»Holdosi más, mint a többi« | Holdosi József: Kányák

K A R A N T É N K Ö N Y V E S P O L C ●
Ú J R A O L V A S Ó

kistibi |

Előrebocsátom: nagy rajongója vagyok a mágikus realizmus címkét viselő írói irányzatnak, amiben varázslatos elemek tűnnek fel az amúgy realista megjelenítésben. Akit mélyebben érdekel a dolog, utánanézhet a neten és azt is megtudja, hogy a kategóriát eredetileg a festészetben alkalmazták a múlt század húszas éveitől kezdve. Az irányzatnak igazi súlyt a Száz év magány megjelenése (1967) adott, pedig már A Mester és Margarita első elképzelése is pedzegette az 1920-as évek végén. (A regény végső, általunk is ismert formáját Bulgakov a halálos ágyán, 1940-ben diktálta.) Azóta pedig nem is kevesen választották műveik stílusául.

Holdosi József csaknem negyedszázada megjelent regénye, a Kányák ennek a mágikus realista irodalomnak a legjavába tartozik. Itthon nagyon kevéssé ismerik, német nyelvterületen sokkal nagyobb a népszerűsége is, az ismertsége is. Időről időre újraolvasom. (Ma már csak elvétve bukkan fel az antikváriumokban, egykori kiadója sem létezik már.)

A regény a 20. század első felének Magyarországán játszódik, egy kistelepülés „cigány negyedében”. A történet egy visszavonhatatlan átokkal indul, ami talán Sziszüphosz mítoszát idézi. „Ez a Séta Fáni átka rajtatok, ő átkozta meg a Kánya családot, amikor apátok a parasztlányt, a Gyura Rozit vette el, nem őt. Az utolsó leágazottatok, az unokáitok, ükunokáitok is örökké szerencsétlenek lesznek, bármibe fognak, nem sikerül, megátkozzátok azt a percet is, amikor apátok elvette a parasztlányt. Az ő átka miatt vannak a koronás kígyók a szelencebokraitokban, valahányszor egy Kánya meghal, egy kígyó is, mindaddig, amíg egy Kánya is van a földön.” (A szelencebokor a kerti orgona nem nemesített őse. – KT)

A történet hősei a Kánya család gyermekei, a regény az ő sorsukat kíséri végig. Első a néma Péter, aki megszólalni nem tud, viszont kiválóan rajzol, fest, és végül ez segít neki a beszéd megtanulásában. „Te vagy az erdő, ha lerajzollak, kimondom a neved, a madaraidat, virágaidat, állataidat, forrásaidat, életedet, halálodat lerajzolom, mert tudd meg, így enyém leszel, a neved is, a zajaid is.” Tehetséggel áldott-vert művészember, aki a Cigánykrisztust szeretné megtalálni, megfesteni, célja szinte mániává válik. A gróftól megbízást kap, hogy fesse újra a templomot. S mintha Munkácsynak a sorsa ismétlődne, amikor Krisztus arcát festi a templom falára. (Dallos Sándor népszerű regényének [Az Aranyecset] elmesélésében a művész nagyon sokáig hiába keres modellt a hatalmas Krisztus Pilátus előtt Krisztus-arcához végül saját meggyötört arcát festi meg.) „Felüvöltött, a Cigánykrisztus arcában a maga arcára ismert. A létra megingott, zuhant át téren és időn…
– Te vagy hát az a híres Cigánykrisztus? – kérdezte Pilátus.
– Nem, uram, én… Péter vagyok.”
S a létra nemcsak téren, időn zuhan át, hanem az életen is, a halál felé.

A másik Kánya-testvér, Ernő muzsikus, ő az eredeti cigány zenét szeretné megtalálni, de ő sem járhat sikerrel. Talán Jenő áll mindkét lábával a földön, „csak” a boldogságot keresi; őt viszont a babona rántja vissza. Téglaházat épít a telepen, boldogan él a családjával. Mégis fordul a kocka. „Ez a TÉGLAHÁZ az oka a bajoknak, amíg ez a ház itt áll, újabb meg újabb szenvedés jöhet, újabb meg újabb tífusz. Le kell rombolni. Nincs helye itt! Az unokám lakik benne, de ne tétovázzatok, mert holnap újból nyakatokon lehet a tífusz.”

Nincs menekvés Séta Fáni átka elől, generációkon keresztül hat. Mindezek közben változnak az idők, jön a világháború. „Valaki tudni vélte, hogy a cigányokat a németek idegenbe szállítják, és elégetik őket. Nem hitte el senki.” Talán ekkor tudjuk először beazonosítani pontosan a történet idejét.

