J. K. Rowling: A karácsonyi malac (részlet)

1. Püsmac

Püsmac egy kis játék malac volt. Olyan anyagból készült, mint a puha törölközők. Apró műanyag bogyók töltötték meg a hasát, így jó móka volt dobálni őt. A puha csülkei pont akkorák voltak, hogy le lehetett törölni velük a könnyeket. A gazdája, Jack nagyon kicsi korában minden este Püsmac fülével a szájában aludt el.

Püsmac onnan kapta a nevét, hogy mikor Jack beszélni tanult, „püsmac”-ot mondott „plüssmalac” helyett. Új korá­ban Püsmac lazacrózsaszínben tündökölt, és fényes fekete műanyag gombszeme volt, de Jack nem emlékezett erre, hanem biztosra vette, hogy mindig olyan volt, mint most: szürkés, megfakult, és a sok szopogatástól megkeményedett fülű. Püsmacnak a két szeme is levált, a helyükön egy ideig kis lyukak éktelenkedtek, de aztán Jack anyukája, aki ápolónő volt, varrt egy-egy ruhagombot a műanyag szemek helyére. Mikor Jack aznap délután hazajött az oviból, Püsmac egy gyapjúsálba bugyolálva feküdt a konyhaasztalon, és várta, hogy a kisfiú levegye róla a szemét takaró picike kötést. Anya még kórlapot is készített Püsmacnak: „Beteg neve: Püsmac úr. Gombrögzítő műtét. Sebész: anya.”

Jack kétéves korától kezdve sose volt hajlandó Püsmac nélkül ágyba bújni. Ez gyakran okozott gondot, mivel amikor eljött a lefekvés ideje, Püsmacot rendszerint sehol sem találták. Anyának és apának néha nagyon sokáig kellett kutatnia utána, és Püsmac furcsábbnál furcsább helyekről került elő: apa edzőcipőjének mélyéről, vagy épp egy virágcserépből.

– Miért dugod el őt mindig, szívem? – kérdezte anya minden alkalommal, ha például a konyhafiókból vagy a kanapé párnája alól kellett előszednie a játékot.

A valós indok nem tartozott senki másra, csak Jackre és a malacra. Jack tudta, hogy Püsmac szereti a kellemes, nyugodt helyeket, ahova bevackolhatja magát aludni.

Püsmac pontosan ugyanazokat a dolgokat szerette csinálni, mint Jack: bekúszni bokrok alá meg búvóhelyekre, és hagyni, hogy a levegőbe dobálják – Jacket apa, Püsmacot meg Jack. A malac nem bánta, hogy összepiszkolódik, meg néha pocsolyába pottyan, mert nagyon szeretett együtt játszani a kisfiúval.
Jack hároméves korában egyszer a szemét közé rakta Püsmacot. Anyától hallotta, hogy az a szelektív tároló, és azt hitte, a dolognak a szelekhez van köze. Megvárta hát, amíg anya kimegy a konyhából, és akkor bedobta a malacot a hulladékgyűjtőbe, mert azt képzelte, mikor rácsukja a fedelet, Püsmac jót fog röpködni benne az ott tárolt szelek szárnyán. Anya nagyot nevetett, mikor a kérdésére Jack elmondta, hogy azért les be időről időre a szemétgyűjtő fedele alá, mert szeretné röpködésen kapni a tárgyakat. Elmagyarázta a fiának, hogy a szelektív gyűjtőben nem szelek vannak, hanem olyasmik, amiket aztán elvisznek, és átváltoztatnak más dolgokká, hogy új életük legyen. Jack egyáltalán nem szerette volna, hogy Püsmacot átváltoztassák valami mássá, úgyhogy soha többet nem rakta őt a szemetesbe.
Fordulatos életéből kifolyólag Püsmacnak igen érdekes illata lett, amit a kisfiú nagyon szeretett. Azoknak a helyeknek a szaga keveredett benne, amiket Püsmac a kalandjai során megjárt, de megidézte a Jack takarója alatti sötét, meleg barlangot, sőt halványan őrizte anya parfümjének illatát, mert anya Püsmacot is mindig megölelte és megpuszilta, amikor jó éjszakát kívánt a fiának.

Időről időre anya úgy döntött, hogy Püsmac túl büdös, és tisztálkodnia kell. Az első alkalommal, amikor a mosógépbe került, Jack a konyhapadlóra vetette magát, és üvöltött a haragtól meg a félelemtől. Az anyukája próbálta győzködni, hogy a malac nagy-nagy élvezettel pörög és forog a gép dobjában, de hiába, Jack csak este nyugodott meg, amikor összebújhatott a takaró alatti barlangban a puha, száraz és mosószerszagú Püsmaccal. Ezután beletörődött, hogy kis barátja időnként mosógépbe megy, de azért mindig nagyon várta, hogy visszanyerje természetes szagát.

