 2499 Ft,
ISBN 978 963 144 1659 (papír)
ISBN 978 963 144 2076 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1949-ben izraeli katonák megölnek egy csapat beduin férfit a Negev-sivatagban. Egy palesztin lányt foglyul ejtenek, magukkal viszik a táborba, majd megerőszakolják, megölik és a homokba temetik.
Évtizedekkel később egy Ramallahban élő palesztin nő elolvas egy cikket az esetről, és megakad a szeme egy apró részleten. A gyilkosságot éppen huszonöt évvel a születése előtt követték el. A nő kutatni kezd az áldozat hangja után.
Adania Shibli regénye mesterien mossa egymásba egy izraeli tiszt és egy palesztin civil történetét, láthatóvá teszi az eltörölt narratívákat, emlékeztet rá, hogy a múlt árnyai egészen a jelenig húzódnak, és megmutatja, hogy néha egyetlen apróság is elég ahhoz, hogy megváltoztassa az egész életünket.

Adania Shibli 48 éves. Palesztinában született, most Berlinben él. Regényeket, drámákat, novellákat, esszéket ír. Egyetemi tanár. A média és kultúratudományok doktora. Az Egy apró részlet a harmadik regénye.