A rasszizmusról sokan és sokfélét írtak már, de olyan szívbe markolóan őszintét és meghatót még egyet sem olvastam, mint Jenő és a kislánya, Margit párbeszédét.
„Furcsa ötlettel állt elő egy nap:
– Hozzál nekem a városból olyan könyvet, ami minden gyereknek szól.
Jenő meghökkent:
– Az olvasókönyvet is minden gyereknek készítették.
– Nem – rázta meg komoly kis fejét –, ebből a könyvből hiába olvasok fel szépen a tanító bácsinak, csak azt mondja: »Margit, Margit, de kár, hogy cigány vagy.« Olyat hozz, amiből, ha felolvasok, nem mondja a tanító bácsi, hogy de kár, hogy cigány vagyok.”

• Olvass bele!

És mitől mágikus realista? Valahányszor egy Kánya meghal, egy koronás kígyó bújik elő az orgonabokorból, elkúszik a Kánya-ház ajtajáig, ott elpusztul. A halált, a betegséget, a szerencsétlenséget bogarak, állatok hordozzák. „Elcsúszott, kemény hátú bogarak százai verődtek össze a lába alá, egy irányba igyekezett az összes… A bogarak előtt nyulak ugráltak, a szőrük kihullott, nagy ótvaros sebeket hordtak, a szarvasok fél pofája lerohadt már, a medvék véres, kukacos oldalukat mutatták felé, a menet elején három feketébe öltözött ember magasra tartott koporsóval.”

A képzelet szörnyetegei valóságos alakot öltenek, együtt élnek a cigányokkal. „Sorsunk van, fiam, cigánysorsunk, s átkunk is. (…) ebben a szekérben fekszik a VÍZFEJŰ BABA, a szörny. Én őrzöm, etetem, belepusztulna más a látásába is.” De hordozni kell, mert ez a sorsuk. Sziszüphosz is bizakodik, amikor a sziklával felér a hegytetőre, egy életnyi hosszúságú pillanaton át él benne a remény, hogy most nem a völgy felé billen az irdatlan súly, hanem egy pici zökkenéssel nyugvópontra jut, megfeszíti minden erejét, hogy győzhessen, ezért a pillanatért érdemes volt küzdeni, még minden lehet, vége lehet a szenvedésnek és a küzdelemnek, de aztán győz az isteni akarat, vagy az átok, vagy talán csak a gravitáció, és a szikla minden reményt széttörve-zúzva visszagördül a völgybe.

Hogy egy ennyire erős regény miért válhatott elfeledetté, azt talán legpontosabban Kemény István fogalmazta meg nekrológjában. „Holdosi József fő műve, a Kányák című regény huszonhét éves korában, 1979 januárjában jelent meg, és megkapta az előző év legjobb elsőkötetes írójának járó díjat. Komoly sikere volt tehát… A magyar irodalom azonban nem elég tágas. Itt egyszerre csak egy fősodor van. Holdosi ebbe nem került bele. Nem is volt esélye rá. Nemcsak azért, mert élete utolsó harminc évét gyógyíthatatlan betegségben töltötte, vagyis nem volt ideje, hanem mert az a világ, ami az övé volt, a cigányság világa nem a mi világunk, hanem egy másik lehetséges, párhuzamos világ. Saját idővel, térrel, egyéb dimenziókkal. Az V.-i cigányutca közelebb van Macondóhoz, mint egy másik V.-i utcához.”

Micsoda fintora ez az életnek! Holdosi József nemcsak a regényt alkotta meg, hanem mintha a saját művének sorsát is ő teremtette volna, és tette volna hasonlóvá a regénybeli szereplőkéhez.

Holdosi József: Kányák
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978
260 oldal
ISBN 963 151 2525

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Huszonöt évesen fejeztem be ezt a regényt, írtam meg családom sorsát, magamét. Hiába menekültem, futottam el, önmagukat követelték bennem, s én odaadtam magamat nekik, a Kányáknak” – vallja a kiemelkedő tehetségű fiatal író első regényének keletkezéséről, megírási körülményeiről és okairól. (…)
Költői erejű prózát írt Holdosi József: eposzi áradású családregényének gazdag meseszövetében a realizmus vegyül irracionális elemekkel, melyek az élet kimeríthetetlen variációs gazdagságát példázzák, ugyanakkor megjelenítik a cigányság ősi mítoszait, a közösségekben ma is élő, eleven mondákat, hiedelmeket és ősi szokásokat.