A legeslegrosszabb akkor történt Püsmaccal, amikor Jack négyéves korában elvesztette őt a strandon. Apa már összepakolta a törölközőket, és anya épp öltöztette Jacket, amikor a fiúcskának hirtelen eszébe jutott, hogy eltemette valahol Püsmacot, de nem emlékezett rá, pontosan hol.

Napnyugtáig kutattak, a strand már majdnem teljesen kiürült, és apa igencsak bosszús volt. Jack meg bömbölt, de anya, miközben két kézzel túrta a homokot maga körül, egyre hajtogatta, hogy nem szabad feladni a reményt. Aztán mikor apa már kijelentette, hogy Püsmac nélkül kell hazamenniük, Jack belefúrta csupasz lábát a homokba, és a nagyujja valami puhába ütközött. Az örömtől sírva húzta elő Püsmacot, apa meg azt mondta, Püsmac soha többet nem jöhet strandra, ami nagy igazságtalanság volt, hiszen Püsmac imádta a homokot, Jack épp azért temette el benne.

2. Apa és anya

Mikor Jack iskolás lett, a tanév kezdete előtt nem sokkal a szülők kaptak egy levelet az iskolától, amiben azt kérték, hogy az első napon minden gyerek vigye magával a kedvenc plüss­állatát. Jack osztálytársai mind játék mackót vittek, ő viszont természetesen Püsmacot. A gyerekek aztán sorban kiálltak az osztály elé, és elmondták, milyen nevet adtak a plüssállatuknak, és miért szeretik. Mikor Jackre került a sor, elmagyarázta, honnan jön a Püsmac név, és mesélt a szemműtétjéről meg arról, hogy egyszer homok alá került a strandon, és majdnem örökre elveszett. A Püsmac kalandjairól szóló történetek megnevettették az osztályt, és a beszámolója végén Jack nagy tapsot kapott. Püsmac messze a legviccesebb és legérdekesebb játék volt, még ha a legelnyűttebbek közé tartozott is. A nagyszünetben Jack és egy Freddie nevű fiú kislabda módjára dobálta egymásnak Püsmacot. A végén sajnos a malac egy pocsolyában kötött ki, és aznap este megint a mosógépbe kellett mennie.

Ha Jacknek rossz napja volt az iskolában – mert gyenge osztályzatot kapott, mert összeveszett Freddie-vel, vagy épp mert valaki kigúnyolta a roggyant bögre miatt, amit agyagozáson készített –, akkor otthon Püsmac várt rá, hogy letörölje a könnyeit a pici, puha csülkével. Bármi rossz történt Jackkel, ott volt neki a mindig megértő és megbocsátó Püsmac a meghitt, vigasztaló szagával, ami mindig visszatért, akárhányszor mosta is ki őt anya.

Egyik éjjel, még az iskola első heteiben, Jack váratlan zajra riadt fel. Kitapogatta Püsmacot a sötétben, és magához húzta.

Valaki kiabált. A hang egy kicsit hasonlított apáéra. Aztán csörömpölt valami. És akkor sikoltozni kezdett egy néni: akár anya is lehetett, de Jack még sosem hallott tőle ilyen hangokat. Félelem fogta el. Püsmacot a szájára és az orrára nyomva tovább hallgatózott, és tudta, hogy kis barátja is fél.
Arra gondolt, hogy apa és anya talán együtt harcol egy betörővel. Tudta, milyen telefonszámon lehet a rendőrséget hívni, felkelt hát a sötétben az ágyból, és kilopózott az előtérbe. Püsmacot szorongatva lábujjhegyen elindult lefelé a lépcsőn. Apa még mindig kiabált, és anya még mindig sikoltozott. A betörő hangja nem hallatszott.

Aztán kicsapódott a nappali ajtaja, és megjelent az előszobában apa. Pizsama helyett farmer és pulcsi volt rajta. Nem vette észre a lépcsőn álló Jacket. A bejárati ajtóhoz sietett, kiment rajta, és becsapta maga után. Jack hallotta, hogy felbrummog a ház előtt álló autójuk motorja. Apa elment a kocsival.

Jack belopakodott a nappaliba. A lámpa a padlón hevert, és anya az arcát a kezébe temetve sírt a kanapén. Mikor meghallotta Jack lépteit, ijedten felnézett, aztán csak még keservesebben sírt tovább. Jack azt hitte, mindjárt megmagyarázza a dolgot, és akkor jobb lesz minden, de mikor odaszaladt hozzá, anya csak szorosan magához ölelte, pont úgy, ahogy ő szokta Püsmacot, ha nagyon szomorú.

3. Változások

Apa utána nem lakott velük többé.
Anya és apa külön-külön elmondta Jacknek, hogy nem akarnak már házaspár lenni. Jack azt felelte, érti. Mondta, hogy mások is vannak az iskolában, akiknek az apukájuk és az anyukájuk nem lakik együtt. Tudta, hogy apa és anya nem szeretnék, ha nagyon szomorú lenne emiatt, úgy tett hát, mintha nem lenne az.

Ám előfordult, hogy este, miután anya megpuszilta őt, és behúzta maga után az ajtót, Jack belesírt Püsmac puha testébe. Püsmacnak semmit nem kellett elmondania, ő anélkül is tudott és megértett mindent. Tudott a kemény gombócról, amit Jack a mellkasában érzett. A csülkével letörölte a kisfiú könnyeit. Ott, a sötétben, kettesben Püsmaccal, Jacknek nem kellett tettetnie.

Nem sokkal a hatodik születésnapja után apa elvitte Jacket hamburgerezni, adott neki egy nagy doboz legót, és elmesélte, hogy külföldön kapott munkát.

– De azért mindig beszélhetünk majd egymással – mondta. – És el is jöhetsz látogatóba repülőgéppel! Az jó lesz, ugye?

Jack úgy gondolta, az lenne igazán jó, ha mindig ott lenne az apukája, és sokat játszana vele, de ezt nem mondta ki. Kezdett hozzászokni, hogy nem mond ki dolgokat.

Nem sokkal ezután anya azt mondta, jó ötlet lenne közelebb költözniük nagyihoz és papához, akik vigyázhatnának Jackre, mikor neki későig kell dolgoznia. Azt is mondta, hogy munkát kapott egy nagy kórházban, papa pedig talált egy szép kertes házat, ami csak kétutcányira van az övéktől. Nagyi­nak és papának volt egy Toby nevű, rosszcsont kutyájuk. Jack viccesnek tartotta Toby kutyát.

– Az iskolából is el kell jönnöm? – kérdezte, és legjobb barátjára, Freddie-re gondolt.
– Igen – felelte anya –, de van egy iskola egészen közel az új házhoz. Nagyon fogod szeretni.
– Szerintem nem – mondta Jack.

Nem akart elköltözni, és nem akart másik iskolába menni. Anya, úgy látszott, nem érti, hogy nem akar több változást. Oda akart járni iskolába, ahova a barátai, és a régi házban akart lakni, ahol olyan sok kalandot éltek át Püsmaccal.

Nagyi és papa beszélt vele telefonon. Azt mondták, nagyon örülnek, hogy Jack és anya ott fog lakni a közelükben, és majd járhatnak a parkba Toby kutyával játszani, ami nagyon vidám dolog lesz. Így hát Jack azt felelte, ő is örül, de nem őszintén mondta. Úgy látszott, senki más nem érti meg őt, csak Püsmac. És tudta, hogy Püsmacnak is hiányozni fognak a kedvenc búvóhelyeik.

Néhány héttel azután, hogy anya beszélt neki az új házról, Jack elbúcsúzott a tanítójától és Freddie-től. Másnap jöttek a költöztetők, elvittek mindent, ami a régi házat az otthonukká tette, ő és anya pedig kétszáz kilométeres autóútra indultak.

El kellett ismernie, hogy az utazás vidám volt. Püsmac végig az ölében ült, kitalálósdit játszottak anyával, és félúton megálltak pizzát meg fagyit enni. Anya megengedte, hogy vegyen két cukigömböt az automatából, egyet magának és egyet Püsmacnak (bár később az autóban bevallotta, hogy Püsmacét is neki kellett megennie).

Az új ház, várakozásával ellentétben, tetszett Jacknek. A szobája anyáé mellett volt, és egy nagy fa állt az ablaka előtt. Öt perccel az érkezésük után nagyiék is megjöttek, és szatyorszám hoztak ennivalót, hogy feltöltsék a hűtőt. Toby kutya első dolga volt, hogy megpróbálja kikapni Jack kezéből Püsmacot.

– Nem szabad, Toby, ő az enyém! – szólt rá Jack, és óvatosságból a pulcsija nyakába dugta Püsmacot, de úgy, hogy a feje kilógjon, és láthassa, mi történik.

A költöztetők behordták az ismerős bútorokat a házba. Amíg anya és nagyi a helyükre tették a konyhai holmikat, Jack, papa, Toby kutya és Püsmac felfedezte a kertet. Volt ott egy csomó érdekes búvóhely és kilátó Püsmac számára, de Jack magánál tartotta őt, mert félt, hogy Toby kutya megint megpróbálja megkaparintani.

Aznap este magához szorította kis barátját az ágyban, beszívta a jól ismert, megnyugtató illatát, és Püsmac kimondatlanul is egyetértett vele abban, hogy a költözködés egyáltalán nem volt olyan rossz, mint amire számítottak. Az ablakon még nem volt függöny, és mindketten a sötétedő ég háttere előtt integető faleveleket nézték, amíg el nem aludtak.

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

J. K. Rowling: A karácsonyi malac
Illusztrációk: Jim Field
Animus Centrál Kiadó, Budapest, 2021
328 oldal, teljes bolti ár 4890 Ft